Tóth Márta: „…néha nagyon jól érzem magam a saját magam társaságában”

Kedves, barátságos, közvetlen. Azzal foglalkozik, amit szeret, munkája tulajdonképpen a hobbija is egyben. Kitartásának köszönhetően eléri a céljait. Szabad idejében szívesen túrázik, de egy jó könyv vagy a főzés is ki tudja kapcsolni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tóth Márta, a Nagyszőlősi Révész Imre Galéria vezetője.

– Hol és hogyan telt a gyermekkora?

– Feketepatakon születtem, ott is nevelkedtem két testvéremmel, a húgommal és a bátyámmal. Emlékeim szerint nem voltam rossz kislány, inkább csak csibész. A fiúk társaságában éreztem jól magam, állandóan fára másztam, árokban ugráltam, mindent megtettem, hogy a fiúk bevegyenek az ő csapatukba. A sok huncutságért megkaptam a büntetéseket is, de aztán történt egy váltás, ki akartam vívni a szüleim tiszteletét, ezért erőmön felül mindent megcsináltam azért, hogy ne szidást, hanem inkább dicséretet kapjak. Később lányos dolgokkal kezdtem el foglalkozni, babáztam, ruhákat varrtam nekik. Édesanyám hamar hozzászoktatott a sütés-főzéshez, az első étel, amit elkészítettem, a szilvalekváros derelye lett. Igaz, Afrika formájú tésztát nyújtottam, de elkészült, és ehető volt. Mindent egybevéve nagyon jó gyermekkorom volt, szerető családban, szép környezetben nőttem fel.

– Gondolom, a tanulmányait szülőfalujában kezdte. Hol folytatta?

– Az általános iskola befejezése után a Nagyszőlősi 8. Számú Középiskolában tanultam tovább, ott érettségiztem, aztán katekétaképzőben tanultam Beregszászban három évig. Tanulmányaim befejezése után Feketepatakon és Verbőcön tanítottam hittanra a gyerkőcöket, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Aztán Nagyszőlősre jöttem férjhez, és a magyar könyvesboltban kezdtem el dolgozni.

– Mikor keltek egybe?

– Nemrégiben ünnepeltük a harmincéves házassági évfordulónkat. Két felnőtt fiunk van, akik már rég kirepültek a családi fészekből. Az idősebb, Attila gazdaságinformatikusnak tanult Debrecenben és a szakmájában helyezkedett el, a kisebbik, Dániel, pedig vállalkozó. Bér és ügyintéző szakon tanult, szintén Debrecenben, jelenleg Hollandiában dolgozik menedzserként.

–Ön is üzletasszony.

– Jövőre lesz tíz éve, hogy elkezdtem. Büszke vagyok rá, hogy teljesen a nulláról építettem fel amim van, az elején egy picike helyiségben tevékenykedtem, aztán átköltöztem egy kétszintes ingatlanba, így tudtam megnyitni a kézműves hobbibolt felett a kis galériát is. A kézművesség mindig is közel állt hozzám, a galérianyitás ötlete pedig onnan jött, hogy szerintem az hozzátartozott a bolt profiljához. És az sem mellékes, hogy nagyon vonzódom a művészetekhez. Bár festeni nem tudok, de nagyon szeretem, főleg a fiatal művészek munkáit, akiknek teret tudok adni egy-egy kiállításhoz.

– Ahhoz, hogy valaki belevágjon egy vállalkozásba, rátermettnek és határozottnak kell lennie. Ön az?

– Mindig sok ötlet kavarog a fejemben. Vannak közöttük makacsul visszatérők, amelyek lassan tervvé kovácsolódnak, és ekkor soha nem a buktatókra gondolok, hanem a megvalósításra. Ha valamiben fantáziát látok, akkor addig teszek lépéseket, amíg el nem érem a célomat. És ha az tényleg az én utam, akkor úgy érzem, hogy szó szerint megmozdul az Univerzum, a megfelelő emberek keresztezik az utamat, akik segítenek a célom elérésében.

