Ortutay-est Józan Lajos nyugalmazott református lelkipásztor előadásával

Írta: K. K. | Forrás: karpataljalap.net | 2021. november 27.

Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium egyik legfontosabb nevelési célú szempontja a keresztény emberképen alapuló személyiség kimunkálásának elősegítése az egyház, a nemzet és a társadalom számára, mindezt ökumenikus szemléletmódon keresztül. Ennek jegyében a novemberi Ortutay-est előadója Józan Lajos nyugalmazott református lelkipásztor, helytörténész, családfakutató volt. A Régi görögkatolikus családok a krónikák tükrében című előadásának – a hagyományokhoz híven – az Ortutay-szakkollégium adott otthont november 25-én.

Ortutay-est Józan Lajos nyugalmazott református lelkipásztor előadásával

A szakkollégium célja, hogy a főiskolai hallgatók számára olyan minőségi – szellemi, lelki, fizikai – környezetet biztosítson, amely elősegíti emberi növekedésüket, szakmai elmélyülésüket, szélesebb körű tájékozottságukat a kultúra más-más területein. Céljuk elérésében nagy szerepet töltenek be az Ortutay-esték, melyeket havonta rendeznek meg tematikus előadások, különböző vendégelőadókkal történő beszélgetések formájában.

Az eddig megrendezett Ortutay-estékhez és azok tematikáihoz híven a mostani alkalommal is izgalmas és lebilincselő előadásban lehetett részük a szakkollégium lakóinak, valamint minden érdeklődőnek egyaránt.

Az Ortutay-esték novemberi alkalmán Varju Zoltán, a szakkollégium irodaigazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, majd közös imádságot követően kezdetét vette az előadás.

Az est előadója, Józan Lajos nyugalmazott református lelkipásztor egy teljes és élményekben gazdag életpályát tudhat a magáénak a kárpátaljai magyar református lelkek gondozásában. Mindemellett kiemelkedő szerepet tölt be a kárpátaljai családfakutatások terén. Ez utóbbihoz kapcsolódott a Régi görögkatolikus családok a krónikák tükrében című előadása is, mely során részletesen megismerkedhettünk a Magyar Királyság északkeleti részén elő görögkatolikus családok életével, munkásságával, valamint az akkori, sőt még ma is érezhető hatásaival. Az előadás során Józan Lajos a sok-sok éven keresztül összegyűjtött és kidolgozott saját kutatási eredményeit osztotta meg a hallgatósággal.

A teljes előadás megtekinthető az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium hivatalos Facebook-oldalán.

Az előadást követően a szakkollégium diákjai és a megjelent vendégek egy éltető énekkel fejezték ki hálájukat a roppant mód részletgazdag és tartalmas előadásért. Ezt követően mindenki tartalmas együttléttel és az előadás során felmerülő kérdések megvitatásával tölthette az est további részét.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt az Ortutay-esték decemberi, egyben az idei év utolsó alkalmára.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI