Rádik Krisztián: „Az a legnagyobb kihívás, hogy az emberekből érzéseket váltsunk ki”

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2024. február 10.

Rádik Krisztián életébe úgy kúszott be a néptánc, mint egy fülbemászó dallam az ember fejébe. S azóta is ott csilingel benne, bearanyozva mindennapjait. A tánc számára az önkifejezés egyik módja. A színpadon minden alkalommal egy kicsit más attitűdöt vesz fel.

Rádik Krisztián: „Az a legnagyobb kihívás, hogy az emberekből érzéseket váltsunk ki”

– Mikor kezdtél el érdeklődni a magyar kultúra, a népzene iránt?

– Hatéves korom óta táncolok. Édesanyám munkatársa hívta fel a figyelmünket a Beregszászban zajló táncoktatásra. Jelentkeztem. Megtetszett. Négy évet töltöttem ott, különböző stílusokkal ismerkedtem meg, több tánccsoport tagja voltam – kezdi beszélgetésünket a 26 éves fiatalember. – Kipróbálhattam magam versenytáncosként, és szerintem ez adott löketet ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem a gondolat: komolyabban szeretnék a tánccal foglalkozni. Sőt, nem csak a csizmám szárát akarom csapkodni, hanem majd át is akarom adni ezt a tudást pedagógusként. Elég későn iratkoztam be a beregszászi zeneiskolába, így „erőltetett” menetben végeztem el, de miután megszereztem a bizonyítványt, már felvételizhettem is az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzsbe (ma már főiskola). A négyéves képzés után beiratkoztam az egyetemre, levelező tagozatra és megszereztem a néptánc-koreográfus mesterfokozatot. Ezzel párhuzamosan a beregszászi Rákóczi-főiskolán tanultam turizmus szakon. A családban nincsenek művészek, de a szüleim mindig is érdeklődtek a kultúra iránt. Édesanyám indíttatására vágtam bele a táncba, amolyan próbarepülésnek indult, és lám, a hivatásommá vált.

– A szakközépiskola után visszatértél a szülőfaludba, fiatalon kezdted a tanítást.

– Nem volt egyszerű. A tanáraim mindig emlegették, hogy lehet valaki kiváló táncos, de tanárként nem biztos, hogy megállja a helyét. Már az ungvári tanulmányaim közben bedobtak a mély vízbe. Kígyóson megüresedett a tánctanári állás, és a kultúrház vezetője felkért, hogy vállaljam el a csoport vezetését. Zöldfülűként igazából saját magam sem tudtam, mire vállalkozom, de a család meg a kultúrház vezetője, az ottani közösség támogatásával sikerülz megbirkózni a feladattal.

Egy évre rá megalakítottuk a Szederinda táncegyüttest, amit 8 évig vezettem.

Nagy sikereket értünk el, megítélésem szerint joggal voltunk elismertek Kárpátalja-szerte. Részesei voltunk a Hagyományok Háza Kárpátaljai Hálózata által szervezett mentorprogramnak is, állandóan fejlődtünk. Két csoportunk van, amelyek 6 éves kortól egészen 17-18 éves korig gyűjtik össze a gyerekeket. A kialakult helyzet miatt már nem én vagyok a vezetőjük, de amiben tudom, támogatom őket. Reméljük, a jövőben lehetőségem lesz még folytatni a megkezdett munkát. Jelenleg a nyíregyházi Harmónia Művészeti Iskolában oktatok. Három telephelyen dolgozom, különböző korosztályú gyerekekkel foglalkozom.

– Itthon még a Tulipán Tanodában is oktattál.

– 2020-ban kértek fel, hogy csatlakozzam a nagyberegi és a beregszászi (utóbbi a beregvégardói Perényi Kultúrkúria épületében található) bázishoz. Nem volt egyszerű összehangolni a munkákat, mert a kultúrház mellett még egy ideig a középiskolában is dolgoztam szervező pedagógusként.

– Tagja vagy a Kárpátalja Néptáncegyüttesnek is.

– A sok tevékenység ezt is magával hozta. Széles körökben mozogtam, többször részt vettem a Pál István Szalonna által megrendezett mesterképzéseken, ahol elismert magyarországi előadók tanítottak minket néptáncra. Felfigyeltek rám. Amikor 2019-ben megalakult a néptáncegyüttes, megkerestek engem is.

– Mit jelent számodra a tánc?

– Mindig egy kicsit másmilyen lehetek táncolás közben. Nagyon sok bőrbe belebújhattam. A tánc önkifejezés is. Ezt az „átváltozást” magamtól csak úgy nem tettem volna meg. Na és persze a közösség. Az, amikor együtt táncolunk, együtt dolgozunk, értéket teremtünk.

Mindezt átadjuk másoknak is. Remélem, a jövőben lehetőségem lesz folytatni a megkezdett munkát.

– Hogyan tudtad megszerettetni a kicsikkel a néptáncot?

– Amit megtanultam, hogy az elsődleges vonzerő, amivel meg lehet őket fogni, az a közösség, amit köréjük építek, amiben ki tudnak bontakozni. Ha létrehozunk egy összetartó közösséget, amely befogadja, támogatja őket és még értéket is közvetít, akkor nem kell majd marasztalni a fiatalokat. Akkor egyszerűen nem akarnak majd elszakadni tőlünk.

– Melyik a kedvenc tájegységed?

– Mi, táncosok mindig azt mondjuk, addig nem szeretünk egy táncot, amíg nem ismerjük, nem sajátítottuk el megfelelően. Szerintem mindegyik tájegységben van valami különleges, ami megfog, ám a szatmári az, ami a vérünkben van. De ugyanúgy a viski vagy a dobronyi is a miénk, amiben mi, kárpátaljaiak megtalálhatjuk az  egyéniségünket.

A táncolásban szerintem az a legnehezebb, hogy úgy sajátítsd el, úgy tedd magadévá, hogy közben megmaradjon autentikusnak, eredetinek.

S mindezt úgy kell átadni, hogy a nézőnek is átjöjjön az az érzelmi állapot, amit a zene és a tánc közvetít. Szerintem az a legnagyobb kihívás, hogy az emberekből érzéseket váltsunk ki, és valami plusz töltetet adjunk nekik.

– Milyen terveid vannak?

– Szakmai téren az állandó fejlődés a cél, ezáltal a gyerekeknek is többet, újat tudok mutatni. A jó pap is holtig tanul, ez a táncos esetében sincs másképp.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Lator László, Tiszasásvár szülötte

    Egy éve, 2023. július 17-én, életének 95. évében hunyt el Lator László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, az Ugocsa vármegyei Tiszasásváron látta meg a napvilágot 1927. november 19-én. Beregszászon járt gimnáziumba, itt élte át a II. világháború borzalmait. Min...

  • Hagyományok Háza Hálózat: kézműves tábor Visken – Ékszerek, ünnepi dekorációk, játékok

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében idén immáron negyedik alkalommal szerveztek felnőttek számára kézművestábort, melynek ezúttal – immáron második alkalommal Visk adott otthont. A program célja, hogy a Kárpátalján gyerekekkel foglalkozó kézművesek megismerhessék és elsajátíthassák a természete...

  • Szeretjük látni a nevünket leírva, de mi a tétje?

    Hiszek abban, hogy a mostani fiatalokhoz akkor ér el leghatásosabban egy szerző, ha maga látogatja meg őket. A fiatalok nélkül meg minden hiába – mondja Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, aki nem szereti a nyarat, s aki az utazásokban ma már nem a mélységeket keresi. A kárpátaljai szerz...

  • Megemlékezés a turulmadaras emlékműnél – Szabadságharcaink üzenete

    A szabadság ugyan minden nép számára természetes állapot, ám nem adódik magától, azért nemzedékek sokaságának állandóan meg kell küzdeni. Itt, a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának helyszínén, a Tiszaújlak határában felállított turulmadaras emlékműnél 321 év elmúltával most arról beszélünk...

Események

Copyright © 2024 KMMI