Tokaj – 2014

Valamikor a hatvanas években jártam először Tokajban másodéves egyetemi hallgatóként. A kőbányászoknak kellett volna ebéd előtti előadást tartani a művészet eredetéről. Szerencsére, az üzemmérnök nem engedélyezte, hogy a helyi népművelő akciója valósággá váljék. Később a kőbánya bezárt.

Idén augusztus 9-én pedig Májer János tokaji polgármester kezdeményezésére, Bodonyi Csaba főépítész tervei szerint Királyok katlana néven szabadtéri színpad nyílt a helyén. Ezen a péntek estén is Lajkó Félix hegedűzsonglőr műsorára gyülekeztek a környékbeliek.

A hatvanas évekbeli Tokaj nem az az épülő, szépülő kisváros volt, ami ma, csupán egy szebb napokat látott, lerongyolódóban lévő falu. De szelleme és bora akkor is vonzotta a művészetet. Nyári festőtáborában, ahol mi egyetemisták is otthonra leltünk, megannyi szakkörvezető piktor is alkotott. Kitűnt közülük egy különös, a többi táborlakó által lenézett csodabogár, aki kifeszített vásznat, festőállványt, festékes dobozt cipelve már pirkadatkor a környéket járta motívumra vadászva. Tóth Menyhértnek hívták, aki mellesleg, félig-meddig inkognitóban a kor egyik legnagyobb festője volt, nagyobb az országszerte ismertek legtöbbjénél.

Az írótábor pénteki, záró napja két dombormű avatásával kezdődött. Weöres Sándor portréját Oláh Katalin Kinga, Határ Győzőét Oláh Mátyás László készítette. Weöres költészetét Ködöböcz Gábor, Határ Győzőét Szakolczay Lajos méltatta.

Az előadások sorát Szőcs Géza nyitotta meg. A jelen és a közelmúlt létparadoxonjaira hívta fel a figyelmet. A megfigyeltség ténye, mondta, ahelyett, hogy kiölte volna az írókból a fontosságtudatot, inkább erősítette. A bezártság pedig belülről vezéreltté tett bennünket, büszkék voltunk saját értékeinkre. Az új világ nyitottsága kioltotta ezt az öntudatot. Kívülről vezéreltté lettünk, akik azt várják, a külföld döntse el, vannak-e saját értékeik, és döntse el azt is, melyek azok.

Tófalvi Zoltán a szekuritáte irodalmi dossziéit kutatja. Erről a munkáról számolt be. Végül arrafigyelmeztetett, nehogy az higgyük, a megfigyeltség korszaka véget ért, és most már a világűrben lebegünk.

L. Simon László szokásával ellentétben, most mellőzte az kultúrpolitika aktuális vitatémáinak taglalását. Korniss Gyula nyomán azt fejtegette, az irodalom a nemzeti tudat kimunkálására volna hivatott, de mivel nincs hatással a magyar közönségre, ezért üzenetei a politika ingerküszöbét sem érik el.

Vathy Zsuzsa Galgóczi Erzsébetre, Sánta Ferencre, Fejes Endrére és Mándy Ivánra hívta fel a figyelmet, a közelmúlt olyan íróira, akiket a közvetlen utókor, bármennyire is szeretne, mégsem tud egészen lefelejteni.

Ezután fogadás keretében adták át a tábor idei díjait. A fiatalokat jutalmazó irodalmi díj Kürti Lászlóé lett. Költészetét Jánosi Zoltán méltatta. Az írótábor Hordó-díját többek között Ilia Mihály, András Sándor, Tarján Tamás és L. Simon László vette át.

Most búcsúzott az írótábor vezetésétől Sáray László titkár, aki negyvenhárom év alatt az ország legszínvonalasabb és leglátogatottabb – az idei érdeklődők háromszáznál is többen voltak – nyári szabadegyetemévé fejlesztette a kezdetekben a Hazafias Népfront keretei közé szorított írói összejöveteleket.

Végezetül meg kell említenem azt is, amit a világhálós hírözön első helyen, „íróverekedésként” tárgyal, meg sem említve a színvonalas előadásokat, az Osvát-Bálint-Szerb család alkotóit bemutató nagyszerű kiállítást.

Késői borozás közben Kukorelly Endre hamisnak minősítette Csender Levente népdaléneklését. Csender ezt egy jobbegyenessel torolta meg. Az ütés következtében Kukorellyt kórházban kellett ellátni, Csender Leventét pedig az írótábor vezetése rótta meg és küldte haza. A rendőrség a feleket kihallgatta, jegyzőkönyveket vett fel.

A névtelen, világhálós firkászok azonban erre uszultak fel igazán. Dühödten románozzák, szőröstalpúzzák az erdélyi származású fiatal írót, vérszomjasan a fejét követelik, írásait olvasatlanul gyalázzák. Gyűlöletüketminden határon túlra szakadt magyarra kiterjesztik, olyan hangnemben uszítanak ellenük, amire nincs magyarázat.
Csender Levente tette valóban elítélendő, de ez nem változtat azon, hogy ő nemzedéke egyik legjelentősebb prózaírója, amivel egyébként olvasói tisztában vannak. Az őrjöngő tájékozatlanság és tudatlanság pedig a neves és forgalmas hírportálok felelőtlensége és szégyene.

Fotók: Oláh Katalin Kinga és Sáray Ákos

A Tokaji Írótábor mérlege

Augusztus 15-én bezárta kapuját a 42. Tokaji Írótábor. Programja ismét kiadós és sokrétű volt. Ha mérleget készítünk, legegyszerűbb a számokat segítségül hívni. Két és fél nap alatt több, mint 40 előadás hangzott el. Két nyilvános irodalmi estet szerveztünk: az egyik egy Radnóti-versekből készült drámai összeállítás volt a tokaji Paulay Ede Színházban. A másikat a Tokajjal szomszédos Tiszaladányban tartottuk: a 25 éve elhunyt Ratkó József költészetét idéztük fel.

Az írótábor során két kiállítás nyílt meg: a Tokaji Ferenc Gimnázium előcsarnokában Sáray Ákos fotóit láthatta és láthatja a közönség. A Paulay Ede Színház előcsarnokában nyílt meg rendezésünkben az EGY MŰVÉSZCSALÁD EMLÉKEZETE című tárlat. Hat nagy tablója Thuróczy Gergely irodalmi muzeológus, a PIM munkatársa szakértelmét dicséri: a képes összeállítások az Osvát - Bálint – Szerb család tagjait mutatják be, életrajzokkal, dokumentumokkal, fotókkal és műveikből vett idézetekkel, négy tárlóban pedig könyvek, illusztrációk és reprodukciók sorakoznak. A „szakmában” is csak kevesen tudják, hogy a Nyugat szerkesztője, Osvát Ernő, az erdélyi folyóiratszerkesztő, Osvát Kálmán, továbbá Bálint Aladár művészeti író, Bálint Endrefestőművész, Szerb Antal író, irodalomtörténész és Bálint István költő és színházművész egyetlen család három egymást követő generációjának a tagjai. A PIM-nek, a Kassák Múzeumnak, Szabó Zsolt kolozsvári művelődéstörténésznek és Kollár Bongolan Marianne-nak, néhai Bálint István feleségének köszönhető a sokrétű dokumentumanyag. A kiállítás megszületését az NKA, az EMMI és az MMA támogatása segítette, és a Holokauszt Emlékév eseményeinek sorát gazdagítja. Tokajban szeptember 13-ig tart nyitva.

Idén három magyar és egy lengyel irodalmi folyóirat alkotói mutatkoztak be: a kárpátaljai EGYÜTT, a budapesti HITEL és a PARNASSZUS, valamint a lublini AKCENT főszerkesztője és szerzői olvastak fel és beszéltek munkájukról az írótábor közönsége előtt.

Végül a Reményi Ede Kamarazenekar augusztus 13-i estje sem maradhat említés nélkül: KOROK TÁNCAI című nyilvános koncertjüket a színházban rendeztük meg.

Az írótábor hét helyszínének egyike idén is a tokaji Millenniumi Irodalmi Emlékpark volt, ahol két bronzdomborművet avattunk: ezek a centenáriumukat ünneplő Weöres Sándorról és Határ Győzőről készültek.

A három nap során Kubik Anna Kossuth-díjas színművész végig velünk dolgozott, velünk táborozott: Weöres Sándor- és Határ Győző-verseket, egy szép Ratkó József-összeállítást halottunk tőle, és a Tokaj Kereskedőház borkóstolóján vérbő borvers-válogatást adott elő. Jelenléte mindig felpezsdítette az eseményeket, árnyalt, ihletett versmondása az idei írótábor szép emlékei közé tartozik.