Petőfi Sándorra emlékeztünk

Január 1-jén a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség kezdeményezésére a kulturális évad immár huszadik esztendeje Petőfi Sándor születésnapjának méltatásával kezdődik. Nem történt ez másként az idén sem, amikor a délelőtti istentiszteletet és misét követően közel százan gyűltek össze a beregszászi Petőfi-szobornál, hogy leróják kegyeletüket és tiszteletüket a magyar és a világirodalom egyik legnagyobb alakja előtt.

Pirigyi Béla, a BMKSZ elnökének újévi köszöntőjét követően Tóth István, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulja példaértékűnek nevezte a magyar nyelvért és kultúráért való kiállást. Az, hogy Beregszászon immár két évtizede odaadóan ápolják Petőfi Sándor emlékét, azt mutatja, hogy az itt élők az egységes magyar nemzet részeként felelősséget éreznek a magyar értékek ápolásáért.
Csobolya József, a BMKSZ választmányi tagja Petőfi kárpátaljai körútjának fontosabb állomásait felvillantva betekintést adott a korabeli miliőbe, majd felidézte az Úti levelek egy-egy részletét. Bár a nagy költő csupán egyetlen napot tartózkodott városunkban, mi, beregszásziak, büszkék vagyunk rá, illetve az itt született versekre.
Kincs Gábor, Beregszász város alpolgármestere, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának elnöke és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke is a nagy költőre emlékezett. Az utóbbi Benedek Eleknek a költő születése 100. évfordulójára írott újságcikkéből idézett: „Mesébe illő a kiskőrösi mészáros fiának élete. Gondtalan volt a gyermekkora, azzá tették jómódú szülei, de az 1839-iki nagy árvíz és rossz emberek rosszasága szegénységbe sodorták a jómódú embereket, s Petőfi már serdülő ifjú korában megízlelte a nyomorúság sótalan kenyerét. Már tizenhat éves korában a katonasághoz menekült a nyomorúság elől, közlegényi sorban, durva társaságban sínylődik teste, lelke, de az ő lelkét ez a durva élet sem durvítja el, a lelkében rejtődző isteni szikrát ez a durva élet sem oltja ki. Két csillag vezérli útjában: színészet az egyik csillag, költészet a másik, s csak leírhatatlan szenvedések, nélkülözések után mond búcsút a vándorszínész-életnek, hogy egész lélekkel a másik csillag, a költészetnek áldozza ifjú életét. Hitt erős hittel abban, hogy költőnek született; hogy nagy dolgokra hívta el őt a Gondviselés, s a hitében egy pillanatig sem tántorodott meg. Az ő ezerhúrú lantján addig soha nem hallott, csodás hangok csendültek meg.”
A megemlékezést követően a jelenlévők elhelyezték a tisztelet koszorúit a szobor talapzatán, majd a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete elénekelte a „Kis lak áll…” kezdetű dalt.