Akik mindezt látják, tapasztalják, nem igazán igyekszenek lebeszélni Gáspárt erről, sőt: élvezik, hogy végre történik valami a településen… A történet folytatását tessék megtekinteni, kedves Nagyérdemű! Tasnádi kortárs darabja az elmúlt hét év alatt néhány magyar színházban sikert aratott, talán azért (is), mert a szerző hiteles képet fest a magyar valóságról, emellett a diagnózist könnyed humorral gazdagítja. Azt gondolom tehát, érdemes megnézni a Komáromi Jókai Színház újabb bemutató előadását.
A színház ebben az évadban ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Elismerésre méltóak azok a teljesítmények és értékek – az egyes korszakok és politikai széljárások vadkinövései ellenére –, amelyeket az intézmény az elmúlt hat évtized alatt létrehozott. A teljesség igényével álljon itt most egy kis történeti áttekintés a teátrum hat évtizedes történetéről.
AZ ALAPÍTÁS
A Magyar Területi Színház (MATESZ) 1952. október 1-jén alakult meg Komáromban a következő alapító tagokkal: Bottka Zsuzsa, Buday Mária, Ferenczy Anna, Kovács (Kopál) Irén, Lelkes Magda, Lőrincz Margit, Udvardy Anna, Bugár Béla, Fellegi István, Fekete Gyula, Gábor (Grébner) Gyula, Gyurkovics Mihály, Husvár Ferenc, Király Dezső, Kiss Lajos, Konrád József, Siposs Jenő, Turner Zsigmond. Az első bemutató előadásig a társulat tagjai lettek még: Buday Imre, Izsai Pál, Farkas László, Lehotay (Lipták) Antal és Riszdorfer László. A MATESZ első igazgatója Fellegi István volt, akit a társulat tagjai „Atyának” hívtak, ő tíz évig vezette a színházat.
Amikor a MATESZ létrejött, saját épülete sem volt, s a Csemadok akkori helyiségeiben kezdte meg működését. Az alapító társulat később a komáromi Katolikus Legényegylet egykori épületében kapott helyet. A színház alapítói gyakorlatilag tapasztalatlanul indultak neki az óriási feladatnak: lefektetni az első állandó hivatásos állami magyar színház alapjait Csehszlovákiában. Kevesen kezdték, és többnyire műkedvelőkből állt össze a társulat. A színészgárda nagy reménységgel, lelkesedéssel és odaadással indult csodát teremteni, úgymond a semmiből, és majdnem a semmivel. Igaz ugyan, hogy az alapítókból hiányzott a hivatásos színjátszáshoz szükséges tudás, a hivatásos színház fontos „kellékei”, tehát a hivatásos színész, rendező, dramaturg, díszlettervező, jelmeztervező, zenész, megvolt bennük azonban a tehetség, az akarat, a szív, az erkölcsi és művészi felelősséget biztosító alázat. Ezeket a létfontosságú – színjátszáshoz alappillérként szolgáló – tulajdonságokat vitte magával az alapító társulat a világot jelentő deszkákra.
AZ ELSŐ BEMUTATÓ ÉS A FÉSZEKRAKÁS
A MATESZ 1953. január 31-én Urbán Ernő Tűzkeresztség című drámájának bemutatásával nyitotta meg kapuit, és ekkor lépett első ízben az ország nyilvánossága elé. A színház alapítói, első vezetői a fő hangsúlyt ebben az időszakban az alapok lerakására, a társulat szervezésére, egy nemzetiségi színtársulatra jellemző művészi stílus keresésére, illetve a frissen alakult színház törekvéseivel rokonszenvező közönség megnyerésére fektették. A MATESZ gyorsan érlelődött hivatásos együttessé. Az indulást többnyire pozitív bírálatok kísérték, amelyek előlegezték a művészi fejlődést. Az első évtizedben tehát megtörtént a fészekrakás, és ebben az időszakban vált hivatásos együttessé a színtársulat. A színház minden bemutatójában és valamennyi előadásában nemcsak az alkotás fáradalma volt benne, hanem az emberekbe vetett hit, a szép és jó féltése, valamint a magyar kulturális élet gazdagításának szándéka is. E célok elérése érdekében segített a színház tagjainak számos kiváló szakember Szlovákiából és Magyarországról. A hazai szakemberek mindenekelőtt a pozsonyi Nemzeti Színházból és a nyitrai színházból érkeztek Komáromba. A komáromi társulat tagjait a szakmai alapismereteibe a szlovák színjátszás elitje avatta be: Igor Cieľ, Martin Gregor, Martin Hollý, Bronislav Koreň, Viktor Lukáč, Munk István, Pavol Rímsky, Juraj Šeregi, František Krištóf Veselý. Ők nemcsak a hivatásos színházépítéshez és a művészi munka megalapozottságához szükséges szakmai tanácsokkal látták el a színház tagjait, hanem rendezéseikkel, a darabok színpadra állításával is példát mutattak. Magyarországról a színházi világ élvonalába tartozó kiváló szakember, a magyarországi vidéki színházak „rendbetételének” specialistája, Lendvay Ferenc Jászai Mari-díjas rendező vállalkozott arra, hogy a társulatot a hivatás magaslatára vezesse. Mellettük rendeztek a színház tagjai is, mint Fellegi István, Király Dezső, Klimits (Kisbán) Lajos, Konrád József, Kozma (Krausz) Zoltán, Riszdorfer László és Tarics János, aki Tóth Lászlóval együtt 1953-ban került a színházhoz. A színház munkáját segítette a kezdet kezdetén Harmos Károly képzőművész, aki a díszleteket, illetve Bočekné Gesztes Zsuzsa, aki az előadások jelmezeit tervezte, komoly szakértelemmel. Siposs Jenő pedig színészi mivolta mellett lektorként, dramaturgként hű krónikása volt a színháznak.
Az 1950-től Pozsonyban működő Állami Faluszínház megszűnését követően, a magyar együttesből 1959-ben átjött a MATESZ-ba Gombos Ilona, Palotás Gabi, Szentpétery Aranka, Szabó Rózsi, Bugár Gáspár, Lengyel Ferenc, Holoubek László, Nádasdy Károly, Várady Béla, és ebben az időszakban került a színházhoz Rozsár József és Siposs Ernő. Illyés Gyula a színház első évtizedét a következőképpen jellemezte a komáromi színházban tett látogatása során: „Olyan szép, olyan hősi munkát végeztek, mint Déryné kortársai. Szívből kívánom, hogy az elismerést, a dicsőséget, a jutalmat ne csak az utókortól kapják meg. De ha még úgy történnék is: megéri!”
A MATESZ A HATVANAS ÉVEKBEN
A színház második fejlődési szakaszának kezdete a hatvanas évek elejére tehető, amikor a színház produkcióiban előtérbe került a színpadi művekben rejlő gondolatok árnyaltabb, tudatosabb kibontása. A művészi megjelenítés eszközei is hitelesebbé, kifejezőbbé váltak. Mindez egyre felkészültebb színész játékkal párosult. 1962 augusztusától – Munk István vezetésével – megbízott igazgatói tanács irányította a MATESZ munkáját, majd Munk 1962-ben bekövetkezett halála után 1963 márciusáig Konrád József és Tarics János vezették a színházat. Krivošík István vette át ezután az igazgatói széket, aki 1968 decemberéig volt a színház direktora. Ebben az időszakban került a színházhoz Petrécs Anna, Németh Ica, Boráros Imre, Csendes László, Pőthe István, Ropog József, akik a színháznál is maradtak, Boldoghy Kató, Budiás Ida, Thirring Viola, Finta László és Galán (Vavreczky) Géza pedig néhány évadot töltött a színháznál. 1965-ben került a színházhoz Platzner Tibor, aki több mint harminc évig volt az intézmény díszlettervezője. A hatvanas évek legelején lett tagja a színháznak Krizsmanek Imre, aki több mint harminc évig volt a színház ügyelője. A bemutatott darabok többségének szcenikai zenéjét az kezdetektől csaknem harminc éven át Tarics János, a hetvenes évektől Dobi Géza, a nyolcvanas évektől pedig Zsákovics László készítette.
A THÁLIA SZÍNPAD MEGALAKULÁSA
1969-ben megalakult a MATESZ Thália Színpada Kassán, amely Kelet-Szlovákia magyar színházlátogatói számára biztosította a magyar nyelvű hivatásos színházi kultúrát. Az 1969 utáni politikai légkör megakadályozta, hogy a kassai társulat önálló színházként dolgozhasson, így a MATESZ kihelyezett színpadaként tevékenykedett. Az új együttes működését 1969. november 29-én, Gömörhorkán kezdte meg Carlo Goldoni Két úr szolgája című művének bemutatójával. A társulat művészeti vezetője a zseniális művészi tehetséggel megáldott Beke Sándor volt, az újszülött Thália Színpad magvát a komáromi együttesből kivált színészek – Gombos Ilona, Szabó Rózsi, Csendes László, Gyurkovics Mihály, Kovács József, Lengyel Ferenc és Várady Béla –, valamint a frissen szerződtetett tagok – Kövesdi Szabó Mária, Tamás Jolán, Varga Zsuzsa, Érsek György és Horváth Lajos – alkották.
A komáromi társulat élén ezek után igazgatók váltották egymást: Dráfi Mátyás, majd ismét Krivošík István, őt követően pedig Konrád József lett az intézmény direktora. Ebben az időszakban újabb színésznemzedéket kapott a színház: Benes Ildikó, Kuczman (Pelech) Eta, Mák Ildikó, Szobi Gabi, Cs. Tóth Erzsébet, Varsányi Mária és Holocsy István került a színházhoz. Ebben az időszakban lett a színház tagja Kopócs Tibor, aki tizenegy évig tervezte az előadások díszleteit, illetve Kmeczkó Mihály, aki több mint másfél évtizedig dolgozott dramaturgként. A színház ebben az időszakban arra törekedett, hogy megtalálja a legmegfelelőbb kifejezési formákat, és sajátos „MATESZ-stílust” alakítson ki. A műsorterv igényesebbé vált, s előtérbe került a szakképzett színházi szakemberek nevelésének kérdése. Sokat fejlődött színészeink játékkultúrája, és megjelentek a rendezők, tervezők egyéni kézjegyét viselő színpadra viteli megoldások. A komáromi színház alkotó műhely-jellege tehát megerősödött.
1979 áprilisától Takáts Emőd volt a MATESZ igazgatója 1989 őszéig, majd igazgatói tanács vezette a színházat, amely 1990 márciusáig működött. Erre az időszakra leginkább az jellemző, hogy egyre több volt az ősbemutató, előtérbe kerültek a zenés darabok, az ifjúsági és gyerekdarabok száma nőtt, és az évadok repertoárja műfajilag is változatossá vált. Az egyes darabok rendezői munkájában és színpadra állításában erőteljesebben jelent meg a gondos játékegységre való törekvés. A nyolcvanas években több fiatal színész került a színházhoz, így Dér Lívia, Dósa Zsuzsa, Házy Tánya, Kovács Ildikó, Varga Szilvia, Bajcsi Lajos, Mikula Róbert, Mokos Attila, Rancsó Dezső, Skronka Tibor, Vörös Lajos.
ÚJ ÉPÜLETBEN, MAJD A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN
1987. február 21. Ez az időpont történelmi jelentőségű a MATESZ életében, hiszen miután a színház komáromi társulata csaknem tíz évig saját épület nélkül működött, ezen a napon új színházépületbe költözött, igaz egyelőre csak albérlőként. Az épületavató bemutató Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című műve volt.
A rendszerváltozás történelmi eseménysorozata a színházat érintően azzal kezdődött, hogy 1989. december 30-án a komáromi társulat megkapta jogos tulajdonát: azt a színházépületet, amelyben addig csupán albérlő volt. Folytatódott azzal, hogy 1990. március 16-án a színházigazgatói székbe Beke Sándor került, aki rendkívüli lendületet és szakmai tudást hozott a társulatba. Jelentős eseménye a színháznak ebben az időszakban, hogy 1991-ben megalakult a komáromi Bástya Színház, melynek rendeltetése volt, hogy magyar nyelvű szabadtéri színházi előadásokat tartson minden év nyarán a komáromi erődrendszer VI-os számú felújított bástyájában. A színház ebben az időszakban kimagasló nemzetközi és hazai szakmai sikereket ért el. Emellett a Komáromi Jókai Színház kőszínházi arculatot öltött, gyakorlatilag igazi városi színház lett. A kilencvenes években szerződött a színházhoz többek között Holocsy Krisztina, Stubendek Katalin, Benkő Géza, Boldoghy Olivér, Kukola József, D. Németh István, Varga Tibor. További történelmi eseménye az intézménynek, hogy 1990-ben jogilag is önállósult a kassai Thália Színpad, az új státusszal egy időben megkapta a Thália Színház nevet is. Az önállósodás időszakában nagy gondokkal küzdő kassai színház igazgatója Kolár Péter lett. Beke Sándor 1994 júniusáig volt a komáromi társulat igazgatója, őt Holocsy István váltotta a direktori székben, aki 1996 júliusában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
JOGALANYISÁG NÉLKÜL
Holocsy István helyét – megbízott vezetőként – Mokos Attila vette át, aki 1997. június 30-áig vezette a színházat, majd 1997. december 31-éig Németh Ica volt a megbízott igazgató. 1996. július 26-ától szeptember 5-ig, majd 1997. július 1-jétől július 18-áig hivatalosan nem volt igazgatója a színháznak. Furcsa időszak volt ez, hiszen 1996. július 1-jétől a Komáromi Jókai Színház elvesztette jogalanyiságát, és „intendatúra” alá került. A színház társulata 1997. február 28-án úgy döntött, hogy csatlakozik a Szlovákiai Színházi Szakszervezetek Szövetségének sztrájkfelhívásához, így figyelmeztető sztrájkba lépett. A színház továbbra is megtartotta előadásait, viszont minden előadás előtt felolvasták azt a tiltakozó nyilatkozatot, amelyben követelték, hogy állítsák vissza a színház jogalanyiságát, a színházak és társulatok igazgatóit nyilvános pályázat útján nevezzék ki, illetve állítsák le az új színháztörvény-javaslat jóváhagyási folyamatát. A komáromi társulat 1997. március 7-ére tervezett tavaszi premierjét nem tudta megtartani, mert a figyelmeztető sztrájkból átlépett az úgynevezett kulcs-sztrájkba, melynek az a lényege, hogy az intézmény nem tartja meg előadásait, viszont a tervezett próbarend szerint próbál. A szlovák köztársasági elnök nyílt levelének hatására azonban abbamaradt a kulcs-sztrájk, és a Komáromi Jókai Színház újra megtartotta előadásait.
ÚJRA ÖNÁLLÓ SZÍNHÁZKÉNT
A politikai fordulatot követően a színház visszakapta jogalanyiságát. 1998 januárjában ismét Takáts Emőd lett először megbízott, majd kinevezett igazgatója az intézetnek. Az elmúlt tizenöt évben került a színházhoz Balaskó Edit, Bandor Éva, Holocsy Katalin, Molnár Xénia, Szvrcsek Anita, Bernáth Tamás, Hajdú László Szabolcs, Majorfalvi Bálint, Manases István, Nagy László, Olasz István, Szabó Viktor, Tar Renáta, Tyukodi Szabolcs és mások. 1999 júniusától 2003 áprilisáig Kiss Péntek József vezette a színházat. Ebben az időszakban új rendezői koncepciók jelentek meg, különös tekintettel a modern színház lényegi elemeire, illetve több főiskolát végzett fiatal színész szerződött a társulathoz, még Kassáról is jöttek fiatalok művészek. Ekkor rendezett a színházban többek között Gali László, Telihay Péter, Pinczés István, Mikó István, Forgács Péter, Beke Sándor, Gágyor Péter, Tóth Miklós, Honti György, Czajlik József, Forgács Miklós. 2003 májusában Tóth Tibor lett az intézmény első embere, aki mindmáig a színház igazgatója. Az ő vezetése alatt fiatalodott a komáromi társulat, és a színházi fesztiválokon elért művészi eredmények, teljesítmények, díjak méltán bizonyították, hogy a komáromi társulat a Kárpát-medencei magyar színjátszás élvonalába tartozik. Olyan rendezők vitték színpadra a darabokat, mint Verebes István, Görög László, Schlanger András, Csiszár Imre, Kis József, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Martin Huba, Hegyi Árpád Jutocsa.
A színház minden jelenlegi és Örökös Tagjának és munkatársának sikerekben gazdag alkotó munkát, a közönségnek pedig sok felejthetetlen művészi élményt kívánok az elkövetkező évekre is.
