Összetartozásunk Tüze

Írta: Ditta | Forrás: KMMI | 2020. június 10.

Az államalapítás ezredik, Trianon századik és a kettős állampolgárságról szóló törvény tízedik évfordulójára emlékezve a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség eredeti ötlettel állt elő: felhívással fordultak a világ magyarságához, hogy „2020. június 4-én 20:20-kor (budapesti idő) mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, gyúljon meg az Összetartozásunk Tüze! Minél több országban, településen, közösségben, családban csatlakozzanak ehhez az eseményhez azok az emberek, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat.”

Összetartozásunk Tüze

A cserkészeknek korábban már több hasonló akciójuk volt. Például 1996-ban a Millecentenárium alkalmából a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség máglyagyújtási akciót szervezett a Kárpátok gerincére, a valamikori ezeréves határra. Több tucat tűz égett egy időben, sok ember számára hatalmas élmény volt. Céljuk akkor és most is az együvé tartozás érzésének erősítése volt.

Az ötletet felkarolta a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma, tagszervezeteinek szervezésében két héttel a békediktátum aláírásának évfordulója előtt elindult az akció. Regisztrálni az erre a célra létrehozott honlapon – amelynek az elnevezése is beszédes: gyujtsukmeg.ma – lehetett a tűzgyújtó nevének, országának, településének és a tűz helyének feltüntetésével. Ezek az adatok felkerültek egy interaktív térképre.

A felhívás futótűzként terjedt, számos szervezet, közösség, magánszemély jelezte részvételi szándékát, és nem csak a nagyrészt magyarok lakta területekről, hanem a szórványból és a tengeren túli diaszpórából is voltak jelentkezők. Kárpátaljáról és a határon túlról is sok társadalmi és egyházi szervezet, médium csatlakozott partnerként és támogatóként a programhoz.

Az esemény Facebook-oldalán folyamatosan jelentek meg az újabb hírek, inspiráló videók és írások. A cserkészek felhívására végül hat földrész 74 országának több mint 2500 településén, 6136 helyen gyújtották meg az Összetartozásunk Tüzét, tízezrek imádkozták együtt a Miatyánkot és énekelték a Himnuszt.

Kárpátalján is több mint 400 helyszínen lobogott a tűz, többek között a Vereckei-hágón is. Sokan – részben a zuhogó eső miatt – gyertya- vagy mécsesgyújtással kapcsolódtak be az akcióba. Felemelő pillanatok voltak ezek, egyszerre dobbant a szívünk, egyre gondoltunk: összetartoztunk, öszszetartozunk.

A szervezők kérésére fényképek, videók és élménybeszámolók is érkeztek, ezeket a résztvevők június 20-ig tölthetik fel a gyujtsukmeg.ma honlapra, ahol bárki megtekintheti azokat. 

Hírek

  • Attila-kiállításra készül a Magyar Nemzeti Múzeum

    Hamarosan nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat építése már javában zajlik, a héten a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.

  • Dercen elfeledett híres szülötte, Mohy Sándor festőművész

    Dercen község szülöttei közül figyelemre méltó életutat járt be Dercsényi László királyi tanácsos, beregszászi törvényszéki bíró, 1848-as honvédhuszár százados, aki tetteivel bevéste magát vidékünk történelmébe, de nagy hírnévre tett szert Kárpátalján és Magyarországon is Fodor Géza, a kárpátal...

  • A császári csapatok elfoglalják Munkács várát

    1688. január 17-én foglalta el Antonio Caraffa császári tábornok Munkács várát, melyet Zrínyi Ilona és a Thököly Imréhez hű maroknyi kuruc őrség két éven keresztül védelmezett I. Lipót király (1657-1705) hadaival szemben. 

  • Több magyarországi múzeum lesz ingyenesen látogatható január 22-én

    Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai – közölte a Szépművészeti Múzeum.

Események

Copyright © 2026 KMMI