Újabb rózsatő a Budapest parkban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. június 27.

Hagyománnyá vált, hogy a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága Beregszász szívében egy rózsatővel és egy emléktáblával tiszteli meg azon hölgyeket, akik sokat tettek Beregszászért, a vidékért. Most Osvát Erzsébetnek gyermekírónak, a magyar gyermekirodalom elismert alakjának állítottak emléket a Budapest parkban.

Újabb rózsatő a Budapest parkban

Az ünnepségre érkezett vendégeket, akik között ott volt Békésyné dr. Lukács Angéla konzul és Csizmadia Alexandra attasé, rózsahölgyek, Horváth Gabriella rózsahölgy köszöntötte.
A beregszászi konzulátus főkonzulja azt emelte ki, hogy a magyar fővárosról elnevezett parkban II. Rákóczi Ferenc lovas szobra mellett méltó emlékhelyet kapnak a város ismert, kiemelkedő női alakjai.
– Mint minden fontos lokálpatrióta szervezet, a Rózsahölgyek Társasága is jelentős szerepet játszik abban, hogy megörökítse a város kulturális értékeit. Emléket állítson azoknak a személyeknek, akik nagy szerepet játszottak kultúrájának ápolásában, gyarapításában. Ezek egyike Osvát Erzsébet költő, ifjúsági író – mondta Szilágyi Mátyás, majd méltatta a gyermekirodalom elismert alakjának munkásságát.
– Fogadalmunkhoz híven újra itt vagyunk, és egy új rózsatővel szeretnénk szépíteni Beregszász közterületét, mellyel élő és virágzó emléket kívánunk állítani városunk egyik neves szülöttének, aki sajnos már nem lehet közöttünk – fejtette ki köszöntőjében Mező Dianna. – Ezután Osvát Erzsébet tiszteletére fog nyílni és illatozni ez a rózsa. Ezzel is erősítve azt a tudatot az erre járókban, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek – tette hozzá a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának elnöke.
A rózsahölgyek táblaavató ünnepségeikre igyekeznek meghívni a tiszteletre méltó személy családját. Most sem volt ez másként, sikerült felvenni a kapcsolatot Sándor Tamással, Osvát Erzsébet unokájával, aki sajnos nem tudott Beregszászba utazni, de egy köszöntőlevelet írt, melyet Mező Dianna olvasott fel.
Osvát Erzsébet életútját Mónus Dóra, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója vázolta.
Az emléktáblát Szilágyi Mátyás és Vincze István, Beregszász alpolgármestere leplezte le, az ünnepélyes pillanatok alatt Pirigyi Gergely tárogatót szólaltatott meg.

Hírek

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

Események

Copyright © 2026 KMMI