Számunkra, akik ismertük, akik tanítványai lehettünk, ő az örök Tanító, a megismételhetetlen, a feledhetetlen, a pótolhatatlan. Vajon hány – a világ minden tájára szétszóródott tanítványa – őrzi szavait, mozdulatait, szemének bársony pillantását? Vajon hányunknak párásodik el szemüvegünk egy-egy Ady-vers olvastán, mert őt idézi? S hányunk keze áll meg pillanatra szótárért, kézikönyvért nyúlva, mert rá emlékezünk?
Arra, hogy ő szoktatott rá: a könyveket használni kell, nem mehetünk el vállrándítva egy ismeretlen kifejezés, fogalom mellett, mindennek utána kell nézni, a világot meg kell ismerni. S ha „őszi éjjel izzik a galagonya”, vajon hány régi tanítvány hallja a Weöres Sándor-sorokat a Gizi néni hangján?
Sokan, nagyon sokan.
Vajon számon tartja-e valaki, hány szárnyát próbálgató művész-palántának volt első mestere és a maga módján mecénása? Összeszámolták-e, hányan választották az ő példáját követve a pedagógusi pályát? És feljegyezték-e, hány, helyét nem lelő kamasznak segített megtalálni a saját útját, dolgát, helyét a világban?
Nem. Nem készültek statisztikák, kimutatások.
Hivatalos elismerést, kitüntetést sem kapott soha. Csak tanítványai szeretetét.
100. születésnapján Kecskés Béla versével emlékezünk rá.
Sírba hullt egy csillag
In memoriam D. G.
Szétmorzsoltunk egy rögöt koporsódnál
a mulandóság szobraivá dermedve –
az utolsó állomáson.
Városod szívverése halk lett
és elsírta hirtelen magát az ég,
de csak hogy tisztábbak legyenek
gyermekek és virágok,
kifényesedjenek a világ ablakai
és nyarat teremjen a föld.
Te egyszerű,
te egyszeri,
nem kell neked emlékmű,
mi így sem feledünk.
Tanulóid, jártunk az iskoládba,
szívünkkel tudjuk már örökre,
mi a hűség és az igazság.
Sisteregj, sírba hullt csillag!
Nap és hold kering tovább,
csak a te szemedből nem süt már
tűz és szomorúság.
Suhan a szél,
dombokat simogat,
csak te nem az arcunkat.
Hát béke veled,
ég adjon nyugalmat neked.
De mindig szólj majd, ha eljövünk hozzád,
és nyújtsd ki a földből,
mint virágot,
a kezed.
Drávai Gizella 1911. május 8-án született Kovászón. Apja Legeza Jenő görög katolikus lelkész. Édesapját korán elveszítette, Beregszászba költöztek, 3 éves korától özvegy édesanyja nevelte. A polgári iskola elvégzése után egy évig a beregszászi Kálvin nyomdában dolgozott, majd 1926-30 között az ungvári tanítóképzőben tanult. 1930-tól 1944 októberéig elemi iskolai tanítónőként dolgozott Miszticén, Bilkén, Rakaszon, Újlakon, Jánosiban és Balazséron. 1944 után előbb a beregszászi 4. sz. iskolában, majd nyugdíjba vonulásáig a 6. sz. iskolában tanított.
A tanítás mellett tankönyveket, módszertani könyveket írt, magyar nyelvű diafilmeket szerkesztett. Számos pedagógiai cikke jelent meg. Műfordítással is foglalkozott, Kocjubinszkij, Franko, Gorkij műveit fordította le magyar nyelvre.