Pfeifer Anita: „…próbálok úgy cselekedni, hogy ha csak kicsit is, de jobbá tegyem a világot…”

Aktív, céltudatos, folyton pörgő, érdeklődő ifjú hölgy. Már kisiskolás korában érdekelte a biológia, nem csoda, hogy emellett döntött, s immár évek óta tanítja a tantárgyat. Szabad idejében sokat olvas, és a természetjárás is kikapcsolja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Pfeifer Anita, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola biológia szakos tanára, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere.

– Hol és hogy telt a gyermekkorod?

– Munkácson születtem, itt is nevelkedtem. Szülővárosomtól csupán néhány évig voltam távol, amíg Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanultam. Az, hogy itthon maradtam, tudatos döntés volt. Most így visszaemlékezve elmondhatom, már gyermekkoromban nagyon aktív voltam, minden elém táruló lehetőséget megragadtam, minden programban részt vettem. Tanulmányi versenyekre jártam, cserkészkedtem, önkénteskedtem. Aztán, az évek teltével a programokon való részvétel lassan átformálódott vezetői szereppé. Eleinte például egy-egy ifjúsági napon csoportvezető, később szervező lettem. A nyári táborokkal ugyanez volt a helyzet, a végén ott is vezető pozícióban találtam magam.

– Mit adtak a beregszászi évek?

– Nagyon szerettem a főiskola légkörét, hálás vagyok az ott szövődött barátságokért, kapcsolatokért. A tanulás és kutatómunka mellett tagja voltam a diákönkormányzatnak, a kollégiumi önkormányzat vezetőségének. Énekeltem a beregszászi egyházi kórusban.

– Miért éppen a biológiát választottad?

– Már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy olyan szakmát szeretnék, ami feltétlenül emberekkel kapcsolatos. Imádtam a természetet, és amikor hatodikosként megismerkedtem a biológia tantárggyal, azonnal beleszerettem. Az orvosi szakma felé is kacsingattam, de az érettségihez érve, tudatosult bennem, hogy az anyanyelvemen szeretnék továbbtanulni itthon, Kárpátalján, így esett a választás a Rákóczi-főiskolára, és az ott magyar nyelven elsajátítható biológiára. Úgy érzem, ez volt a legjobb döntésem.

– Mikor, és hol kezdtél el tanítani?

– Még a diákéveim alatt a Szent Márton Karitászban dolgoztam pályázati referensként. Az oktatási intézmények pályázatainak gondozásával bíztak meg, így kapcsolatba kerültem az óvodákkal, iskolákkal. Ezzel egy időben a munkácsi Lingva nyelvközpontban magyart, mint idegen nyelvet oktattam, s ennek köszönhetően szerettem meg még jobban a tanítást. 2017-ben kerestek meg a II. Rákóczi Ferenc középiskolából állásajánlattal, természetesen elvállaltam. Egy évig napközis tanár voltam, s azután teljes állásban immár biológiatanárként dolgoztam. Jelenleg osztályfőnök vagyok, ballagó osztályom van. Nagy örömmel tölt el, amikor a tanítványaim a természettudományokat választva indulnak el a továbbtanulás útján.

– Egy pedagógusnak, nagy türelemre van szüksége.

– Türelmes embernek tartom magam, viszont határozott vagyok. A tanítványaim tisztában vannak azzal, mik az álvárásaim, ha valamit kérek tőlük, azt el kell végezniük. De igyekszem odafigyelni a tanítványaim lelkivilágára is. Fontosnak tartom a példamutatást. Véleményem szerint a gyerekek sokkal többet tanulnak abból, amit látnak, mint a szabályokból. Ahogy a cserkészmozgalom megalapítója, Lord Baden-Powell – Bi-Pi mondta: „Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” Én is próbálok úgy cselekedni, hogy ha csak kicsit is, de jobbá tegyem a világot.

– A Munkácsy Mihály Magyar Ház menedzsereként is tevékenykedsz.

– 2021 nyarán nyitotta meg kapuit a magyar ház, és szinte azonnal meghirdették a kulturális menedzseri állást. Mivel mindig is közel állt hozzám a szervezői munka, én is próbálkoztam, és a több jelentkező közül rám esett a választás, így még az év szeptemberében munkába álltam, párhuzamosan az iskolai tevékenységemmel. Mindeközben a Károli Gáspár Egyetem kihelyezett szakán Beregszászban mentálhigiénét is tanultam, most a szakdolgozat védésére készülök.

– Hogyan tudod mindent egyeztetni? Semmi nem szorul háttérbe?

– Azt hiszem, a magánélet egy kicsit háttérbe szorul, mert ennyi feladat és szerepvállalás mellett arra nem jut elég idő. A családalapítás tehát még várat magára, de nagy családot szeretnék, és bízom benne, hogy a Jó isten úgy terelget, és úgy irányít engem, hogy ez is össze fog jönni.

– Belefér az életedbe a halogatás?

– Nem igazán. De ha mégis, inkább a magánjellegű dolgaimat halogatom, például a saját nyelvóráimat. A sportolást viszont fontosnak tartom, hogyha egy mód van rá, azt nem hagyom ki, igyekszem aktívan eljárni a fitneszórákra, mert azok kiválóak a feszültséglevezetésre is.

– Hogy állsz a pontossággal?

– Ahhoz képest, hogy általában nem vagyok „rá érünk még típus”, mostanában szoktam késni. Az egyre több feladat ellátása sajnos ezzel jár, de igyekszem nem beleesni nagy csúszásokba.

– Vannak olyan dolgok, amik miatt aggódsz?

– A tapasztalat és határozottság ellenére elég gyakran aggódom. Munkámból kifolyólag elsősorban a kulturális értékeink, magyarságunk megmaradása kapcsán. Kulturális menedzserként látom, hogy néha nehéz összehozni egy-egy alkalmat, mindig izgulok, hogy lesznek-e érdeklődők stb. A diákjaimat sajnos egyre jobban leköti a digitális, az internetes élet világa, és nem igazán érdeklődnek a kulturális, közösségi események iránt.

– Jó emberismerőnek tartod magad?

– Mindig nyitott vagyok, figyelek a másik emberre, próbálom meglátni, meghallani azt is, ami a lelkét nyomja. Azt is mondhatnám, hogy mentálhigiénés szemüvegen keresztül szemlélem az embereket. Persze ez nem azt jelenti, hogy annyira jó emberismerő lennék. Mint mindenkit, engem is ért már csalódás. Az ilyen helyzetekben sokszor keresem a „miérteket”, az okokat, de mindig adok magamnak elég időt mindezt feldolgozni, és aztán továbblépni.

– Van olyan emberi tulajdonság, ami már-már dühít?

– Leginkább az, ha tudom, hogy az illető nem mond igazat. Nagyon dühít, ha valaki nem őszinte se velem, se másokkal. Úgy gondolom, hogy ha fájna is, de inkább mondja meg egyenesen, minthogy mellébeszéljen. Majd együtt megpróbáljuk megtalálni a megoldást. A pletykától pedig egyenesen felrobbanok.

– Van hobbid? Mi az, ami kikapcsol?

– Nagyon szeretek olvasni. Erre igyekszem minden nap időt találni, estére, munka után. A sci-fi fantasytól a pszichológiai, mentálhigiénés könyveken át a történelmi, filozofiai kiadványokig mindent szeretek. Könyvgyűjtő is vagyok, jó értelemben vett őrült könyvvásárló. Bárhol járok, legalább egyet mindig veszek. Sose jövök haza úgy, hogy ne lenne egy új könyv a bőröndömben. Emellett a természetjárás is örömet ad. A Latorca-part mentén lakom, ott szoktam sétálni, akár a kora reggeli órákban. Az a nyugalom, a csend, a vízcsobogás, a friss levegő mindig feltölt, és újult erővel kezdhetem a napot.

– A barátnőkkel van közös program?

– Igen, hála Istennek vannak még Munkácson olyan barátnők, akikkel tartalmas és vidám perceket, órákat lehet eltölteni. Igaz, ők a kollégáim is, szoktunk is viccelődni azzal, hogy összegyűltek a tanár nénik. Igazi támaszai vagyunk egymásnak, főleg a közös dolgainkat szoktuk megbeszélni, ám egy kis idő elteltével tudatosan leállítjuk magunkat, hogy stop, nem beszélünk tovább munkáról, inkább kikapcsolódunk kicsit, megiszunk egy kávét, vagy elmegyünk vacsorázni.

– Lassan itt a nyári szünidő. Terveztek valami érdekes elfoglaltságot, esetleg utazást?

– Szeretek utazni, és van egy nagy álmom: egyszer el szeretnék jutni Írországba. Tudom, nem a legmelegebb ország, de maga az óceán, az ott levő sziklafalak és öblök igencsak nagyon vonzanak. De természetesen a kellemesebb, melegebb országok is, például Spanyolország. Lehet, hogy a barátnőkkel sikerül egy pár napot eltölteni az egzotikus országban a nyár folyamán.