„Hadiállapot bevezetése miatt elmaradnak az előadások” – áll a szomorú hír a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közösségi oldalán. Szívbemarkoló sorok, és nem csak a szó mögött álló valóság borzalma miatt. Hiszen ez a színház nem egyszerűen a szórakoztatás miatt fontos az ott élőknek. Az anyanyelv és az identitás megőrzése, a kultúra közvetítése a beregszászi színtársulat egyik fontos feladata Kárpátalján. Szimbolikus, hogy a társulat a háború kitörése napján jött vendégszereplésre Magyarországra, vissza pedig már nem térhettek.
A Jászai Mari Színészház előterében, az épület történetét ábrázoló képeket nézegetve várom a találkozást a társulat tagjaival. Itt biztosított szállást a színészház működtetője, az OMSZI Intézményfenntartó Közhasznú Nonprofit Kft. a Magyar Teátrumi Társasággal közösen az anyaországban rekedt színészeknek. Napok óta telt ház és vastaps fogadja a színtársulat Örkény István műve alapján színpadra állított Tóték című előadását a Nemzeti Színházban, amelyet egyébként Vidnyánszky Attila rendezett még Beregszászon. Amint az igazgató megtudta, mi történt velük, nemcsak szállást, de fellépési lehetőséget is ajánlott nekik. Átrendezte a Nemzeti Színház műsorrendjét, beillesztve darabjukat a repertoárba. A közönség pedig nyitott szívvel fogadta őket, már a további előadásokra is elkelt minden jegy. A társulat szerint szívszorító feladat számukra a játék. Mint mondták, a sors furcsa fintora, hogy a Tóték ebben a borzalmas helyzetben különösen aktuális, a szemükben pedig teljesen más megvilágítást nyert a darab.
Egy korábbi nyilatkozatban olvasható, hogy Vidnyánszky Attila rendezése nem egy valamikori háborúról vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg, Örkény szellemében.
– Ez teszi hitelessé a történetet – véli a rendező, aki a téboly ívét egészen a jelenkorig rajzolja meg. A háborús katonadalok után kommunista indulók szólnak, majd a Dallas című amerikai sorozat szignálja utal arra, hogy a pusztítás korokon átível. Csak az eszközök és módszerek változnak. A színtársulat három színésznője érkezett a találkozónkra. A levegőben kimondatlanul is ott volt a háború borzalma, szemükben a fájdalom, az aggodalom. Elfogódottan kezdtük a beszélgetést.
– Be volt tervezve néhány előadás Magyarországon is és otthon is – kezdte kálváriájuk történetét Gál Natália. A háború kitörésének napján Tiszakécskén volt egy előadásunk. Reggel buszra szálltunk, elindultunk a határra. Ott kaptuk a hírt, hogy talán kitört a háború. Nem tudtuk, mit tegyünk. Visszafordulni nem volt lehetőség, és elutaztunk, ahogy ígértük, Tiszakécskére. Hiszen mi művészek vagyunk, és a művész nem rombol, hanem épít. Ez mindig híd ember és ember között, nemzet és nemzet között.
Az esti előadás idején már bővebb információink voltak. Lelkileg nagyon megterhelő volt a játék, a Tóték tartalma miatt különösen. Aztán jöttek a bonyodalmak, nem tudtuk, mitévők legyünk. Hirtelen történt minden, az intézményeket azonnal bezárták, köztük a mi színházunkat is. Jelenleg menekült családokat szállásoltak el ott is. Tudtuk, hogy ilyen esetben megáll a munka, zárolják a bankszámlákat, megáll az élet. Mivel több fellépésünk volt, úgy döntöttünk, itt maradunk. Néhány lány gyalog átment a határon, és áthozta, amire szükségünk volt, hiszen egy napra jöttünk el. Most itt vagyunk, és hatalmas segítséget kaptunk, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk. Sok előadást tettek be, így tudunk dolgozni. Szállást is biztosítottak nekünk, sőt ebéd- és vacsorafelajánlásokat is kapunk. Azt látjuk, hogy óriási az az összefogás, ahogy Magyarország segít a menekülőknek, attól függetlenül, hogy ki milyen nemzetiséghez tartozik – mondta meghatottan a színésznő.
Fornosi D. Júlia hozzátette: azért is fontos, hogy itt együtt vannak, mert így megmaradhat a színház.
– Otthon senki nem tudna színházzal foglalkozni. Ez tulajdonképpen színházmentő akció is, hogy együtt maradjon a társulat és vissza tudjunk majd menni. Mindenki otthon szeretné folytatni. Eddig is azért játszottunk otthon, mert az otthoni kultúra volt a missziónk. Azt nehéz feldolgozni, hogy most ez a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk itt együtt maradni, dolgozni, hogy legyen, aki visszamegy. Mert hiszem, a Jóisten azt nem engedi meg, hogy ez még durvább legyen, és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem és gyermekem velem vannak, de az életünk, a szeretteink Ukrajnában maradtak. Ott szeretnénk folytatni – mondta könnyes szemmel a színésznő.
– Nekem azért nehéz, mert a lányaim most Nyíregyházán vannak – árulta el Gál Natália. – Az édesapjuk magukhoz vette őket, ezért nagyon hálás vagyok. Az idős szüleim viszont otthon maradtak, a szülőfalumban. Édesanyám nagyon fél, így én haza is mentem, hogy erőt adjak nekik, megnyugtassam őket.
Mónus Dóra elmondta, hogy Gál Natáliával együtt a főiskolán is tanítanak. Egy darabig még online tudták tartani az órákat, de most 13-áig oktatási szünet van. Mint mondta, ez egy extrém helyzet. Nem mindenki tudott becsatlakozni, a házi feladatokat is úgy töltötték fel, hogy nem kellett határidőre visszaküldeni. Stresszoldás volt a tanulás, elterelték a diákok figyelmét egy kis időre.
Azoknak a legnehezebb, akik otthon maradtak, és azoknak, akik otthagyták mindenüket Kijevben, egy szál ruhában menekültek el – összegezte szomorúan Júlia. – Ők sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi. Több faluban is polgárőrséget alakítottak, és figyelik az egyedül maradt időseket, segítik egymást. Példaértékű, ahogy összefognak a menekültek segítésében is. Az nagyon nehéz, hogy a segélyszállítmányok eljussanak hozzájuk. Büszke vagyok, amiért ilyen emberek lakják Kárpátalját. Ez most nem az a pont, hogy nemzet nemzet ellen, hanem ember emberért fog össze – emelte ki a színésznő.
