Írta: Punykó Mária | Forrás: Kárpátinfó hetilap online | 2011. május 15.
Számunkra, akik ismertük, akik tanítványai lehettünk, ő az örök Tanító, a megismételhetetlen, a feledhetetlen, a pótolhatatlan. Vajon hány – a világ minden tájára szétszóródott tanítványa – őrzi szavait, mozdulatait, szemének bársony pillantását? Vajon hányunknak párásodik el szemüvegünk egy-egy Ady-vers olvastán, mert őt idézi? S hányunk keze áll meg pillanatra szótárért, kézikönyvért nyúlva, mert rá emlékezünk?
Arra, hogy ő szoktatott rá: a könyveket használni kell, nem mehetünk el vállrándítva egy ismeretlen kifejezés, fogalom mellett, mindennek utána kell nézni, a világot meg kell ismerni. S ha „őszi éjjel izzik a galagonya”, vajon hány régi tanítvány hallja a Weöres Sándor-sorokat a Gizi néni hangján?
Sokan, nagyon sokan.
Vajon számon tartja-e valaki, hány szárnyát próbálgató művész-palántának volt első mestere és a maga módján mecénása? Összeszámolták-e, hányan választották az ő példáját követve a pedagógusi pályát? És feljegyezték-e, hány, helyét nem lelő kamasznak segített megtalálni a saját útját, dolgát, helyét a világban?
Nem. Nem készültek statisztikák, kimutatások.
Hivatalos elismerést, kitüntetést sem kapott soha. Csak tanítványai szeretetét.
100. születésnapján Kecskés Béla versével emlékezünk rá.
Sírba hullt egy csillag
In memoriam D. G.
Szétmorzsoltunk egy rögöt koporsódnál
a mulandóság szobraivá dermedve –
az utolsó állomáson.
Városod szívverése halk lett
és elsírta hirtelen magát az ég,
de csak hogy tisztábbak legyenek
gyermekek és virágok,
kifényesedjenek a világ ablakai
és nyarat teremjen a föld.
Te egyszerű,
te egyszeri,
nem kell neked emlékmű,
mi így sem feledünk.
Tanulóid, jártunk az iskoládba,
szívünkkel tudjuk már örökre,
mi a hűség és az igazság.
Sisteregj, sírba hullt csillag!
Nap és hold kering tovább,
csak a te szemedből nem süt már
tűz és szomorúság.
Suhan a szél,
dombokat simogat,
csak te nem az arcunkat.
Hát béke veled,
ég adjon nyugalmat neked.
De mindig szólj majd, ha eljövünk hozzád,
és nyújtsd ki a földből,
mint virágot,
a kezed.
Drávai Gizella 1911. május 8-án született Kovászón. Apja Legeza Jenő görög katolikus lelkész. Édesapját korán elveszítette, Beregszászba költöztek, 3 éves korától özvegy édesanyja nevelte. A polgári iskola elvégzése után egy évig a beregszászi Kálvin nyomdában dolgozott, majd 1926-30 között az ungvári tanítóképzőben tanult. 1930-tól 1944 októberéig elemi iskolai tanítónőként dolgozott Miszticén, Bilkén, Rakaszon, Újlakon, Jánosiban és Balazséron. 1944 után előbb a beregszászi 4. sz. iskolában, majd nyugdíjba vonulásáig a 6. sz. iskolában tanított.
A tanítás mellett tankönyveket, módszertani könyveket írt, magyar nyelvű diafilmeket szerkesztett. Számos pedagógiai cikke jelent meg. Műfordítással is foglalkozott, Kocjubinszkij, Franko, Gorkij műveit fordította le magyar nyelvre.
A múlt század első évtizedeiben a kárpátaljai festőiskola létrehozásával nagyszerű kezdeményezés élére állt Boksay József és Erdélyi Béla. Az azóta eltelt bő száz esztendő bebizonyította, hogy a festőiskola újabb és újabb nemzedékeinek képviselői saját formanyelvüket megalkotva tudnak maradandót fel...
Semmelweis Ignác 1865 nyarán a családjával barátja bécsi klinikáját látogatta meg. Mivel az úton elfáradt, elfogadta a felkínált vendégszobát. Pihenése után, amikor ki akart lépni az ajtón, ápolók közölték vele, hogy őrültként a döblingi elmegyógyintézetbe került. Amikor ellenállt, kényszerzubbonyt ...
Harminchatodik alkalommal szervezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját június 21-e és 29-e között – közölték a szervezők. A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata és a Déryné Program által valósult meg.
Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...
