Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja nemzeti emléknap Magyarországon és mindenütt a Kárpát-medencében, a nagyvilágban, ahol magyarok élnek. Ezen a napon még elevenebb él bennünk a nemzetet sújtó tragikus döntés, de arra is lehetőséget nyújt, hogy tanúságot tegyen a magyarság összetartozása mellett, valamint bemutassa a határokon átívelő kulturális gyökereket, a közös nyelv és nemzeti érzés egységét. 1918-ban, amikor a magyar újságokban először jelentek meg térképek a történelmi Magyarország földarabolásáról, még szinte senki sem hitte el, hogy külfölddé fog válni például Kolozsvár, Mátyás király szülővárosa és a magyar kultúra egyik fellegvára, vagy Pozsony, az a város, mely évszázadokon át az országgyűlések és királyaink koronázási színhelye volt. Felfoghatatlan volt, hogy az országhatáron túlra juthat a magyar középkor emlékeit őrző megannyi felvidéki és erdélyi vár és kastély, mint Ungvár, Munkács, Arad, Temesvár, a Székelyföld és Csallóköz, Bácska és a Bánát. 1920. június 4-én – a békeszerződés aláírásakor – azonban minden megpecsételődött: a történelmi Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia végérvényesen szétesett. Családok szakadtak szét egyik napról a másikra, magyar emberek váltak külföldivé, idegenné, kisebbséggé egy „új hazában”.
S bár a magyar nemzet sok országba szakadt szét, mégis egy egységet alkot, ahogy azt az Országgyűlés a 2010. évi XLV. törvény elfogadásával is kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Az összetartozás napjának eseményei visszatekintést nyújtanak a szomorú múltba, de a megemlékezések erősítik a világ magyarságának határokon átívelő összetartozását is. Kishazánk, a leendő Kárpátalja számára a tragikus események árnya már egy esztendőben korábban előre vetült. Még javában folytak a tárgyalások Magyarország további sorsáról, amikor 1919. január 20-án Ciaffi olasz ezredes vezetésével a csehszlovák hadsereg – mint bejelentették, elsősorban rendfenntartási céllal – elfoglalta Ungvárt. Március 7-én, Tomas Garyk Masaryk köztársasági elnök születésnapja alkalmából katonai ünnepségre került sor Ungváron, a Petőfi téren, amelyen valaki a csehszlovák himnusz elhangzása közben gúnyolódni kezdett. A legionáriusokat elragadta az indulat, és dühüket a rendezvény után a tömegben álló, mosolygós újságírón töltötték ki. Beszámolók szerint este, amikor a kávéházból jött kifelé, a katonák orvul megtámadták és összeszurkálták Posch Alajost. Több mint két tucat szúrt, többségében halálos sebet ejtettek rajta. Temetése az ungvári magyar közösség részéről egy szimpátiatüntetésbe ment át. Emléke később sem ment feledésben, mivel ahogy arról a helyi, a budapesti és pécsi lapok is beszámoltak – 1939. március 7-én nagyszabású megemlékezést rendeztek Posch Alajos síremlékénél. A 2000-es évekről kezdve a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ungvári városi szervezete minden évben megemlékezést szervez a sírnál, s felvállalta annak gondozását.
2021. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a városi szervezetének aktivistái dr. Spenik Sándor, az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezetésével felkeresték Posch Alajosnak az ungvári Kálvária temetőben lévő sírját, s rövid megemlékezés keretében elhelyezték a megemlékezés virágait. A Nemzeti Összetartozás Napja többek között jó alkalom arra, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik a Kárpát-medence különböző tájegységeiről kerültek Ungvárra és hozzájárultak ahhoz, hogy a patinás város fejlődjön. Ilyen ember volt az ungvári Kálvárián nyugvó Dayka Gábor mellett Posch Alajos is, Őrvidék – a mai Burgenland szülöttje is. Emléküket örökre szívünkbe zártuk!
