Négy kárpátaljai vár talált gazdára

Írta: | Forrás: KISZó | 2021. április 25.

Négy kárpátaljai – a szerednyei, a nagyszőlősi, a királyházai és a kovászói – vár került a Kárpátaljai Megyei Tanács mérlegére – tette közzé közösségi oldalán Andrij Seketa, a megyei tanács első elnökhelyettese.

Négy kárpátaljai vár talált gazdára

Elmondása szerint még februárban létrehozták azt a munkacsoportot, amelynek feladata volt megvizsgálni a kulturális örökségek helyszíneit, jogi helyzetét és felmérni azok tényleges állapotát.

„Előkészítettük a vonatkozó határozattervezeteket, megállapodtunk az érintett közösségek vezetőivel” – tájékoztatott Seketa.

A megyei tanács alelnöke hozzátette, ez a döntés lehetőséget biztosít a várak helyreállítási vagy állagmegóvási munkálatainak finanszírozására, társfinanszírozására, megvédve azokat a teljes pusztulástól.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI