A sorozat első része ITT olvasható.
Hét vidéki millenniumi emlékmű – Munkács
A honalapítás millenniumának megünneplését, és a magyarság történetének európai fordulópontját jelentő esemény méltó megörökítését az 1896. évi VIII. törvénycikkbe rögzítette az országgyűlés. A határozat alapján emlékoszlopokat emelt:
„a honalapitás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökitése céljából [… ] az ország hét különböző pontján, nevezetesen: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen.”
Nem telt el egy emberöltő, és a hét vidéki emlékmű közül öt idegen uralom alá került.
Magyarország északkeleti kapujában, a Vereckei-szorosból kiszabaduló Latorca által körülölelt hegyen magasodik Munkács vára. Anonymus Gesta Hungarorumában olvashatjuk, hogy a honfoglaló magyarok, miután átkeltek a Kárpátokon:
„azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el arra a földre, amelyet maguknak annyira áhítottak. Ott aztán, hogy fáradalmaikat kipihenjék, negyven napot töltöttek, és a földet kimondhatatlanul megkedvelték.”
Talán nem kell külön ecsetelni Munkács várának a magyar történelemben betöltött szerepét. Elég, ha a várat több mint két évig hősiesen védelmező Zrínyi Ilonára és fiára II. Rákóczi Ferencre emlékezünk. A Rákóczi-szabadságharc leverése után a vár császári kézre került, és a Habsburgok a bevehetetlen vár falai között a birodalom egyik legjobban őrzött börtönét rendezték be. Itt raboskodott fogsága utolsó évében Kazinczy Ferenc is. Különös, hogy a várnak ezt a magyarságra nézve szégyenteljes szerepét még a kiegyezés után is fenntartották. Thaly Kálmánnak az 1895-ös látogatását követően sikerült kieszközölnie, hogy számolják fel végre az itt működő fegyintézetet, mert ez az állapot méltatlan lett volna a millennium egyik kiemelt ünnepi helyszínéhez.
Az emlékmű helyét a vár északkeleti felében, a Hajdú-bástyán jelölték ki. A 33 méter magas obeliszk felállításához a 2,5 méter vastag falakat részben visszabontották, ugyanakkor az alépítmény négyzet alakú kiképzése továbbra is egy bástyára emlékeztetett. Az obeliszk tetejére egy csőrében kardot tartó, kiterjesztett szárnyú turul került, Bezerédy Gyula szobrász alkotása. A madár szárnyainak fesztávolsága 4,5 méter volt.
Az alapkő letételének országos ünnepét 1896. július 19-én tartották. A magyar kormányt Erdélyi Sándor igazságügyi miniszter, Bereg vármegyét Lónyay Sándor főispán képviselte. A rendezvényre a fővárosi lapok is helyszíni tudósítókat küldtek. Így vett részt az eseményen az alábbi belépőjegy tanúsága szerint Edvi Illés László, a Budapesti Hírlap munkatársa is.
Az első világháború végén Északkelet-Magyarországra bevonuló cseh légionárusok, a munkácsi vár birtokba vételekor, szokatlan módon nem kezdték meg azonnal az obeliszk bontását. Feltételezhetően ledönteni nem tudták és robbantani nem akartak, mert akkor megsérült volna a jó állapotban lévő várépület, amelyet később kaszárnyának rendeztek be. Végül békésebb módszerhez folyamodtak: 1924 decemberében felállványozták az emlékművet, 18-án leemelték a turulmadarat, majd az obeliszket is elbontották. Kárpátalja magyarságának körében a 2000-es évekig számos legenda élt arról, hogy mi lett a turul sorsa. Legmakacsabbul tartotta magát az a tévhit, hogy a szobrot az ungvári vár udvarára szállították és ma is ott látható. Ennek alapja talán az lehetett, hogy az ungvári turul jelenlegi talapzatán jól kivehető a millennium felirat. Ez a madár viszont jóval kisebb a munkácsinál.
Popovics Béla munkácsi helytörténész a korabeli sajtóban megjelent tudósítások nyomán rakta össze a millenniumi emlékmű Trianon utáni hányattatott történetét.
Tanulmányában több korabeli fotómásolattal bizonyította, hogy a leszerelt szobor átvészelte a cseh időket és a Munkácsra 1938 márciusában bevonuló magyar katonák is előszeretettel pózoltak a várudvaron pihenő turullal. Sőt, egy 1943-as felvételen az is látható, hogy a szobor már nem a földön hever, hanem ideiglenes talapzatot kapott. A két világháború közötti időszakban Sátoraljaújhely több akciót is indított a turul megszerzésére. Szerették volna felállítani a Szár-hegyen időközben kialakított Trianon-emlékhelyen. A csehek viszont, a Ronyva patak túlpartjáról nem szerették volna ugyanezt látni, ezért nem adták át a szobrot. Az emlékmű megmaradt szobordíszének sorsát a bevonuló szovjet csapatok pecsételték meg. A berendezkedő új hatalom katonái a turulmadarat feldarabolták és a közeli frigyesfalvi vasgyárba szállították, majd ott ötágú csillagokat öntettek belőle, amelyekkel aztán a településszerte felépülő szovjet emlékművek tetejét díszítették.
Munkács polgárainak 2008. március 5-én nem mindennapi látványban lehetett részük. Egy teherszállító helikopter hatalmas bronzmadarat röptetett a vár fokára. A poraiból újjáéledő főnixhez hasonló módon született újra a millenniumi emlékmű. Míg Budapesten a XII. kerületi emlékmű körül folytak a turulos csatározások, addig Kárpátalján csendben megtörtént a csoda.
A millenniumi emlékoszlop visszahelyezésének gondolata és a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezet az Amerikában élő Pákh családtól származott. Az új emlékmű az eredeti pontos helyén épült fel újra, de nem annak hű másolata, hanem önálló alkotás. Egyedül az alépítménybe helyezett, emberfejeket ábrázoló három kőfaragvány származik az eredeti emlékműből. Az obeliszket Angyalossy Sándor munkácsi főépítész tervezte és Jaroszlav Lanyo helyi építész kivitelezte. A turulmadarat Mihajlo Beleny ungvári ruszin szobrász mintázta meg. Az eredetihez képest ez a turul nagyobb lett, szárnyainak fesztávolsága 5,5 méter. A szobrászművész önálló művet alkotott, feltűnő eltérés, hogy az új turulmadár a kardot – hasonlóan a tatabányai vagy budavári társához – a karmai között tartja. Az emlékművet 2008. április 18-án ünnepélyes keretek között avatták fel.
