Népi kultúránk őrzői és továbbadói – A Rezeda Folkműhely évzáró gálakoncertjén

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2023. június 19.

A Beregszászi Rezeda Folkműhely azzal a céllal alakult, hogy a beregszászi és környékbeli fiatalokkal megismertesse és megszerettesse a magyar népi kultúrát. Akkor 16 csillogó szemű gyerekkel kezdték a foglalkozásokat, jelenleg 50 növendéke van a folkműhelynek, ahol népzeneoktatás, néptáncoktatás, népi ének oktatás zajlik – a magyar kormány támogatásának köszönhetően – megfelelő körülmények között. 

Népi kultúránk őrzői és továbbadói – A Rezeda Folkműhely évzáró gálakoncertjén

Az elmúlt héten került sor a Rezeda Folkműhely tanévzáró gálakoncertjére. Az eseménynek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont.

Ünnepi köszöntőjében Várady Enikő, a folkműhely igazgatója elmondta: amikor 2016-ban elindították a képzéseket, az volt a céljuk, hogy a gyerekek magas szinten ismerjék meg a magyar népi kultúrát, azt a saját nyelvükké tegyék, megőrizzék és tovább is adják. Azt is fontosnak tartották, hogy az oktatás mellett olyan közösséget hozzanak létre, amelyben a tanítványok jól érzik magukat. A folkműhely azóta számos szereplésen van túl. Az elmúlt években felléptek Budapesten a Nemzeti Színházban, a Duna-palotában, számos Kárpát-medencei fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel. Ezek kiemelkedő eredmények, amelyekre méltán büszkék lehetnek. Várady Enikő köszönetet mondott Szilágyiné Tóth Gabriellának, a folkműhely egyik megálmodójának, aki az évek során odaadó munkájával járult hozzá a sikerhez. Szilágyiné Tóth Gabriella elmondta, hogy bár jelenleg már másutt tevékenykedik, mindig szeretettel gondol a rezedásokra.

Dr. Erdei Péter, Magyarország beregszászi külképviseletének vezető konzulja elismerően szólt a folkműhely munkájáról. Mint mondta, örömmel tapasztalja, hogy Kárpátalján sok fiatal foglalkozik népi hagyományaink elsajátításával, ékes bizonyítéka ennek az, hogy a Rezeda Folkműhelyben, a kedvezőtlen körülmények ellenére, tizenhatról ötvenre emelkedett a tanítványok száma. A diplomata további sikereket kívánt tanítványoknak és tanároknak egyaránt.

Köszöntötte a gálakoncert résztvevőit Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője is. Kiemelte, hogy a folkműhely évek óta demonstrálja a néptánc, a népi hagyományok közösségformáló erejét. Köszönetet mondott az oktatóknak odaadó munkájukért, a gyerekeknek kitartásukért, akik elhivatottságuk, tehetségük révén nemcsak kulturális örökségünket őrzik, ápolják, hanem Beregszász városát is népszerűsítik határon innen és túl.

Végül Huszár Péter, a KMKSZ városi képviselője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Mint mondta, nem szabad hagyni, hogy hagyományaink a feledés homályába vesszenek. Köszönet jár a folkműhely oktatóinak – Várady Enikőnek és Orosz Péternek (tánc), Simon Saroltának (citera, ének), Vámosi Csabának (vonósok) – azért, amiért nap mint nap azon fáradoznak, hogy ez soha ne történhessen meg. 

A köszöntők után a Rezeda növendékei vették birtokukba a színpadot, és színvonalas műsorral kedveskedtek a szülőknek, hozzátartozóknak, vendégeknek. Előadásukban nagydobronyi, mezőségi, viski, szilágysági táncokat láthattunk, népdalcsokrokat, hangszeres népzenét hallhattunk. A produkciók bizonyították, hogy a mostani nehéz időkben is érdemes néptánccal, népzenével, énekkel foglalkozni.

Ezt követően ünnepélyes pillanatok következtek. Sajnos a háború a folkműhely munkájára is rányomta a bélyegét, sokan elhagyták az országot. A kezdő csapatból így csupán négy, immár felnőtt korba lépő táncos vehette át a tanulmányai befejezését szimbolizáló oklevelet.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI