Polyák Anita: „Én mindig mindenben a jót és a pozitívumot keresem…”

Minden gyermek álmodozik arról, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában. És sokan vannak, akik tesznek is az elképzeltek beteljesüléséért. Nekem már többször volt szerencsém ilyenekkel elbeszélgetni, most egy olyan ifjú hölggyel ismerkedhettem meg, aki valóra váltotta az álmát.

Polyák Anitát a beregszászi színház színpadán láttam először a Háztűznéző című darab Agafja Tyihonovnáját alakítva. Nem vagyok szakértő, de egy laikus is észrevehette a tehetségét, a belőle áradó közvetlenséget és vidámságot. Szerettem volna közelebbről is megismerni a szárnyait bontogató színművészhallgatót, ezért arra kértem, meséljen az életéről.

– A beregszászi járási Nagyborzsován születtem, ott is nevelkedtem. Az elemi iskolát is ott kezdtem el, de három év elteltével a szüleim átírattak a nagymuzsalyi középiskolába, mégpedig ukrán osztályba. Nem mondom, hogy könnyű volt, ugyanis ukránul addig nem sokat tanultam, de lassan felzárkóztam. Ám hátulütője is volt a dolognak, hiszen a kilencedik osztályig a magyar nyelvhez és irodalomhoz a heti 45 perces órán kívül semmi közöm nem volt. Ezért, amikor megtudtam, hogy lehetőség van a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola koledzsébe óvoda-pedagógia szakra jelentkezni, felvételiztem, amit nagy rákészülés előzött meg. Szerencsémre felvettek, s attól a naptól kezdve indult el a színház iránti érdeklődésem, ami tulajdonképpen már addig is ott rejtőzött bennem, csak még nem tudtam róla. Korábban megannyi dolgot kipróbáltam: kosárlabdáztam, bokszoltam, de semmiben nem tudtam kiteljesedni, egyiket sem éreztem a magaménak. A magyar nyelv- és irodalomtanárom, Király Katalin volt az, aki mesemondó- és szavalóversenyekre vitt. Azokon ért engem először sikerélmény. Budapesten egy országos mesemondó versenyen előbb harmadik lettem, a következő éven második, aztán pedig Kárpátalján első helyezést értem el.

– Mi kellett még ahhoz, hogy a színjátszás az életed része legyen?

– A mesemondó versenyek után jelentkeztem a Gál Natália színművész vezette színjátszó csoportba, és ott tudatosult bennem, hogy igen, színész leszek. A „megvilágosodás” után a lelkem is könnyebb lett. Akkor a koledzsben már végzős voltam, de miután Nati is megerősített abban, hogy nem az óvodapedagógia az én utam, inkább válasszam a színjátszást, minden eldőlt. Tehát ezen az úton Gál Natália indított el. Óvodapedagógiából lediplomáztam, majd a Gór Nagy Mária Színitanodába felvételiztem, sikerrel. Két évig, 2018-tól 2020-ig tanultam ott. Közben egy szinkronszínészképzőt is elvégeztem, illetve vőfély- és ceremóniamester képzést, és egy-két alkalommal ezekben is kipróbáltam magam. A kis falu után nagy változás volt nekem Budapest. Bár élveztem a szüleim támogatását, a saját lábamra akartam állni, ezért elmentem dolgozni. Hajnalonta gyógyszertárban takarítottam, úgy, hogy azelőtt este mosogattam egy nighklubban. Reggel nyolcra pedig mentem az iskolába, ott voltam délutánig, aludtam egy kicsit, és másnap minden kezdődött elölről. Tehát az igen nehéz időszak volt az életemben, de arra jó volt, hogy még jobban megerősödjön bennem, hogy a színjátszáson kívül nem szeretnék semmi mással foglalkozni.

Anita elmondta, mivel a színi tanodában csupán egy gyakorlatos színész oklevelet kapott, úgy döntött, színművészeti egyetemen tanul tovább. De ennek is igen érdekes története van, amit Anita lelkesen mesélt el.

– Nálam semmi nem történt olyan egyszerűen, a felvételim sem. 2020-ban javában a Covid időszakot éltük, ezért videós jelentkezések voltak. Én is elkészítettem a videóimat, elküldtem a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetemre. A budapestin már az első rostán kiejtettek, a kaposvárin viszont továbbjuttattak, ami azt jelentette, hogy a jelenléti, második fordulóra is szeretettel várnak. Édesanyám és a nővérem kísért el Kaposvárra, ami nagyon jó volt, mert igencsak izgultam. Dallal kezdtem, ami Kéri Kitty színművésznek nagyon tetszett, majd elmondtam egy vicces monológot. Síri csönd követte ezt, amitől azt éreztem, hogy na, nekem itt a vége, de aztán mindenki hangos nevetésbe tört ki. Vidnyánszky Attila megkért, hogy még mondjak el egy verset.

Továbbjutottam a harmadik fordulóra, és azt mondták, a képzés már aznap elkezdődik, amitől bepánikoltam, mert nem úgy készültem, nem volt nálam semmi, ezért kaptam magam, és hazajöttem. Másnap reggel Vidnyánszky Attila hívott telefonon, azt mondta, azonnal induljak vissza Kaposvárra a harmadik fordulóra. Akkor éreztem csak igazán azt, hogy ennél nagyobb visszajelzést soha nem kaphattam volna arról, hogy ez az én utam. Abban a pillanatban ébredtem rá teljes mértékben, hogy ez az, amit már kiskorom óta éreztem, ami az enyém, és ez nem más, mint a színház.

– Hogyan tudnád értékelni a mögötted hagyott három évet?

– Szerencsére olyan ember vagyok, aki jól tud alkalmazkodni, és hamar megtalálja bárkivel a közös hangot. Ha kell, nyíltan, őszintén kommunikálok az emberekkel, így számomra nem volt nehéz a beilleszkedés, az első perctől befogadtak mind a tanárok, mind az osztálytársaim, sok barátot szereztem. Már az első év végén kaptam egy lehetőséget Vidnyánszky tanár úrtól, hogy játsszak a felújított Tótékban. Egyszerre voltam nagyon hálás és egyúttal zaklatott, hogy olyan színészekkel lehetek egy színpadon, mint Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Rácz József, Tóth László. Ágika, a 17 éves naiv, fiatal lány, apjára felnéző gyermek szerepét kaptam, amit addig Orosz Melinda alakított. Két napom volt felkészülni, iszonyatosan izgultam. Nagyon mély víz volt ez nekem, de azt hiszem, helytálltam.

Akkor volt először személyes kapcsolatom a beregszászi színészekkel is. Azonnal láttam, milyen jó csapat az övék. Egyfajta biztonságot adtak nekem, hiszen az első perctől segítőkészek voltak, mindenben támogattak. Ezt követte A helység kalapácsa, amiben Fornosi D. Julianna váltótársa vagyok, mint amazon természetű Márta. Arra is két napom volt felkészülni. És e közé a két szélsőség közé esik a Háztűznéző Agafja Tyihonovnája, amit immár harmadéves egyetemistaként sikerül játszanom.

– A három különböző karakterből melyik áll hozzád a legközelebb?

– Mindenképp Agafja Tyihonovna, mert alapjában véve jómagam is vicces, jókedvű ember vagyok. A barátaim azt szokták rám mondani, Anita, te falod az életet. Én mindig mindenben a jót és a pozitívumot keresem, lendületes vagyok és rettenetesen kíváncsi. Amikor Attila rendezte a darabot, három dologra hívta fel a figyelmemet, ami a karakteremet előreviheti: legyek kíváncsi, kívánatos és finom. Kutattam magamban, hogy megvannak-e bennem ezek a tulajdonságok, és rájöttem, hogy mind megvan. Tyihonovnának egyfolytában szükségesek visszajelzések, ezért is van folyamatos interakciója a nézőkkel, és én is olyan vagyok, mert nekem is mindig jólesik egy ölelés, egy jó szó, egy iránytű. Az én iránytűm édesanyám, mert amit ő mond, tudom, hogy az a helyes.

– Hogyan néz ki a következő időszak?

– Hála a Jó Istennek nagyon el leszek foglalva, az előadások mellett van az egyetemi kötelezettség, a vizsgák. Nyáron egy hónapra Görögországba utazunk Theodoros Terzopoulos görög rendező meghívására, ahol Savvas Stroumpos híres kurzusán veszünk majd részt, ami a színház fizikai oldalára összpontosít. Úgy néz ki, hogy sokat fogok jönni-menni a következő hónapokban is, viszont ha egy kis megnyugvásra vágyom – ha nincs előadás és tanulás –, akkor az első utam mindig a családhoz vezet. A nővéreméknél két gyermek van, a kisebb kilenchónapos, az összes szabad időmet velük töltöm. Nekem ez a kikapcsolódás, a hobbi, a feltöltődés.

Anita felkérést kapott a Kárpátaljai Megyei Drámai Színháztól, miszerint szívesen látnák a társulatnál. Mint mondta, nagyon örül ennek, hiszen ez óriási lépés egy egyetemista számára. Arról nem beszélve, hogy megszerette a társulat minden tagját, és ő is ugyanezt kapja vissza. És az sem mellékes, hogy számára ez biztos pont ebben a bizonytalan helyzetben.