Técső – van jövője a magyar anyanyelvű oktatásnak

Írta: Bökényi Magdolna | Forrás: KISZó | 2021. június 02.

A Técsői Hollósy Simon Középiskolában is megszólalt a 2020-2021-es tanév végét jelző csengő. 11 végzős diák mondott búcsút kedves iskolájának. A szemekben megjelenő könnycseppek jelzik, ráeszméltek, hogy életük egy nagyon szép, gondtalan szakasza ért véget visszavonhatatlanul.

Técső – van jövője a magyar anyanyelvű oktatásnak

– Tavaly nem volt végzős osztályunk, idén tizenegyen ballagtak. Két tanulón kívül mindenki tovább szeretne tanulni valamilyen felsőfokú tanintézményben. Két diákot pedig aranyéremre jelöltünk – emeli ki Pávlik Tünde, az intézmény igazgatója. – 57 gyerek fejezte be a negyedik osztályt, akik, hála Istennek, mind maradnak. Az év folyamán 4 tanulót átírattak másik iskolába, mert a szülők nem tudtak segíteni nekik az online oktatásban, ugyanakkor a nyolcadik osztályba három tanuló jött a szomszédos településekről, s a nehézségek ellenére is jól érzik magukat nálunk. 38 szülő kérvényezte gyermeke felvételét az első osztályba, ami azt jelenti, hogy két osztályt indíthatunk.

Az elmúlt tanévben teljesen megújult az iskola aulája, szeptembertől pedig a Keleti Partnerség Programnak köszönhetően megindul az iskola tatarozása. A Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma által meghirdetett programot még 2019-ben pályázta meg a Hollósy Simon Középiskola.

A Técsői Magyar Tannyelvű Líceumban 28 diáknak szólt a tanév és a gondtalan gyermekkor végét jelentő csengő. Öt diák a líceum befejezése után dolgozni szeretne, a többiek a továbbtanulás mellett döntöttek.

Az intézmény idén is felvételt hirdet a 7., 8., 9. osztályt befejezett diákok számára, és online felületet is biztosít a jelentkezőknek, ami azt jelenti, hogy interneten keresztül is benyújthatóak a kérvények.

Az oktatási reform sajnos tovább nehezíti az intézmény amúgy sem könnyű sorsát. Bár a líceum szerepel a Técsői kistérség költségvetésében, finanszírozni csak segítséggel tudja.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI