Nosztalgiaest és játszóházi rokkendroll Kárász Eszterrel – „Este fess a pesti nő”

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2023. október 16.

Újabb sikeres programot bonyolított le a Kárpátaljai KultúrKaraván Kudlotyák Krisztina programfelelős szervezésében. Ezúttal Kárász Eszter színész-énekest hívták meg, aki felejthetetlen perceket szerzett kicsiknek, nagyoknak egyaránt, s elmondása szerint, ő maga is különös élményekkel gazdagodott. 

Nosztalgiaest és játszóházi rokkendroll Kárász Eszterrel – „Este fess a pesti nő”

Kárász Esztert egyébként még gyermekszínászként ismerte meg a magyar közönség, a Szamárköhögés című filmmel vált ismertté, de játszott színházban, tévében, tagja volt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának is, melynek keretein belül számos hangjátékban szerepelt. Megszűnéséig szereplője volt a Kossuth Rádió A Szabó családnak és a Darálónak, valamint a Vacka Rádió című hangjáték-sorozatnak mint Pötty Zorka. Több mint két évtizede bohócdoktorként nevetteti meg a beteg gyerekeket, ezzel is segítve a gyógyulásukat. Az Edith Piaf emlékét idéző Padam című francia sanzonestjével másfél évtizede járja az országot és külföldet. Színházi munkái és fellépései mellett zenés foglalkozásokat tart kicsi gyerekeknek, az Eszter-lánc mesezenekarral 2012-től muzsikál az ország és a világ számos pontján, a 2021-ben alapított ESZTETT nevű popzenekarával pedig a könnyűzene, a rock and roll, a szving, a balkáni ritmusok és a világzene sokféle stílusából merítenek.

A Kárpátaljai Kultúrkaraván szervezésében ezúttal Csap, Nagydobrony, Gát és a Beregszász környéki gyerekek élvezhették a vidám „játszóházi rokkendrollt”, ahol a művésznő igazán megtalálta a hangot a kicsikkel, s az interaktív előadásba sikerült mindenkit bevonnia. Volt itt zene, móka, kacagás, közös éneklés meg tánc egyaránt. A gyermeklelkű felnőttek számára is igazi felüdülés volt ez a találkozás. 

Akárcsak az „Este fess a pesti nő” nosztalgiaest, amelyre előbb a Munkácsy Mihály Magyar Házban, majd a makkosjánosi Helikon Hotelben került sor. Ez utóbbi helyszínen már egy igazán összeszokott kultúrkaravános közösség várta az újabb élményt. Kárász Eszter és az őt kísérő virtuóz muzsikusok – Wagner-Puskás Péter (zongora és harmonika), Szirmai Pál (ütős hangszerek) és Bata István (gitár) – a résztvevőket az igazi békebeli világba röpítették vissza, ahol a nő még igazán nőnek érezhette magát, ahol a férfiak udvaroltak a nőnek, a szerelmesek hosszasan vágyakoztak a másik után… „Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány”, „Gyere te nímand, légy az enyém”, „Szerelemhez nem kell semmi”, „Hamvadó cigarettavég” – rajzolta meg dalaival a szerelem ívét az előadó. Akivel végül a közönség is együtt repült a meseautón, bízva abban, hogy „fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk…, és csupa boldogság vár ezután rád és rám”…

Számunkra most, a háború árnyékában, minden dallam olyan, mint vízcsepp a sivatagban –fogalmazott az egyik pedagógus. Kárász Eszter pedig így vallott itt szerzett élményeiről: „Végtelen mélységek és magasságok vannak Kárpátalján, megszámolhatatlan gyerekölelés és felnőtt-könnycsepp, mosoly és sóhaj, szeretet-özön… Valamikor megpróbálom szavakba önteni ezt a sok kavargó érzést… A szívünk egy darabja itt marad. Egyszer visszajövünk érte.”

Úgy legyen. A kárpátaljai közönség szeretettel várja vissza.

A Kárpátaljai Kultúrkaraván rendezvényei egyébként ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, és a szórakoztatás mellett jótékonysági célt is szolgálnak: a kitett perselyekben összegyűlt adományokkal a háborúban szerettüket elvesztett fiatalokat segítik. 

Legközelebb október 25-26-án Keresztes Ildikóval találkozhatnak az érdeklődők. 

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI