Rangsorolták az ukrajnai gasztronómiai fesztiválokat

Írta: Tudósító | Forrás: ua-reporter.com | 2012. február 25.

Az UNIAN Hírügynökség és az Itt és Ott (Tut s Tam) internetes program szakemberei összeállították az „Ettünk-ittunk 2011-ben” ukrajnai gasztronómiai fesztiválok és ünnepek toplistáját. A versenyre több mint 30 különféle fesztivált és ünnepséget neveztek be a falusiaktól egészen az országos szinten rendezettekig. Mint Olekszandr Harcsenko, az UNIAN Hírügynökség főszerkesztője elmondta, a rangsorolás közben figyelembe vették a fesztivál „életkorát”, a vendégek számát, a földrajzi lefedettséget, illetve a felállított rekordok számát.

Rangsorolták az ukrajnai gasztronómiai fesztiválokat

A rangsorolásban eltértek a korábbi kizárólag „dobogós” besorolástól, ezért különböző kategóriákat állapítottak meg.

A „Legnépesebb fesztivál” élmezőnyébe tartoznak: a lucki szalonnafesztivál, a munkácsi Vörösbor fesztivál, az ungvári Bor és Méz fesztivál, illetve Napsugaras ital, valamint a lembergi Sajt és Bor, a Csokoládé Ünnepe, az „Egy kávéért Lembergbe” és a Lembergi pampuska.

A „Legkreatívabb fesztivál” győztesei: a korosztenyi Lapcsánka fesztivál, a ternopoli Kárász fesztivál, a gecsei Böllérverseny, a lucki szalonnafesztivál, illetve a cserkasszi Eperfesztivál.

A „Legfinomabb hagyomány” kategória: a munkácsi Vörösbor fesztivál (16. alkalommal megrendezve), a ungvári Bor és Méz fesztivál, illetve Napsugaras ital, a herszoni Dinnyefesztivál (6. alkalommal megrendezve).

Az „Inyenc rekordok” kategória adatai: a lucki szalonnafesztiválra elkészül a világ legnagyobb, 6 méter átmérőjű, 400 kilogram súlyú szalonnából készült focilabdája; új világrekord született szalonnaevésben is – az egyik résztvevő 9 perc alatt 1 kg szalonnát „burkolt be”; a cserkasszi Palacsinta fesztiválon 20 méteres ínyencséget sütöttek; a herszoni Dinnyefesztiválon bemutattak egy 32,6 kg súlyú óriást; a cserkasszi Eperfesztiválon egy 42 méteres eperzselé várta a kóstolókat; a lemberi Csokoládé Ünnepét 15 ezer darabból állítottak össze egy hatalmas csokiszívet, illetve a Sajt és Bor ünnepére elkészült egy 120 kilogrammos túrós szörniki.

A gasztronómiai fesztiválok egyre színesebbek és érdekesebbek lesznek – mondta Volodimir Zmazsenko, az Itt és Ott (Tut s Tam) internetes oldal vezetője. – Természetesen a pálmát még mindig a hagyományos ukrán ételek, így a borcs, a szalonna és a varenyiki viszi el. A régiókban azonban új hagyományok is teremtődnek, ezért a térképre bátran felrakhatjuk az új „gasztronomiai fővárosok” jelzéseket is. A Kenyér fővárosa Cserkasszi, az Édességeké Lemberg, míg a Húsoké Kárpátalja.

A toplista immár második alkalommal készült el. A fesztiválokkal kapcsolatos bővebb információ a www.tutitam.com.ua internetes portálon található meg.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI