Tíz bemutató a Nemzetiben

Írta: Tudósító | Forrás: MTI/KUltúra.hu | 2013. július 10.

Öt nagyszínpadi és öt stúdiószínpadi bemutatót tervez a Nemzeti Színház a 2013/2014-es évadban, amely szeptember 27-én kezdődik Tamási Áron Vitéz lélek című drámájának premierjével – közölte a színház július 5-én az MTI-vel. Vidnyánszky Attila július 1-jén kezdte meg működését a Nemzeti Színház új igazgatójaként, és tervei szerint a hagyományra, valamint a korszerűségre is hangsúlyt fektet majd. A Vitéz lélek című előadás főbb szerepeiben Trill Zsoltot, valamint Horváth Lajos Ottót, Mécs Károlyt, Martinovics Dorinát, Tenki Rékát és Reviczky Gábort láthatja a közönség, a darabot Vidnyánszky Attila rendezi.

Tíz bemutató a Nemzetiben

A premierre az összes jegy elkelt, a belépőket a direktor az új társulat tagjaival árusította a budapesti Vörösmarty téren május végén. A premiert megelőző főpróbán a színház új igazgatója és társulata a Kárpát-medence magyar nyelvet és irodalmat tanító tanárait látja vendégül.

Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira.

A Tamási Áron darabot Arthur Honegger Johanna a máglyán című műve követi Strauss Kálmán ötlete alapján szintén Vidnyánszky Attila rendezésében. A színházban szerepet kapnak a zenés darabok is: így a januárban bemutatandó KZ oratórium Pilinszky Jánostól, amelyet szimfonikus művekkel tarkítanak. A darabot egyébként száz énekessel, 70 fős nagyzenekarral mutatják be Advent első vasárnapja előtti pénteken adják elő. A következő előadás Silviu Purcarete rendezésében Shakespeare Ahogy tetszik című drámája lesz – a rendező két előadást rendezett a debreceni Csokonaiban. Ezt Petőfi Sándor János vitéze követi a Nemzeti akkor már igazgatója rendezésében. Ezt követően mutatják be Galambos Péter rendezésében a Boldogságtöredékek című darabot, majd Weöres Sándor Pszichéjét szintén Vidnyánszky rendezésében – utóbbit diákokkal közösen Nagy-Kálozy Eszter, Udvaros Dorottya és Bogdány Zsolttal viszi színpadra. Két külföldi rendező munkája követi ezeket: Witold Gombrowicz Operettje (Andrzej Bubien) és Gorkij Éjjeli menedékhelye (Viktor Rizsakov). Néhány debreceni darab is a fővárosba érkezik, például a Liliomfi, vagy a Fodrásznő, de hasonlóan Debrecenbe és Beregszászra is ellátogat a pesti társulat. Összesen így 14 darabbal gazdagszik a Nemzeti repertoárja. Emellett újdonságokkal is készülnek: augusztusban a 200 éve a színházban bemutatott első hivatalos szerb színházi darabról emlékeznek meg. Az idén 70. életévét tölthette volna be Svajda György, akinek Csoda című darabját fia fogja interpretálni. Együttműködik továbbá a színház a fordítások területén, albumokat, tanulmányköteteket adnak majd ki, illetve megjelentetik a színházi műhelytitkok lapját is, valamint felolvasásokat tartanak majd – utóbbiak közül a legjobbak a széles közönség előtt is színpadra állnak.

„Mindig is nemzeti színházat csináltam: Beregszászon is, és a Csokonai Színházat is bizonyos értelemben nemzeti színházként működtettem” – mondta el Vidnyánszky Attila a Kultúra.hu-nak korábban a Nemzeti Színház következő évadát bemutató sajtótájékoztatón. Az új igazgató, aki úgy véli, az igazi lehetőségek most következnek a pályáján, a hagyomány, nemzetköziség és korszerűség hármasa köré építi programját.

Vidnyánszky Attila a Bergszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapítója, 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. 2006 januárjától a Csokonai Színház művészeti vezetője, 2007 áprilisától ugyanitt megbízott igazgató. A Nemzeti Színházat 2013. július 1-jétől igazgatja.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI