"Úgy érzem, még szükség van rám"

Győrffy István fizika és matematikatanár több száz egykori és mai diák számára „csak” Pista bácsi marad. Számomra is, hiszen egykor engem is tanított, megpróbálta megszerettetni velem a fizikát. Fizikus nem lettem, ám nagy örömömre szolgált, hogy a minap egy kitüntetés apropóján elbeszélgethettem egykori tanárommal, az idén pont fél évtizede van a szakmában.

– 1961-ben kezdtem el tanítani. Az egyetem befejezését követően a Nagyberegi Középiskolába helyeztek, ahol tizenkét éven keresztül matematikát tanítottam, közben, ha szükség volt rá, fizikát, kémiát és csillagászattant is oktattam. Később kineveztek az iskola igazgatóhelyettesének – emlékezett vissza a régmúlt időkre Pista bácsi.

– A ’70-es évek elején erős párturalom volt, és mivel a tanintézmény igazgatója, két helyettese is magyar volt, úgy döntöttek, hogy legalább az egyiknek ukránnak kell lennie. Ekkor helyeztek át Beregszászba, a 8. számú középiskolába, ahol jól felszerelt fizika szaktanterem várt rám, aminek nagyon örültem. Biztosan te is emlékszel rá, milyen kiváló labormunkákat végeztünk.

– Természetesen emlékszem, és arra is, hogy az osztályban még azok is odafigyeltek egy-egy kísérlet kimenetelére, akiket amúgy nem igazán kötött le a tantárgy.

– Mindig a felsős osztályokat kaptam meg, állítólag azért, mert a többi kolléga nem boldogult velük. 24 éven keresztül tanítottam a 8-as iskolában,’96-tól pedig a Beregszászi Magyar Gimnáziumban oktatom a gyerekeket mind a mai napig.

Pista bácsi nagyon büszke sok egykori tanítványára, akik közül többen fizikusok lettek.

– Sok nevet megemlíthetnék, ám vannak néhányan, akiket mindenképpen megneveznék. Itt van például Gajdos Béla, aki a Budapesti ELTE műszaki karát végezte el. Mindig szorgalmas, szinte már univerzális diák volt. Büszke vagyok az idősebbik fiamra, Lászlóra is, aki annak idején számos olimpiát nyert, természetesen fizikából. A 8-as iskola befejezése után azonnal felvételt nyert az ELTE-re. A fiatalabbak közül mindenképpen szeretném megemlíteni a nagymuzsalyi Fisher Bélát, aki biofizikus lett Szegeden. De többen választották az informatikát, ami szintén közel áll a fizikához, és hozzám is. De az a legnagyobb örömöm, hogy volt tanítványaim meglátogatnak, beszámolnak elért eredményeikről, és olyankor igencsak meghatódom.

– 1997-ben töltötte be hatvanadik életévét, ami azt jelenti, hogy lassan 15 éve nyugdíjaskorú. Nem gondolt a végleges visszavonulásra?

– Úgy érzem, még szükség van rám. Ameddig ezt tapasztalom, és ameddig bírok, tanítok. A gimnáziumban is nagyon sok jó fizikus van, velük magas szinten műveljük ezt a tantárgyat. Egyszerűen nem visz rá a lelkem, hogy visszavonuljak, mert újra és újra van két-három diák, akik miatt érdemes folytatni. Egyik ilyen tanítványom volt Kohut Attila, tavaly Bárdos Dávid és Pallay Ferenc. Most is vannak legalább hárman, akiket kötelességemnek érzek felkészíteni, útjára indítani.

– Tudtam, hogy Pista bácsi festeget, ám azt nem gondoltam, hogy ilyen csodálatos képeket készít, melyek mind-mind a szobája falát díszítik.

– Édesanyámtól örököltem a tehetségemet. Még egészen kissrác voltam, amikor ellestem az ecsetkezelést, és én is megpróbálkoztam vele. Észrevettem, hogy nem is olyan nehéz. Mára már több száz festményem összegyűlt. Szeretem megörökíteni a Kárpátokat, de szívesen festek csendéleteket is. Kiállításom még nem volt, de sokan biztatnak erre.

A dolgozószobában több tucat elismerő oklevél, érdemrend, Év Tanára Díj – és még sokáig sorolhatnám – található. A napokban a Magyar Kultúra Napján áldozatos és önzetlen munkájáért az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség a Drávai Gizella Közoktatási Díjat adományozta a tanár úrnak.

– Kellemes meglepetésként ért az elismerés, nagyon jólesett, hogy becsülik, és értékelik a munkámat. Ez pedig arra ösztönöz, hogy amíg erőm engedi, tovább vezetgessem diákjaimat a matematika és a fizika csodálatos birodalmában.