Sikerrel zárult a 12. Viski Népzenei és Néptánctábor

Írta: VE | Forrás: karpataljalap.net | 2021. július 01.

Idén is megszervezték a Viski Népzenei és Néptánctábort, melyet a karanténszabályok betartásával kis létszámban, szakkör formájában valósítottak meg. A tábor immáron tizenkét éve segíti a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarok identitásának megőrzését a hagyományok által.

Sikerrel zárult a 12. Viski Népzenei és Néptánctábor

A június 22–26. között zajlott program alkalmával több szekcióban zajlottak a foglalkozások, így lehetőség volt táncolni, zenélni, énekelni vagy épp kézműveskedni a hét folyamán. Takács Zsuzsanna, a tábor főszervezője szerint nagyon fontos, hogy a karantén ellenére is sikerült megszervezni a tábort: „Idén nem tarthattuk meg hagyományos formájában a tábort, inkább szakkörként sikerült megvalósítani kisebb létszámmal. Ám a gyermekek számára ugyanolyan közösségteremtő jelleggel bír ebben a formában is.”

Az öt nap alatt most is anyaországi zene- és néptáncoktatók foglalkoztak a csemetékkel. Vámosi Csaba prímás rendszeres oktatója a viski tábornak, aki szerint az elmúlt évek során hihetetlen fejlődésen ment keresztül a felső-Tisza-vidéki népzene- és néptáncoktatás. „Több éve járunk ide tanítani, eleinte még a záróprodukcióban szükség volt a segítségre, most már van egy olyan csapat, akik maguk is képesek a színpadon muzsikálni, kísérni egymást, s ez nagy előrelépés” – mondta el az oktató.

Az évek során visszajárói is lettek a tábornak. A fiatalok mindig szívesen jönnek a viski táborba, hiszen remek lehetőség új barátságok kialakítására is. Laki Beatrix hatéves kora óta rendszeres táborozó, aki ez idő alatt nemcsak táncolni tanult, hanem több dologgal is megismerkedett. Elmondta: „Én már kiskorom óta ide járok, először hatévesen voltam a táborban, azóta már rendszeres táborozó vagyok, a tábornak köszönhetően megtanultam citerázni, emiatt kezdtem el furulyázni is. Minden éven szívesen jövök.”

A tábor most is ünnepélyes táborzáróval ért véget, a különböző szekciókban tanuló gyermekek szűk körben mutatták be, hogy mit sikerült elsajátítaniuk az egy hét alatt. A gazdag műsorban a Kárpát-medence tájegységeinek színes hagyományvilága volt látható és hallható zenében, dalban, táncban. Mivel idén elmaradt a Koronavárosok Találkozója, így egy kisebb megemlékezést is tartottak a táborzáróval egyben.   

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI