Rákóczi ’319

A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselői csendes koszorúzással emlékeztek a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának 319. évfordulójára. Az emlékezés koszorúit előbb a Tiszaújlak központjában álló Sóháznál helyezték el, majd a Tisza partján álló turulmadaras emlékműnél emlékeztek.

Mi is történt 319 esztendeje? A tiszabecsi vagy tiszaújlaki csata a Rákóczi-szabadságharc első kuruc győzelemmel végződött összecsapása, amelyben II. Rákóczi Ferenc seregének sikerült a Tisza bal partjára átkelnie. Ez volt a fejedelem seregének tiszántúli hadjáratának első csatája. A katonailag jelentéktelen összecsapás tétje óriási volt. Itt dőlt el ugyanis, hogy Rákóczi mozgalma nem egy, az 1697-es hegyaljai felkeléshez hasonló, korlátozott kiterjedésű, könnyen leverhető parasztfelkelés, hanem országos méretű, társadalmi csoportok összefogásával létrejött Habsburg-ellenes szabadságharc lesz.

Rákóczi 1703 júniusában vonult be Magyarországra és állt a felkelő parasztok élére. Miután egykori bortokainak központja, Munkács elfoglalása kudarcot vallott, csapataival a lengyel határon fekvő Zavadkára vonult vissza. Itt látott hozzá ahhoz, hogy a képzetlen és rosszul felszerelt parasztokból ütőképes hadsereget szervezzen. A zavadkai táborba számos erősítés érkezett. Itt csatlakozott Rákóczihoz Ocskay László és Borbély Balázs a császári hadseregből megszökött, jól felszerelt 80 lovassal, majd Bercsényi Miklós lengyel segédcsapatainak megérkezését követően július 7-én indultak a Tisza felé ismét.

A vármegyei nemesi bandériumok, Ugocsa és Szatmár megyék csapatai megerősítve egy-egy német gyalogos-, illetve lovasszázaddal Tiszabecsnél zárták el a folyó átkelőhelyét Tiszaújlak és Csetfalva között, ahova július 14-én érkeztek meg Rákóczi lovasai, Ocskay László és Borbély Balázs vezetésével. Csáky Mihály, a nemesi seregek parancsnoka előző nap 50 magyar és német lovast küldött át a Tiszán felderítés céljából, amely Beregszászig hatolt előre. A kuruc lovasság előbb ért Újlakhoz, mivel a sáros úton a gyalogság lemaradt. A révet őrző 15 német katonát hamar elűzték, így a nemesi felkelés felderítőinek csapata a folyó jobb partján rekedt.

A Kende Mihály által vezetett labancok a folyó kanyarulatába húzódva vették fel a küzdelmet a kuruc lovassággal. A túlpartról puskatűzzel támogatták őket. Négyórányi harcban háromszor verték vissza Ocskayékat, ezért egyesek a harcok beszüntetését javasolta, amíg a gyalogság meg nem érkezik. De a zárt sorokban végrehajtott újabb roham végül a Tiszába szorította a magyar-német lovasságot. 8 német katona esett el, többen, köztük Kende Mihály is a folyóba fulladt. A fogságba esettek közül Majos János átállt a kurucokhoz és ezredesi rangot kapott.

Estére megérkeztek a gyalogosok is, a fáradt kurucok Váriba vonultak éjszakai szállásra. Hajnalra a tiszabecsi labanc sereg a vereség miatti ijedtség, valamint a többezer fős lengyel-svéd segédcsapatokról érkező hírek hatására szétoszlott. A Munkácsról kimozdult Montecuccoli-ezred azonban vészesen közeledett, és Rákóczit harapófogó fenyegette. A nemesi tábor szétoszlása ugyanakkor megnyitott előtte az utat a Tiszántúl felé. A fejedelem így írt erről: „Ez volt az első, habár jelentéktelen összecsapás. A magyar lovasok bátorságát még a németek is megcsodálták.”

Július 18-án a fejedelem serege átkelt a Tiszán Vásárosnaménynál és aznap kiadott pátensében már a nemességet is felkelésre szólította fel. Megkezdődött a tiszántúli hadjárat, amelynek során a kurucok néhány hét alatt megszállták az Alföld szinte teljes keleti felét. A tiszabecsi összecsapás volt a kurucok első győztes ütközete.

Az összecsapás veszteségeiről pontos beszámoló nem maradt fenn. Biztosan elesett Kende Mihály és néhány lovas, valamint 8 német katona. A kurucok veszteségeit ennél nagyobbra becsülték. Kuruc fogságba esett számos nemes, közülük többen átálltak Rákóczihoz és néhányan fontos tisztségekig jutottak (pl. Majos János ezereskapitány, Komlósi Ferenc palotás hadnagy lett.

Az átkelés után Esze Tamás előhada Vásárosnaményba nyomult, ahova Rákóczi július 16-án szintén megérkezett. Itt adta ki 18-án a naményi pátenst, amelyben három napon belüli csatlakozásra szólította fel Szabolcs vármegye minden felnőtt lakóját. Parasztok érkeztek is, így seregének létszáma hamarosan elérte a 8000 főt. A nemesség azonban továbbra is kivárt, a legtöbben birtokuk megerősített központjába zárkóztak, egy részük pedig a kállói várba vette be magát. Az őket németbarátsággal vádoló felkelt jobbágyaik pedig kifosztották őrizetlen udvarházaikat, elhajtották állataikat.