A Kárpátaljai Kultúrkaraván igazi közösségformáló és -erősítő programsorozatával mára egy lelkes csapatot kovácsolt össze, akik barátként köszöntik egymást az újabb találkozásokkor. Ez pedig a nagyszerű előadók mellett annak is köszönhető, hogy a koncertek a vastapssal nem érnek véget, hanem az azt követő állófogadáson beszélgethetnek is a művészekkel, meg egymással is. Ezúttal meghívásukra Keresztes Ildikó Máté Péter-, kétszeres eMeRTon-díjas, Magyar Toleranciadíjas stb. énekesnő vendégszerepelt Kárpátalján.
Lélekemelő előadásával, hangjával, közvetlenségével, az emberek felé áradó szeretetével október 25-én a makkosjánosi Helikon Hotelben, 26-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban, 27-én pedig Nagydobronyban lopta be magát a közönség szívébe.
Az előadásokat megelőzően – mindhárom teltházas helyszínen – Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai Kultúrkaraván vezetője beszélgetett az előadóművésszel. Ennek során megismerhettük a Marosvásárhelyből induló, a sportpályán már akkor szép sikereket elért kislányt, akinek Budapestre kerülve újra kellett terveznie az életét, s határon túli magyarként, a nagyvárosban idegenként, sokszor többszörösen is bizonyítania kellett.
Ezzel mennyire azonosulni tudott a közönség! Nem véletlen. Az elszakított nemzetrész tagjai félszavakból is értik egymást…
Keresztes Ildikónak, vallomása szerint, mára sikerült elfelejteni a nehézségeket. Hála van a szívében azokért az emberekért, akik felismerték tehetségét, akik felkarolták az ismeretlenből érkező „érdekes” hangorgánummal rendelkező fiatal lányban a tehetséget, s az énekesi, illetve a színészi pályára terelgették. Vallomása szerint honvágya mindvégig megmaradt, de Magyarországon lett sikeres, s ennek ez az ára. „Ma már az a célom, hogy szeressek, hogy segítsem a fiatal tehetségeket, hogy továbbadjam, amit tudok, hogy megláttassam velük az igazi értékeket” – vallotta az énekes. Aki a kárpátaljai magyarok számára azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy ne veszítsék el a hitüket, higgyenek a Jóistenben, a szeretet erejében – egyszer minden jóra fordul…
A beszélgetést követően aztán – Szabó Tamás és Péterfi Attila zenei kíséretében – felcsendültek az ismert dalok, melyeket Keresztes Ildikónak írtak a szerzők, illetve melyeket az énekesnő „örökölt”. S ezekbe „egészen” beleadta magát, „mert félig semmit nem tudok”. Lélekemelően vallott – dalban – arról is, hogy neki két hazát adott a sors: ahol él, s ahol született. Ahol a város őrzi a Dunát című énekbe ezúttal Beregszászt is becsempészte, meg a Tiszát, a Marost és a többieket, ahol az ott élők látják a „csodát”. „Ez a csönd éve volt…”, „Te már nem fogod a kezem, mikor elfog a félelem”, „Én úgy szerettelek, hogy szebben nem lehet” – többek között ezekkel a slágerekkel emlékezett azokra, akik már nincsenek közöttünk. S a közönség vele együtt énekelt. Igazi X-Fator-os hangulatot gerjesztett, amikor felcsendült: „A királyé nem leszek…”
Sokaknak a szívébe mégis talán a Hazám hazád lehet és a Holnap című énekének sokat mondó soraival lopta be magát. Hisz mindannyiunkban ott él a vágy, hogy békét hozzanak a hajnalok, hogy ne legyen több háború, s hogy elérjük azt a gyönyörű új világot…
Köszönjük a biztatást, a lélekemelő alkalmat, mely a hagyományoknak megfelelően jótékonysági céllal valósult meg.
