Újabb elismerésben részesült a beregszászi színház

Írta: | Forrás: karpat.in.ua | 2021. december 23.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a közelmúltban lett a nagyszínpadi előadás kategóriában a Great Real Art színházi seregszemle győztese Kijevben. A színház Joёl Pommerat francia kortárs mesedrámaíró Ez a gyerek című darabjával lett első a nemzetközi színházi körökben nívósnak számító országos seregszemlén, amelynek zsűrijét ukrán, lengyel, lett, portugál és francia színházi szakemberek alkották.

Újabb elismerésben részesült a beregszászi színház

Az elismeréssel a beregszászi társulat megmutatta azt, hogy Kárpátalján is vannak olyan kulturális értékek, amelyekkel országos szinten is kell számolni – emelte ki Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, aki elismerésben részesítette a társulatot.

„A kárpátaljai ukránok feladata az is, hogy támogassuk a magyarokat, akik szomszédjaink, barátaink, családtagjaink. Ha ők érezni fogják a támogatásunkat, akkor mindenki tudni fogja, hogy mi egy közösség vagyunk, és azonos érdekeket képviselünk. Az, hogy a magyar közösség megnyerte az összukrajnai versenyt, annak a bizonyítéka, hogy Kárpátalján vannak magyarok, van magyar művészet, és ez nem politikai vagy nemzetközi kérdés, így szerintem ezt Kijevnek is el kell ismernie” – mondta a kormányzó a TV21 Ungvárnak adott interjújában.

„Az a tény, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács, élén Volodimir Csubirkoval, elismeri a beregszászi színház munkáját, és kitüntetéssel fordul személyesen hozzánk, azt jelenti, hogy jó úton járunk. A színházunk olyan tevékenységet folytat, amely nemcsak a magyar berkekben, a magyar közéletben, hanem a teljes ukrajnai, illetve megyei életben is felhívja magára a figyelmet” – fogalmazott Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatója.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI