Pünkösdi, évadzáró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. május 16.

Ma már pünkösdre is úgy gondolnak a keresztények, mint a Szentlélek első kiáradásának az alkalmára és ünnepére. Erről az Apostolok Cselekedetei második fejezetében olvashatunk a Szentírásban. Fontos, hogy ezt a felnövekvő nemzedék is megtanulja, ezért a Pro Cultura Subcarpathica úgy döntött, idén nem pünkösdi királyválasztást, vetélkedős alkalmat szerveznek, hanem ezúttal a pünkösdre, annak vallási mivoltára, a bibliai történetre alapozzák a foglalkozást.

Pünkösdi, évadzáró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

– A gyerekek a pünkösd ünnepkörét, a bibliai történetet ismerhetik meg részletesebben. Erre épültek az ügyességi játékaink is, a kézműves foglalkozás során pedig olyan pünkösdi ajtódíszt készítenek, amely szintén a bibilai történethez kapcsolódik – magyarázta Gál Adél programszervező.

A beregszászi kisiskolásoknak Tóth László, a nagyberegi református gyülekezet lelkipásztora mesélt pünkösd bibilai történetéről. A lelkész arra buzdította a gyerekeket, hogy lássák a pünkösdöt úgy, ami az Istennek egy olyan rendhagyó cselekedete, aminek sehol a világtörténelemben nincs párhuzama.

– Ez egy nagyon egyedi esemény, ahogyan a karácsony is, Krisztus feltámadása és Mennybemenetele is. Ezekkel Isten kinyilvánítja az Ő szeretetét, a megbocsátását és kegyelmét az emberek felé. Úgy vélem, a mai világban nagyon fontos meglátni azt, hogy Istennek vannak ilyen tettei, és megmutatja az Ő hatalmát az emberek előtt – hangsúlyozta a lelkész.

Való igaz, hogy egyre több fiatal jár hittanórákra, tisztában vannak a bibliai írásokkal, de akadnak még olyanok, akik nem. Tóth László örömmel jegyezte meg, hogy Kárpátalján nagyon sokan tagjai a gyülekezeteknek, és a gyermekek is részt vesznek az istentiszteleti alkalmakon, a hittanórákon sok információhoz hozzájutnak, tehát van lehetőség az Istenről tanulni, és ez át kell hogy szője az egész életüket.

– A mai tájházas foglalkozáson is fontos, hogy ott legyen az Isten igéje, Isten üzenete, hiszen ma is Őrá kell hagyatkoznunk, Őt kell keresnünk nyomorúságunkban, a jóban is és abban a helyzetben is, amiben ma itt élünk – tette hozzá Tóth László.

Az alkalmon részt vett Gyebnár István, a beregszászi konzulátus ideiglenes ügyvivője, valamint Fülöp Andrea konzul, aki arra kérte a jelen lévő gyermekeket, hogy őrizzék meg csodálatos magyar hagyományainkat, kultúránkat, és idővel adják tovább azt. A külképviselet nevében elsősorban a felkészítő tanároknak, de mindenkinek megköszönte, hogy egész évben magas szinten foglalkoznak a gyerekekkel, és mivel lassan itt a tanév vége, az iskolásoknak kellemes vakációt, jó pihenést kívánt.

A pünkösdi találkozón az iskolások Markó Veronika kézművesoktató segítségével színes papírokból hajtogatás technikával készítették el a láng színeiben pompázó pünkösdi ajtódíszt, melynek a közepébe fehér galamb került. Aztán igénybe vehették a népi játékokat is, és csatlakozhattak a Botos Krisztina néptáncpedagógus által vezetett Tulipán Tanoda beregszászi néptánccsoportjához, akik csallóközi gyermekjátékokat, illetve körjátékokat adtak elő. A vidám alkalmat közös táncház, és a kemencében sült túrós és almás sütemény ízlelgetése zárta.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI