„Szépérzékem erősen befolyásolt az élet minden területén”

Kron Zsuzsanna festőművész, illusztrátor, biológia–kémia szakos tanár 1951. december 24-én született Ungváron. Jelenleg Budapesten él. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Vízfestők Társaságának, a Fővárosi Festőstúdiónak, a Székely Bertalan Baráti Társaságnak és a Magyar Múzsa Baráti Társaságnak. A Magyar Újságírók Közössége kulturális tevékenysége kapcsán ismerkedtünk meg jó pár éve, amikor is kiderült, hogy földik vagyunk. Vele beszélgettem.

– Egy provokatív kérdéssel kezdek: mi a különbség a festő és a festőművész között? Azért is érdekel a véleményed, mert a közösségi médiában egyre több, úgymond festőművész bukkan fel.

– Szerintem semmi különbség nincs, divat kérdése, ki hogyan titulálja magát. Egyáltalán nem tartom degradálónak a festő kifejezést, és azt sem mond semmit, ha festőművészként tartanak számon valakit, mivel csakis a tevékenysége – az alkotás – az egyetlen minősítő bizonyíték.

– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a festészettel, mikor fogtál először a kezedben ecsetet?

– Egész kicsi korom óta a ceruza ki nem esik a kezemből. Valószínű, hogy a családból hozom ezt a készséget magammal, a kézügyesség mindkét szülőm felmenői közt megvolt. Osztályunkban a két legügyesebb rajzoló egyike én voltam. Bakonyi Zoltánhoz kezdtem járni rajzórákra a Pionír Palacba. Ezenkívül a kassai műgyűjtő nagybácsim, Novotni Kálmán gyakran elvitt az 1960-as évek Ungvárja jó nevű művészeinek műtermeibe. Így aztán Koczka, Glück Gábor, Kassai Antal, Sütő János, Márton Béla és Prihogyko Vjacseszlav, illetve az akkor már Kassán élő Boreczky Béla is családunk jó ismerőse volt. Később a pályaválasztásnál ez a tényező sem segített a jó döntésben, és sajnos nem azzal indítottam szakmai életemet, amit a legjobban szerettem már akkor is – a művészeti képzéssel. Végzettségem szerint biológia–kémia szakos tanár lettem 1976-ban. Mindazonáltal a rajzolás szorosan kiegészítette az akkori éveket is. Arra jól emlékszem, hogy az úgynevezett szépérzékem erősen befolyásolt az élet minden területén. Összes utazásomat végigkísérte egy bizonyosfajta dokumentáció, azaz a vázlatok, rajzok, akvarellek gyors technikájával megörökíteni a látottakat. Ó, mennyire szerettem így festegetni, élvezni a természetet, az otthoni szépséges tájakat, a nyarat, a csendet, az egyedüllétet. Fiatalosan és ösztönösen hittem és bizakodtam abban, hogy az alkotás évei még előttem állnak.

– Ki vagy kik voltak az inspiráló példaképeid?

– Az 1970-es években az ungvári magyar könyvesboltban sok értékes művészeti könyv között tudtunk válogatni. Ez a kitűnő kútforrás majdhogynem egy magánúton végzett kisképzővel ért fel. A művészettörténeti albumokból, az alapoktól a kortárs irányzatokig mindent ki lehetett mazsolázni. Elsősorban az impresszionista festők hatottak rám. A későbbiekben műveiket eredetiben sikerült megtekinteni a Szentpétervári Ermitázsban, több alkalommal is. Budapestre kerülve a Bakonyi Mihály művésztanár vezette Fővárosi Festő Stúdió tagjaként megismerhettem a kortárs festészeti irányzatokat is. Itt alapoztam meg elméleti és gyakorlati ismereteimet, melynek eredménye a MAOE-tagság, azaz hivatásos festőművész lettem. Több művészeti fázison át mára eljutottam egy olyan szemléletig, amely úgymond összegzi vagy leegyszerűsíti a kép tárgyát. Edward Munch, Picasso és a hazaiak, mint Barcsay Jenő az irányadó példaképeim.

– Mondhatjuk, hogy Bakonyi Mihály volt a legfőbb mestered?

– Igen.

