Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. május 10.

Megújítja tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet, amely ismét tartalmas programokkal érdekes találkozásokkal, igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost, valamint a közelebbi és távolabbi települések magyarjait, jelentették be a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott találkozón.

Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

Popovics Pál, a 2003-ban alakult szervezet ötletgazdája és egyik kezdeményezője vetítőképes előadásában visszatekintett a több mint húsz évvel ezelőtti indulás időszakára, amikor is a városi kultúrházban háromszázan voltak kíváncsiak Erőss Zsolt hegymászónak, a Mount Everest első magyar meghódítójának az élménybeszámolójára, meg a többi híresség, Balczó András olimpiai bajnok öttusázó, a szovjet lágereket megjárt Placid atya visszaemlékezésére, Dévai Nagy Kamilla, a Krónikásének Zeneiskola megalapítójának és tanítványainak műsorára. Most újra nagy szükség van a közösségi együttlétre, a közös élmények megélésére, hangsúlyozta Popovics Pál, aki együtt gondolkodásra, közös ötletelésre szólította fel a jelenlevőket.

Az elmagányosodás és a megkeseredettség ellen a legjobb orvosság a közösségben, a velünk hasonlóan gondolkodók körében, valamint az imádkozással eltöltött idő, hangsúlyozta Gulácsy Dániel, az egylet működése fölött védnökséget vállaló Munkácsi Református Egyházközség lelkésze.

Vajon hogyan él a mai ember emlékezetében az ókori világ hét csodája, melyek közül csak a gízai piramisok maradtak fenn? – tette fel a kérdést Művelődéstörténeti barangolások című előadásának legelején Popovics Béla munkácsi tanár, művelődéstörténész. Aki a továbbiakban arról győzte meg a hallgatóságot, hogy akár az alexandriai világítótoronyra, Szemiramisz függőkertjére, akár az epheszoszi Artemisz templomra, Istár (Babilon) kapujára vagy a jeruzsálemi templomra gondolunk, szinte mindegyiknek megvan a maga utóélete. Hogy csak a legutóbbira emlékezzünk, a költő Dsida Jenő – aki ifjúkorának egy részét Beregszászon töltötte – híressé vált Psalmus Hungaricus c. versében, melyben mély hitet tesz a magyarság mellett, megénekli Jeruzsálemet.

Hogyan függ össze a gótika építészeti stílus az európai keresztény értékrenddel, Szent Ágoston vallomása és megtérése milyen üzenetet hordoz az öreg kontinens lakói számára, honnan erednek a legismertebb Krisztus-jelek? – mindezekre az előadásból, illetve az előadás során elhangzó versrészletekből és zeneszámokból kaptunk választ. Mert minden mindennel összefügg. Közben számos új tény birtokába jutottunk. Például megtudtuk, hogy Milánóban az egyik híres könyvtár kertjében Petőfinek egészalakú szobra áll, illetve, hogy a boldoggá avatott Salkaházi Sára nővér a múlt század harmincas éveiben Kárpátalján végzett diakóniai szolgálatot.

Az előadás végén képzeletbeli utazást tettünk Észak-Olaszországban, összehasonlító jellemzést hallhattunk az itteni városokban felállított lovasszobrokról, illetve meghallgathattuk, hogy ha ezeken a tájakon vezet át az utunk, mire érdemes feltétlenül odafigyelnünk. Emellett ízelítőt kaptunk a turisztikai marketing sikeres példáiból is. Veronában nem is oly rég felépült Júliáék háza az erkéllyel. Előtte magának a szerelmes ifjú hölgynek az egészalakos szobra áll. Évente több millióan zarándokolnak erre a helyre, s kérik Júlia közbenjárását az égiek felé.

A találkozó végén Popovics Pál elmondta, hogy havonta-kéthavonta szeretnék alkalmaikat megrendezni, melyről a szervezet közösségi oldalán kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. A programok során bemutatkozási lehetőséget kívánnak nyújtani a művészet valamely ágában szárnyukat bontogató tehetséges fiataloknak.

Az est ráérős beszélgetésekkel fűszerezett agapéval zárult.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI