Pétery Dóra: „Legyen bátorságunk játszani a hangokkal”

Akkordok egy orgonista életéből

Egyszerre mozog a kéz és láb, megannyi síp muzsikál. Az orgona gazdag hangzásától az ember szinte belefeledkezik a valóságba és úgy érzi, mintha a hangok végtelen tengerén lebegne. A hullámokat az orgonista gerjeszti, s hol lágyan, hol élénken ringatja vele a hallgatót. E csodás művészetet gyakorolja Pétery Dóra is, aki nemsokára a kárpátaljai közönséget is elkápráztathatja játékával.

A budapesti orgonista a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte tanulmányait édesanyja biztatására. A családban ő az első zenész. A zongorával indult minden, aztán a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ma egyetem) már az orgona mellett zenetudományi tanulmányokat is folytatott.

– Az első zongoratanárom termében állt egy spinét (a zongoránál kisebb, csembaló típusú hangszer), így az elejétől kezdve változatos oktatásban részesültem – magyarázza Pétery Dóra. – A hangszerek iránti érdeklődésem megmaradt, több billentyűs hangszeren játszom, az orgonán kívül csembalón és klavikordon is. Utóbbiból csak néhány darab van Magyarországon. Annak érdekében, hogy ennek a hangszernek a használatát még jobban elsajátíthassam, külföldre, Finnországba, majd Svédországba mentem tanulni.

Pályája kezdetén zeneiskolákban is tartott órákat, a doktori iskola elvégzése után azonban a Zeneakadémia egyházzene tanszékén kezdett el oktatni. Jelenleg a csillaghegyi evangélikus templom orgonistája is. Ezen túl koncertezik, épp Berlinben volt, amikor elértük.

Mint mondja, nehéz összeegyeztetni a teendőit, de az ő esetében egyik a másikat támogatja.

„Úgy gondolom, hogy ha nem lennék aktív zenész, akkor nem biztos, hogy lenne mit mondanom a tanítványaimnak az órákon.” Az előadásokkal tartja naprakészen magát és a zenéhez való viszonyát is.

– Szeptember 20-án Ungvárra érkezik. A Kárpátaljai Megyei Filharmóniában milyen koncerttel készül?

– Minden orgona más és más, így egy adott koncert esetében mindig figyelembe veszem a hangszer adottságait és sajátosságait. Ezért Ungvárra most a romantikus és 20. századi zeneszerzők repertoárjából válogattam. Lesz egy-két különlegesség is, amiket kevesebben szoktak játszani, de pont az ungváriaknak lesz érdekes. Például Márton István kiváló Toccatáját is előadom, amivel tisztelgek az Ungváron tevékenykedett zeneszerző-pedagógus emléke előtt.

Liszt- és Bach-alkotás is felcsendül, illetve egy Messiaen, és a svéd későromantika egy gyöngyszeme. Utóbbi kettő a ritkán játszott darabok közé tartozik, viszont nagyon szépek, reméljük, sikerül belopni őket a közönség szívébe.

– Amikor az ember napi szinten foglalkozik a zenével, akkor talán kicsit nehezebb élvezeti cikként tekinteni rá. Önnek hogyan sikerül mégis elmélyülnie a muzsikálásban, átadni magát a zenének?

– Gyerekkorom óta nagyon mély érdeklődés van bennem a zene iránt. Bizonyos kérdésekre a zenén keresztül kapok válaszokat. Ezért mindig jelen van az életemben, és nem tudom „megunni”. Az a kérdés, hogy a zene minként lehet beszédszerű, állandóan foglalkoztat. Az, hogy hogyan tud érzéseket, gondolatokat, hangulatokat kifejezni a különböző hangszínek és hangszerek által. Munka közben arra is vigyázni kell, nehogy kiégjünk, mert akkor nem tudunk már semmit sem élvezni. Fontos, hogy megőrizzük az egyensúlyt a munka és a pihenés között.

A művész elmondta, neki ebben az improvizáció segít, ami „egy paradicsomi állapotba juttatja az embert”. Ezenkívül őt leginkább a természet kapcsolja ki, vagy valamilyen más alkotói folyamat, például a főzés, a fényképezés.

– Mennyi teret biztosít a hangszerek királynője a szabad játéknak?

– Úgy hiszem, ugyanúgy, mint bármelyik más hangszernél, itt is belevihetünk valami sajátot, egyedit a játékba. Nem hiszem, hogy ebben különbség lenne a hangszerek között. Az orgonán sem vagyunk jobban keretek közé szorítva. A nagy „gépezeten” is vannak eszközeink, és a kottát is sokféleképpen lehet lejátszani. A zeneszerzők papírra vetnek valamit „titkosírással”, amit nekünk kell megfejtenünk. Ehhez értenünk kell a kortörténetet, ismernünk kell a zeneszerzőt, éreznünk kell a hangszert, ám ezenkívül még mindig van egy jelentős rész, ami szabad teret hagy nekünk a szárnyalásra.

– Az ön játékstílusát mi jellemzi?

– Ha ezt megfogalmaznám, akkor talán már keretek közé is szorítanám magam, és egyfajta elvárásokat támasztanék magammal szemben. Az tény, hogy nagyon fontos számomra az érzékeny, differenciált játék, ami erős ritmikai fegyelemmel is jár. A racionalitás a szenvedéllyel párosul nálam. Röviden: önmagamat adom zenélés közben.

Mint mondja, sokszor zeneszerző módjára gondolkodik, olyan füllel hallgatja a zenéket is. Úgy véli, mindenki számára egészséges, ha néha komponál. És ezt nem is muszáj papírra vetni, a lényeg, hogy „legyen bátorságunk játszani a hangokkal.”