Felavatták Zahoray János emléktábláját Beregszászban

Beregszászban, az Európa-Magyar Ház udvarán talált otthonra Zahoray János festőművész emléktáblája (1835-1909), aki 1901-1909 között a Vérke-parti városban élt és alkotott. Az avatóünnepségre többen összegyűltek, hogy leróják kegyeletüket a festőművész előtt, hogy meghallgassák az őt méltató gondolatokat.

– Megmondom őszintén, amíg Dalmay Árpád, a tábla állításának kezdeményezője le nem írta, és el nem küldte, számomra is ismeretlen személy volt Zahoray János, pedig, mint kiderült, nyolc éven keresztül Beregszászban alkotott, a beregszászi temetőben van a síremléke, itt van eltemetve – magyarázta dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke. Hozzátette, a mostani táblaavatás a harmadik a sorban, hiszen szülőhelyén, Máramarosszigeten és alkotásainak egyik fő helyszínén, Nyíregyházán is avattak a tiszteletére táblát. – Mind a három helyszínen újra elhelyeződik a köztudatban a jeles személyiség, akinek a munkái a 20. század elején a legnevesebb festőkkel vették fel a versenyt. Főleg a monumentális portréfestészet volt a zsánere, a különböző nagyméretű – Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, Lónyai Menyhért – festmények a Nyíregyházi Vármegyeházán láthatóak – tette hozzá a KMMI elnöke.

Gyebnár István, a beregszászi konzulátus ideiglenes ügyvivője köszöntő beszédében elmondta, Zahoray János egyike a méltatlanul feledésbe merült alkotóknak, akinek ez a térség is igen sokat köszönhet. Ezért az ungvári és a beregszászi külképviseletek nevében ő is köszönetét fejezte ki a Beregszászért Alapítványnak és a KMMI-nek azért, hogy az Európa-Magyar Ház falán elhelyezett emléktáblával hozzájárultak ahhoz, hogy Zahoray János munkásságára az utókor itt, Kárpátalján, méltó módon emlékezhessen.

A festőművész emléktábláját a Beregszászért Alapítvány adományozta. Dalmay Árpád, az alapítvány kuratóriumi elnöke üdvözlő levelében kiemelte, Zahoray János festőművészre és gimnáziumi tanárra emlékezünk, aki 1901-től 1909. március 23-án bekövetkezett haláláig Beregszászban élt és alkotott. Elhanyagolt, bozóttal benőtt sírját 10-12 évvel ezelőtt fedezte fel a római katolikus temetőben. Alapítványuk néhai Kromák András közreműködésével rendbe hozatta, az utóbbi években pedig a Keresztény Értelmiségiek Szervezetének beregszászi csoportja gondozza.

„Alapítványunk kuratóriuma úgy határozott, hogy idén, születésének 190. évfordulója alkalmából életének három fontos állomásán, Máramarosszigeten, Beregszászban és Nyíregyházán elhelyezi Zahoray János emléktábláját ugyanazzal a bronz domborművel (természetesen más-más szöveggel), amelynek alkotója Sándor Attila székelyudvarhelyi művész. Az emléktáblát Nyíregyházán június 5-én a vármegyeháza falán avattuk fel, majd 11-én Máramarosszigeten a református gyülekezeti ház udvarán az ottani Magyar Napok keretében került arra sor. Nem feledkezhetünk meg munkácsi rajztanári tevékenységéről sem a főgimnáziumban, idővel az ottani Magyar Házat is megajándékozzuk az emléktáblájával. Ma Beregszászban egy olyan ember előtt hajtunk fejet, akinek ecsetje nemcsak színeket, hanem lelket, mélységet és történeteket is a vászonra vitt. Zahoray János festőművész emléktáblájának leleplezése nem csupán egy kőbe vésett név és bronz dombormű elhelyezése – sokkal több ennél. Ez egy közös, csendes főhajtás egy életmű előtt, amelynek lenyomata ma is él velünk: otthonaink falain, kiállítótermekben, a szívünkben, és emlékeinkben” – áll többek között a levélben.

Sándor Attila székelyudvarhelyi szobrászművész alkotását Gyebnár István és Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő leplezték le.

Dalmay Árpád köszöntőjét az alábbiakban változatlanul közöljük:

Tisztelt Emlékezők! Kedves Barátaink!

Ismét csak a köszönet és hála szavaival fordulok a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az Európa–Magyar Ház vezetőihez, munkatársaihoz, hogy – a város illetékesei helyett – lehetővé tették a Beregszászért Alapítvány újabb emléktáblájának elhelyezését, felavatását.

Zahoray János festőművészre és gimnáziumi tanárra emlékezünk, aki 1901-től 1909. március 23-án bekövetkezett haláláig Beregszászban élt és alkotott. Elhanyagolt, bozóttal benőtt sírját 10-12 évvel ezelőtt fedeztem fel a római katolikus temetőben. Alapítványunk néhai Kromák András közreműködésével rendbe hozatta, az utóbbi években pedig a Keresztény Értelmiségiek Szervezetének beregszászi csoportja gondozza. Nekik is köszönet érte!

Ki is volt az a személy, akire ma emlékezünk? Festőművész és tanár, akinek neve már-már feledésbe merült életének fontosabb szakaszain, azaz szülővárosában, Máramarosszigeten, az utolsó éveit töltő és az itt nyugvó Beregszászban, valamint a munkásságával ezer szállal Nyíregyházához és a Kárpát-régióhoz kötődő vidéken.

1835. június 17-én született Máramarosszigeten. Apja kincstári nyomdász volt. Gyerekkorát itt töltötte, majd iskoláit a budai főgimnáziumban végezte. A szabadságharcban gyerekfejjel honvédtüzérként vett részt. Klettl budai festőművész (Keleti Gusztáv édesapja) magániskolájában sajátította el festői tudását. 1863-ig Aradon élt, ott ismerkedett meg Csillagi Lajos és Böhm Pál festőművészekkel, akik segítségével tovább tökéletesítette alkotói tevékenységét. Ekkor vált hivatásos festőművésszé. 1869-ben Budára költözött. Képeivel szerepelt a bécsi világkiállításon. Rajztanárként is dolgozott a budai II. kerületi reáliskolában, majd 1874-től a Munkácsi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban. 1892-ben nyugdíjazták. Utolsó kiállítása 1898-ban volt Munkácson. 1901-ben Beregszászba költözött. 1909-ben bekövetkezett halála után – a korabeli lapok tudósítása szerint – beregszászi műtermében több száz festménye maradt. Vajon mi lett a sorsuk és hol volt ez a műterem?

Főképpen arcképfestőként vált ismertté, de oltárképeket is festett. Az ő alkotása többek között Erzsébet királyné, Thököly Imre, báró Perényi Zsigmond, Lónyay Sándor főispán, Kossuth Lajos, Lehoczky Tivadarné született Döbrentei Mária, dr. Jósa András nyíregyházi régész, orvos, antropológus, Bencs László nyíregyházi polgármester és több beregi, ungi, ugocsai, szabolcsi világi, illetve egyházi személyiség portréja. Jósa Andrásé 2018-ban magyar bélyegkisíven is megjelent. Nyíregyházán több festményét őrzik.

Mint arcképfestő nagy tevékenységet fejtett ki, így többek közt a Bereg vármegyei székház dísztermében a főispánok és helytartók, valamint Ferenc József király, Deák Ferenc, gróf Széchenyi István, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos nagyobb arcképeit helyezték el. A város cseh megszállásakor ezek a portrék eltűntek, elpusztultak.

Az Ungvári Kárpátaljai Megyei Boksay József Művészeti Múzeum gyűjteményében találhatók Popovics Vazul (1838-1864), 1877, Pankovics István (1864-1874), 1877 és Pásztélyi Kovács János munkácsi görögkatolikus püspökök (1875-1891), 1877 portréi.

Alapítványunk kuratóriuma úgy határozott, hogy idén, születésének 190. évfordulója alkalmából életének három fontos állomásán, Máramarosszigeten, Beregszászban és Nyíregyházán elhelyezi Zahoray János emléktábláját ugyanazzal a bronz domborművel (természetesen más-más szöveggel), amelynek alkotója Sándor Attila székelyudvarhelyi művész. Az emléktáblát Nyíregyházán június 5-én a vármegyeháza falán felavattuk, majd 11-én Máramarosszigeten a református gyülekezeti ház udvarán az ottani Magyar Napok keretében került arra sor. Nem feledkezhetünk meg munkácsi rajztanári tevékenységéről sem a főgimnáziumban, idővel az ottani Magyar Házat is megajándékozzuk az emléktáblájával.

Ma Beregszászban egy olyan ember előtt hajtunk fejet, akinek ecsetje nemcsak színeket, hanem lelket, mélységet és történeteket is a vászonra vitt. Zahoray János festőművész emléktáblájának leleplezése nem csupán egy kőbe vésett név és bronz dombormű elhelyezése – sokkal több ennél. Ez egy közös, csendes főhajtás egy életmű előtt, amelynek lenyomata ma is él velünk: otthonaink falain, kiállítótermekben, a szívünkben, és emlékeinkben.

Zahoray János nem csupán festő volt, hanem a világ érzékeny szemlélője, a mindennapi élet lírai tolmácsolója, az emberi lélek rezdüléseinek finom megjelenítője is. Művészete túlmutatott a képi ábrázoláson – filozófiát, emberi sorsokat, korszakok hangulatát idézte meg, oly módon, ahogyan csak a valóban nagy alkotók képesek erre.

Több évtizedes munkássága során saját hangot, saját kézjegyet alakított ki: csendes, olykor melankolikus, máskor derűs képei mögött mindig ott húzódott egy mélyebb réteg – a keresésé, a megértésé, az emberi lét értelmezéséé. Legyen szó tájképekről, portrékról vagy enteriőrökről, Zahoray János képei nem pusztán látható dolgokat ábrázoltak, hanem érzéseket, gondolatokat és múltba vesző emlékeket is megidéztek.

De ne csak a festőművészről beszéljünk. Beszéljünk az emberről is. Arról az emberről, aki szerénységével, de határozott látásmódjával sokak szívébe lopta be magát. Tanítványai példaképként tekintettek rá, barátai bölcs tanácsadóként, családja szerető támaszként ismerhette. Az ő élete nem volt zajos – nem kereste a reflektorfényt. Mégis, a csendben végzett munkája maradandóbb lett sok harsány pillanatnál.

Ma, amikor ezt az emléktáblát felavatjuk, nemcsak az ő nevét írjuk ki az Európa–Magyar Ház emlékfalára, hanem egy korszakét, egy szemléletét, egy érzékeny lélekét, aki nyomot hagyott a kultúránkban, a közösségünkben. Ez a tábla emlékeztet majd bennünket arra, hogy ebben a városban élt és alkotott valaki, aki meglátta a szépet ott is, ahol más csak a hétköznapit.

Zahoray Jánost „feltámasztottuk”, visszaadtuk a köztudatnak, ahogy korábban Báthy Anna Kossuth-díjas operaénekessel is tettük. Akkor sem hallgattunk azokra a szirénhangokra, amelyek szerint nincs szükség az emléktáblájára, hisz már senki nem emlékezik rá. Éppen ezért kellett Báthy Anna és kell Zahoray János emlékét megörökíteni! Tesszük ezt folyamatosan, mert bizonyítani kívánjuk városunk magyar múltját, gazdag történelmi, művelődési hagyományait. Szeptemberben, a római katolikus templombúcsú napján végre felavatják IV. Béla királyunk gyönyörű bronz mellszobrát. Ő volt az az uralkodó, aki 1247-ben városi rangot adott Lampertházának, ahogy Beregszászt akkor nevezték. A hivatalok packázásai miatt három év késéssel kerül erre sor, de az idő nekünk dolgozott és remélhetőleg ezután is azt teszi.

Kedves Barátaink, fogadják szeretettel a nyíregyházi székhelyű, Szabolcs–Szatmár–Bereg Vármegye Közgyűlése által „Szentpétery Zsigmond” kitüntető díjjal jutalmazott Beregszászért Alapítvány újabb ajándékát, amelynek bronz domborművét Sándor Attila székelyudvarhelyi művész készítette. Legyen ez egy jelképes kapocs az egykor közös hazában volt, de Trianonban három országba „parancsolt” említett városok között. Őrizzék meg az emléktáblát, legyenek büszkék rá, hogy újabb neves személyiség neve kerülhet be Beregszász magyar művelődéstörténetének krónikájába.

Üdvözlettel:
Dalmay Árpád,
a Beregszászért Alapítvány Kuratóriumának elnöke