Hét vidéki millenniumi emlékmű
A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.
A honalapítás millenniumának megünneplését, és a magyarság történetének európai fordulópontját jelentő esemény méltó megörökítését az 1896. évi VIII. törvénycikkbe rögzítette az országgyűlés. A törvénycikk első paragrafusában:
„a törvényhozás a honalapitás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökitése czéljából elhatározza, hogy
a) Budapesten a városligetnek az Andrássy-ut és a tó közötti részében a honalapitó Árpádot és a nemzet egész történelmi multját megörökitő emlékművet állit,
b) az ország hét különböző pontján, nevezetesen: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen emlékoszlopokat emel,
c) Budapesten a várban a Nagy-Boldogasszonyról elnevezett koronázási templom melletti Halászbástyán Szent István király lovas szobrát állitja fel,
d) országos szépművészeti muzeumot létesit s annak gyüjteményei befogadására Budapesten alkalmas helyen megfelelő épületet emel,
e) az ország különböző vidékein 400 uj népiskolát állit fel.”
A felsorolt emlékek közül kétségkívül a budapesti millenniumi emlékmű a legkiemelkedőbb alkotás. Zala György szobrász és Schickedanz Albert építész monumentális művének teljes befejezése és az avatási ünnepség 1929-ig váratott magára. Közben lezajlott jelenkori történelmünk legszomorúbb eseménye és a hét vidéki emlékmű közül öt idegen uralom alá került. A „maradandó emlékeket” barbár módon megrongálták, néhányukat még a trianoni békediktátum előtt elpusztították.
Az emlékjelek felállításának fő kezdeményezője, szervezője és mozgatórúgója Thaly Kálmán történész, országgyűlési képviselő volt, aki már 1890-ben szorgalmazta a magyar országgyűlésben a honfoglalás ezeréves évfordulójának méltó megünneplését.
Az előmunkálatok Thaly Kálmán vezetésével 1895 tavaszán elkezdődtek. Az országgyűlés által kiküldött bizottság felkereste a kijelölt helyeket és megjelölte az építkezésre alkalmas pontokat. Ezt követően helyi szinten közigazgatási eljárás formájában rendezték az adott területek tulajdonviszonyát. A munkálatokat felügyelő bizottság a tervek elkészítésével, a színhelyek alapos feltérképezésével és az alépítmények kivitelezésével Berczik Gyula építészt bízta meg.
A fővárositól eltérően, a rendelkezésre álló rövid idő ellenére, a vidéki emlékművek a millenniumi ünnepségek idejére elkészültek vagy legalább az alapkőletételük megtörtént, és a következő évben e műalkotásokat is felavatták. Az 1896. évi ünnepségek során a zimonyi, a brassói, a nyitrai és a dévényi emlékműveket adták át, míg a munkácsi, a pusztaszeri és a pannonhalmi emlékek alapkövébe a millenniumi ünnepségek eseményeit megörökítő okiratokat helyeztek el. Az emlékművek talapzatára egységesen a „896–1896” felirat került. Az emlékművek szobrászati elemeinek kivitelezésére a bizottság a kor neves művészeit kérte fel. A felállított alkotásokról 1897-ben a kor híres fényképésze, Erdélyi Mór készített felvételeket és az utókor számára nagyméretű album formájában bocsátotta közre „A Magyar Állam fennállását megörökítő hét vidéki emlékmű: 896–1896” címmel.
Több mint száz év elteltével, egy kárpátaljai művelődéstörténész, Kovács Sándor, a Thaly Kálmán által vezetett bizottság nyomában bejárta a hét vidéki helyszínt. Alaposan feltárta és dokumentálta a látottakat, majd hazatérve, a tapasztalatait egy gazdagon illusztrált könyvben osztotta meg az érdeklődőkkel.
Kovács Sándor: Honfoglalásunk hét emlékműve. A honfoglalás millenniumának hét országos emlékműve, Budapest, Romanika, 2010.
