Szemán „Öcsi” Ferenc festőművészre emlékeztek

Írta: Tudósító | Forrás: MÉKK-KMMI sajtóközlemény | 2012. március 31.

Születésének 75. évfordulója alkalmából emlékeztek barátai és tisztelői Szemán „Öcsi” Ferenc festőművészre (1937–2004) a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. Özvegy Szemán Ferencné, Kátya asszony jóvoltából a kiállításon a művész mintegy harminc, eddig kevésbé vagy alig ismert festménye és grafikája került bemutatásra. A Kárpátalja egyik kiemelkedő alkotójának szentelt kiállítást Erfán Ferenc igazgató nyitotta meg. Megnyitó beszédében elmondta: bár a hivatalos okmányokban, illetve a nagyvilágnak (az anyakönyvi kivonat szerint) Szemán Ferencként szerepelt, barátai és tisztelői csak Öcsiként emlegették. Művei a világ szinte minden pontján megtalálhatók.

Szemán „Öcsi” Ferenc festőművészre emlékeztek

Öcsi nem hozott létre iskolát, nem volt követendő programja, szisztémája sem. Ő maga a megismételhetetlen, az utánozhatatlan Rébusz. Meleg szavakkal szólt néhai barátjáról Horváth Sándor író, aki több interjút is készített vele.

A torzóban maradt életműről beszélt hozzászólásában Borisz Kuzma, az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség kárpátaljai tagozatának elnöke, Jurij Hleba, a megyei közigazgatási hivatal művelődési főosztályának vezetője, Volodimir Mikita festőművész-akadémikus. Szemán Ferencné Kátya asszony meghatottan köszönte meg Öcsi barátainak és rajongóinak, hogy eljöttek az emlékkiállításra.

A rendezvényt számos ismert magyar alkotó, közéleti személy és művészetkedvelő is megtisztelte jelenlétével, így Zicherman Sándor, Micska Zoltán, Nigriny Edit, Nigriny Szabolcs, Soltész Péter, Soltész Gabriella, Fusch Andrea, Horváthné Somogyi Ilona, Bánáti Éva, Szarvas Péter, Dupka György.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI