Szebbé varázsolják életünket

Írta: Varga Brigitta | Forrás: KISZó | 2023. március 08.

Marusinecné Kovács Éva neve ismerősen cseng Bereg-vidéken. A beregsomi fiatalasszony 5 éve foglalkozik virágtermesztéssel. Kertjében szebbnél szebb virágok teremnek. Ennek titka, hogy Éva szívvel-lélekkel gondozza őket, ugyanis a vállalkozás elindításával gyermekkori álmát valósította meg.

Szebbé varázsolják életünket

– Hogyan indult a vállalkozás?

– Mindig is virágkötő akartam lenne. Középiskolai tanulmányaim végeztével felvételt nyertem a Budapesti Corvinus Egyetem beregszászi magyar főiskolára kihelyezett kertészmérnöki szakára. Ezt követően Beregszászban kezdtem el dolgozni virágkötőként.

Öt évvel ezelőtt hozzánk is eljutott az Egán Ede gazdaságfejlesztési program híre és a párommal elhatároztuk, hogy gazdálkodni kezdünk.

Fóliasátorra, fűtési rendszerre pályáztunk, de annyira lelkesek voltunk, hogy nem vártuk ki a kérelem elbírálását, rögvest hozzáláttunk a növénytermesztéshez. Készítettünk egy kisebb fóliasátrat a palánták neveléséhez. Így amikor hónapokkal később érkezett a hír, hogy a pályázatunkat pozitívan bírálták el, addigra a magok kikeltek, és volt mit az újonnan épített fóliasátorba ültetnünk.

– Nálatok nincs pihenés, a termelés egész éven keresztül tart.

– Ez mindennapos elfoglaltságot jelent. Az ünnepekre mindig nagy választékkal készülünk: a Valentin-napra, a nők napjára, az anyák napjára, nyáron az esküvői szezonra, majd ősszel a halottak napjára. Ám évközben is számtalan megrendelés érkezik hozzánk, születésnapra, évfordulóra vagy keresztelőre rendelnek egy-egy csokor virágot.

Mindig fél évvel előre tervezünk, például a cikláment már augusztusban el kell ültetni ahhoz, hogy a következő év márciusában értékesíteni tudjuk.

Tavasszal a tulipán, a ciklámen, a jácint, nyáron a szellőrózsa, őszirózsa, kardvirág, dália, valamint a mezei virágok a kelendők. Június folyamán hozzálátunk a krizantémok szaporításához, hogy novemberben már árusíthassuk, majd ősszel kezdődik minden elölről.

– Mennyire befolyásolta a háború az elmúlt egy évet?

– Ez az időszak minden vállalkozó kitartását és elhivatottságát próbára tette. Eszünkbe sem jutott, hogy felhagyjunk vele, viszont kisebb kapacitással zajlik a termelés. Féltünk attól, hogy nem lesznek vevőink, azonban kellemesen csalódtunk. Hatalmas volt a kereslet, ráadásul több virágot sikerült értékesítenünk, mint a háborút megelőző három évben. Az áramszünetek azonban nagy fejtörést okoztak. A több ezer palántát nem hagyhattuk kárba veszni. Önadagoló szenes kazánunk van, ami azonban elég sok áramot fogyaszt. Ennek üzemeltetéséhez beszereztünk egy generátort. A magok és palánták többségét Hollandiából szereztük be, azonban az infláció emelkedésével az árak is óriásit ugrottak. Emiatt idén a külföldi termékekkel szemben a hazaiak kerültek előtérbe.

A szén beszerzése sem volt egyszerű feladat, mivel a donbászi régióban bányászott tüzelőt használtuk. Ezt a kiesést kazahsztáni és lengyelországi tüzelőanyaggal pótoltuk, amelyek azonban jóval magasabb áron kaphatók. Mindezek miatt a mi portékánk ára is drágább lett, kénytelenek vagyunk emelni, máskülönben nemhogy haszon nem keletkezik rajta, de a befektetett összeg sem térül meg.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI