Tóth Róbert: „…a művészet igazán a békére épül”

Nyílt, közlékeny, emberséges. Nehéz kereseti lehetőséget választott, ugyanis az életét a művészet oltárára helyezte. Alkotásaiban a saját gondolatait próbálja tükrözni, a természet ihleti meg leginkább. Már gyermekkorában elhatározta, hogy festőművész lesz, döntése mellett a végsőkig kitartott. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tóth Róbert festőművész.

– Hamar elhatározta, hogy a művészet felé fordul.

– Már gyermekkoromban megihletődtem. Édesanyám a maga idejében rajzolgatott, ám nem teljesedett ki a művészetben. Hasonló történettel bír számos kollégám, akik szintén az „elfojtott” családi tehetséget valósítják meg. Mondhatni, megvolt rá a hajlamom, már csak az kellett, hogy szeressem is művelni. Ez nálam összejött. A családom támogatása végigkísért az utamon, sosem hátráltattak, inkább biztattak.

– Sokszor hallani, hogy a művészetből nem lehet megélni. Egyetért ezzel?

– Teljes mértékben. Aki azt állítja, hogy megél a festészetből, az szerintem kicsit ferdít az igazságon. Ebből a tevékenységből ugyanis nem lehet megélni. Természetesen vannak kivételes esetek, ám sokunknak szinte lehetetlen csak a művészetünkből azt a megélhetési szintet biztosítani, amilyenre vágyunk. Legtöbben tanítanak vagy mellékállást vállalnak, így jutnak pluszjövedelemhez.

– Mindennap fest?

– Nem erőltetem a napi szintű ecsetvonást. Amikor késztetést érzek, bemegyek a műtermembe, és új világ nyílik meg előttem. Így volt ez már fiatalkorom óta, sosem lehetett rámerőltetni, hogy akkor fessek, amikor arra utasítanak. Akiknek ez sikerül, azok véleményem szerint nem alkotnak, csak festenek. Ezért is fordul elő, hogy gyakran úgynevezett üres képeket látunk a kiállításokon, mert hiányzik belőlük az az egyediség, ami az ezredik napraforgó után már kihal a művészből.

– Ezt az avatatlan szem is észreveszi?

– Úgy vélem, igen. Aki legalább néhány alkalommal járt már múzeumban, kiállításon, annak feltűnik, hogy valami hiányzik. Az érzés, a hatás, az, ami megfog. A szakmában tevékenykedők más kritériumok alapján fogalmazzák meg véleményüket egy-egy alkotásról, ám a laikusok néha jobb ítészek.

– Van igény a művészetekre?

– Tagja vagyok a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT), illetve a Kárpátaljai Képzőművészek Egyesületének. Remek kiállításokat szervezünk, számos tehetséges kollégával vagyok körbevéve. Ám behatárolt az igény a munkánkra, ugyanis, valljuk be, nem tolonganak az ajtó előtt a látogatók. Az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kikapcsolódjanak, és ennek érdekében kiállításokat, múzeumokat keressenek fel. Néha felmerül bennem, hogy amennyiben ez másképp történne, talán nem lenne háború. El kell rugaszkodni a mindennapi teendőktől, és szétnézni, mi folyik körülöttünk, hogyan látják mások a világot.

– Mi lett volna, ha nem festőművész?

– Jó kérdés, talán akkor is festőművész (nevet). Voltak szakaszok az életemben, amikor kevesebbet foglalkoztam ezzel, akkoriban évente 3-4 alkotás került ki a kezem alól. A katonaság, a családalapítás, a gyermeknevelés mind új feladatokat állított elém. Fel kellett építeni az életünket, szinte időm sem volt a festészetre. Ám eljött az az időszak, amikor már teljesen beleélhettem magamat, így 1997-től folyamatos alkotásban vagyok.

– Számos művéből nyílt kiállítás. Melyik állt a legközelebb a szívéhez?

– Talán a legelső magyarországi tárlatom maradt meg legélénkebben az emlékezetemben. Baján rendezték, spontán, bármilyen előtervezés nélkül, szinte magától létrejött. Nagyon kellemes élményekkel tértem haza.

– Van példaképe?

– Számos festőművészre felnézek, a végtelenségig tudnám sorolni a tehetséges alkotókat. Fontos, hogy ne szégyelljünk tanulni az elődeinktől, így fejlődhetünk.

– Hobbi?

– A festészet. Nem tudok elvonatkoztatni tőle. Szabadidőm nagy részét is az alkotás tölti ki. Emellett a ház körüli teendőkkel foglalom el magamat: barkácsolok, betonozok, szépítgetem az udvart.

– Meséljen a családjáról.

– A feleségemmel egy fiúgyermeket neveltünk fel. A múlt éven megnősült, saját családot alapított.

– Társaságkedvelő?

– Attól függ, milyen esetben. Festeni például kifejezetten egyedül szeretek, ám nem utasítok vissza baráti meghívásokat, szívesen veszek részt családi összejöveteleken. Nincs sok barátom, ám ismerőseim annál többen. A szakmámban festőművész vagyok, itthon csak Robi.

– Haragtartó?

– Egyáltalán nem, talán ez az egyik legjobb tulajdonságom.

– Aktív vagy passzív kiránduló?

– Mindenféleképpen az aktív kikapcsolódást részesítem előnyben. Barangolás a hegyekben, gombázás, ihletgyűjtés, ez az, ami teljesen kikapcsol. Az bánt olyankor, hogy a látottakat nem tudom rögtön vászonra vinni.

– Van kedvenc helye?

– A Hoverla, oda bármikor visszatérnék. Szavakkal leírhatatlan az érintetlen természet varázsa, azt csak érezni lehet, és az alkotásokon keresztül átadni.

– Célok?

– Nem mindegy, mit nézünk egész nap az otthonunkban, a kép ugyanis olyan, mint az akkumulátor, fontos a pozitív üzenet. Várjuk a háború végét, ugyanis a művészet igazán a békére épül.