Szent Hedvig magyar királyi hercegnő, a béke megerősítője

A harmadik Anjou-házból származó magyar királyi hercegnőre, Hedvigre emlékezünk születésének 650., és halálának 625. évfordulóján.

Kortársai lejegyzése alapján „a béke megerősítője, Isten igazságának tanúja és védelmezője” volt Anjou Hedvig, magyar királyi hercegnő, IV. Béla magyar király dédunokája. A Magyar Királyságban született 1374. február 18-án, Nagy Lajos magyar-lengyel király és Erzsébet boszniai hercegnő harmadik leányaként.

A Magyarországi Hedvig és Lengyelországi Hedvig (Jadwiga Andegaweńska) néven ismert királylány apjának, I. Lajosnak 1382-ben bekövetkezett halála után Lengyelország királynője lett. Szentség hírében halt meg 1399. július 17-én gyermekágyi lázban Krakkóban.

Halálával kihalt az Anjou-ház magyar királyi ága.

A Wawel székesegyházban temették el, de nem a királyi kriptában, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy rövidesen oltárra emelik. A mindenki által szeretett és tisztelt királynő boldoggá avatását halála után két évtizeddel a krakkói egyház kezdeményezte, de a hivatalos eljárásig több évszázad telt el.

Végül II. János Pál pápa 1979-ben boldoggá, majd 1997-ben szentté avatta. Azóta Szent Hedvig néven tiszteli a lengyel és a magyar nép, mint a tevékeny szeretet apostolát. Emléknapját július 18-án üli az egyház.

Hedviget Lipót ausztriai herceg fia, Vilmos hitvesének szánták. A házassági ígéret szertartását a négyéves Hedvig és a nyolcéves Vilmos között Demeter bíboros, esztergomi érsek végezte. Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta Hedviget, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték.

A királylány 1384 őszén érkezett Krakkóba, és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén koronázta meg a gnieznói érsek. A lengyelek, akik Hedviget királynőjükké választották, Vilmost nem akarták a trónon látni, ezért amikor Jagelló (litvánul Jogaila) litván fejedelem követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, szívesen fogadták, főként, mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal.

Hedvig, bár teste-lelke tiltakozott ellene, beleegyezett a nála 28 évvel idősebb pogány litván fejedelemmel kötendő házasságba, mert Isten akaratát látta benne. Ulászló 1386 februárjában testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett Krakkóban. Hedvig a Wawel katedrálisában nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét, majd február 18-án Jagelló Ulászló felesége lett. Március 4-én Ulászlót lengyel királlyá koronázták II. Ulászló néven.

A királynő tevékenyen részt vett az állam életében. Elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni, a pogány Litván Fejedelemséget a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott az újonnan kereszténnyé vált népről és 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára Prágában. Az elszakadt Ruténia megtérítéséért is sokat fáradt, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaikat. Ezért a szláv bencéseket kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy a pápa, IX. Bonifác engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását.

Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Kórházakat látogatott, betegeket ápolt, sokat tett a parasztság nyomorának enyhítéséért.
Köztudott volt róla, hogy legszívesebben a kereszt előtt imádkozott. Saját karizmáját „a kereszt balgaságában” foglalta össze.

Sok álmatlan éjszakát töltött a Wawel fekete feszülete előtt, hogy mindent alaposan átgondoljon és világosságot merítsen elgondolásaihoz. „Fac quod vides” – hallotta Jézustól, vagyis: „Tedd, amit látsz! Figyelj engem, szemléld az én megfeszített szeretetemet, és tudni fogod, mit tégy.”

Vörösmarty Mihály a Hedvig című költeményében énekelte meg a királynő legendáját. A Vörösmarty-mese Gábor angyal küldetéséről vall, „mely az égből jő s az égig ér”. A csodaszép vers sorai Isten gondos szeretetéről szólnak, mely szerint a teremtett világban a legkisebb teremtmény, egy pici hangya is elfér, s amelyet nem zúzhat össze a rázuhanó kő sem, ha Isten úgy akarja.

Részlet az 1829-ben megjelent költeményből:

„S ím király leánya Hedvig ott ült
Ifjusága hajnalköntösében,
S rózsafelhők arci, szép hajának
Gyenge fodra barna köd valának,
S minden, ami kellem és gyönyör van,
Harcban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadalma rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden.”

A képeken: Megulesz Magdolna, Schultz Gábor: Szent Hedvig, üvegmozaik, Dunaújváros; Hedvig királynő síremléke a Wawelben ​​​​​​​ (Fotók: Wikipédia)