– Tehát a környezetében vannak olyan emberek, akikre számíthat…

– Nagyon sok jó ember vesz körül, de hozzá kell tennem, hogy soha nem szoktam senkit „kihasználni”. Igyekszem mindig a saját erőmre támaszkodni, elég nehezen kérek segítséget. De ha mégis rászánom erre magamat, sok segítőm akad, akik szívesen támogatnak, amiben csak tudnak. Például a galériában tartott gyermekfoglalkozásokhoz segítő szakemberekre volt szükségem, hiszen ezt én nem vállalhattam, viszont szívügyem volt, hogy a szőlősi magyar gyerekek anyanyelvükön hallgathassák a magyar népmeséket, tanulják a népi játékokat stb.

–Az ön életébe belefér a halogatás?

– Szoktam halogatni dolgokat, viszont a pontosságra nagyon odafigyelek. Ha valahol meg kell jelennem, biztos, hogy nem kések el. Ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy az idő mindenki számára drága, és ha más idejét raboljuk, az minket minősít. Az ígéretek betartásról ugyanez a véleményem.

– Számos féle/fajta emberrel találkozott már. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Igen, és ez megnyugtató. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne ért volna csalódás, de ezt egyfajta tapasztalatszerzésnek tekintem, és már tudom, hogy attól az embertől mit várhatok. Nem csinálok ebből problémát, nincsenek haragosaim, konfliktuskerülő ember vagyok, még a kisebb vitákat sem szeretem. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy vannak menthetetlen helyzetek. Vannak olyan emberek, akikkel nem tudunk együttműködni. Ez esetben nem keresem tovább a társaságát az illetőnek.

– Van hobbija? Mi az, ami kikapcsolja?

– A kézművesség minden ága érdekel, ide tartozik a kötés, varrás, hímzés, tehát a hobbim a munkám, a hivatásom, a megélhetésem. Emellett nagyon szeretek olvasni, igaz, ez mostanában egy kicsit háttérbe szorult, de vissza fogok térni hozzá. Sokszor hasznos szakkönyveket bújok. A kutyánkkal is szeretek játszani, és a konyhai teendők közepette is jól érzem magam. Szívesen beszélgetek, szeretem megismerni az embereket.

– Vannak barátnői? Ha igen, milyen közös programokat szerveznek?

– Nincs sok barátnőm, társaságigényemet kiélem a kis boltomban. Ide általában olyan emberek térnek be, akikkel azonnal megtaláljuk a közös témát. A hozzám hasonló felfogásúakkal könyvekről, filmekről, a munkámmal kapcsolatos dolgokról beszélgetünk. De amúgy nem vagyok társasági ember, sőt, néha nagyon jól érzem magam a saját magam társaságában.

– Ha felhők gyűlnek a feje fölé, hogyan lehet jobb kedvre deríteni?

– Ha gondjaim vannak, nem engedem, hogy azok beszippantsanak, inkább a megoldáson töprengek. Általában a kis dolgok hoznak színt az életembe. Ha megpillantok egy aranyos szál virágot, már az jó hatással van rám. Nagyon szeretem a Tiszát, a férjemmel és a kutyánkkal nagyokat szoktunk sétálni. Ott csend, béke van, minden harmonikus, és ez megnyugtató. Korábban a gyönyörűséges Kárpátokban is sokat kirándultunk, az is nagyon jó hatással volt rám, a lelkemre, az egész létemre. Tehát nem emberektől várom el a jobb kedvre derítést, azt rábízom a természet csodáira.

– További tervek?

– Nekem mindig vannak terveim. Tavaly sikerült befejeznem egy viseletvarró tanfolyamot, most pedig elkezdtem a divatszabó képzést. Tehát mindenféleképpen ezen a vonalon szeretnék fejlődni, mind technikailag, mind szakmailag. A kézművesség és a szabás-varrás terén rendelkezem alaptudással, de mindig van mit tanulni. A közeljövőben szeretnék egyedi darabokból álló kollekciót létrehozni, ezeket kézi hímzésekkel „bolondítanám” meg, vagyis a hétköznapokban is hordható, elegáns vagy akár mindennapi viseletet megálmodni és természetesen megvalósítani. Így a régi motívumokat is megőrizzük. Magamnak és ismerőseimnek már készítettem ilyen ruhákat, tehát az indítás megtörtént, a folytatás áll előttem, amibe nagy szeretettel és lelkesedéssel vágok bele.