– A rövid, de annál határozottabb válasz után kanyarodjunk kicsit vissza Ungvárra! Mikor települtél át Magyarországra? Milyen volt a váltás, gyorsan be tudtál illeszkedni?

– 1978 volt a nagy döntés éve, áttelepedésem Magyarországra. Akkoriban ez egyáltalán nem volt egyszerű, éppen ezért sikerélménynek fogtam fel, megerősített az élet dolgaiban. Rendszeresen hazalátogathattam Ungvárra a szüleimhez, majd férjhez mentem. Budapesten egy nemzetközi hajózási vállalatnál dolgoztam. A rendszerváltás ideje alatt erősen bíztam abban, hogy szülőföldem határai elmosódnak, talán jól is imádkoztam; de sajnos mindezt beárnyékolja az elhúzódó orosz–ukrán háború.

Itt, Budapesten lassan kialakult tudatos helykeresésem a képzőművészet világában. Kiállítások, továbbképzések, alkotótáborok, művészeti csoportok, illetve a festészet napi események tevékeny részesévé válhattam. A MAOE-tagság mellett tagja lettem a Magyar Vízfestők Társaságának (MVT), a Belvárosi Művészek Társaságának (BMT) és a Székely Bertalan Baráti Társaságnak. Ezáltal folyamatosan módomban áll képeimmel ott lenni az aktuális kiállításokon, illusztrációimat megjelentetni a Magyar Múzsa irodalmi folyóiratban. Igyekszem külföldön is megmérettetni magam. Az internet előnyeinek köszönhetően alkotásaim mostanság számos külföldi meghívásos kiállításra is eljutottak (Róma, Berlin, Valterra). Ez nagy aktivitást és lelkesedést ad, munkára ösztönöz.

– A festményeid elkészítése során sok technikát használsz. Melyik a kedvenced?

– Valóban, több technikával dolgozom, amit mindig az adott téma határoz meg. Az akvarellt azért szeretem, mert itt a víz és az anyag sajátos játéka meglepően újat tud eredményezni. Egy vízfestménnyel meg tudom örökíteni az impressziót, a tájat stb., amely akár önálló képként is érvényesülhet, de felhasználható későbbi festményeimhez is. Olaj- és akrilképeimet vászon, farost és karton alapra festem. Bakonyi Mihály kiváló mesterem hatására lassan rátaláltam a saját világomra. Az ő lelkes hozzáállása a stúdiónk tagjaihoz számos pedagógust, rajztanárt tett elkötelezett és elfogadott festőművésszé. Jómagam a tárgyias és az elvont képek között definiálnám magam. Egyre inkább a leegyszerűsített formák érdekelnek, és ebben a mozgás, a kifejezés sokszínűsége. Kiemelem a rajzok, a vázlatok fontosságát. Tusrajzaimban is igyekszem ezt megvalósítani. „A tudomány és a művészet hasonló rangú értékek” – vallotta Ratzinger bíboros. Felgyorsult világunkban a digitális technika gazdag festészeti megújulási lehetőséget kínál. Ezt kihasználva és saját képanyagomból kiindulva magam is digitális képeket szerkesztek. Ez a nagyon érdekes és izgalmas perspektíva számos lehetőséget kínál mind az alkotás folyamatában, mind a reklám és marketing területén.

– Legutóbb 2024. december 2-án a Nádor Galériában, a Belvárosi Művész Társaság jubileumi kiállításán vettél részt. Milyen terveid, céljaid vannak a jövőre nézve? Esetleg egyéni kiállítás Kárpátalján?

– Így, a napokban záruló csoportos kiállításunk után előre tekintve ebben az évben is azért fohászkodom, hogy alkotói kedvem, lelkesedésem továbbra is megmaradjon, és kérem a Jóistent, hogy ebben kárpátaljai testvéreinkkel együtt minket is megsegítsen.

Kedves János, nagyon megtisztelő lenne, ha egy önálló ungvári kiállítás kapcsán szóba kerülnék, de sajnálatomra a jelenlegi tematikám, illetve a körülmények között ezt most nem merném elvállalni.

Köszönöm a beszélgetést. További jó egészséget és sikereket kívánok! Remélem, hogy az ungvári tárlat mielőbb megvalósul, akár egy közös program keretében, ahol a festészet és az irodalom együtt kerülne főszerepbe.