Naum Repkin művei az ungvári főkonzulátuson

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ezúttal Naum Repkin kárpátaljai festőművész emlékkiállításának adott otthont. A tárlaton az 1995-ben Ungváron az év művészének választott alkotó mintegy húsz munkája látható; több festményt most először tekinthet meg a nagyközönség. A kiállítás felidézi egy sokoldalú művész pályáját, egy városhoz kötődő ember alakját és azt a kárpátaljai kulturális közeget, amely Repkin festészetének egyik legfontosabb forrása volt.

Naum Repkin 1941-ben született, 1946-tól Ungváron élt, és itt formálódott alkotói világa is. Festészetében a kárpátaljai iskola hagyományai, a táj iránti érzékenység, a tiszta színek és a modern kifejezésmód találkoznak. Kassai Antalnál tanult, aki Erdélyi Béla és Boksay József követője volt. Naum Repkinnek elévülhetetlen érdemei vannak Ungvár közvilágítási hálózatának kiépítésében. Gyakorlatilag ő hozta létre a városi villamosmű vállalatot, ahol 45 évig dolgozott – villantott fel néhány mozzanatot a művész életútjából Albertné Simon Edina konzul.

A megnyitón Bacskai József főkonzul Kárpátalját a kulturális sokszínűség és a tehetséges alkotók bölcsőjeként jellemezte. Hangsúlyozta, hogy a régió tájai, fényei és történelme olyan különleges atmoszférát teremtenek, amely mély nyomot hagy az itt élő és alkotó művészek munkáin. Naum Repkin festményeit ennek az inspiráló közegnek az ékes bizonyítékaként méltatta, kiemelve: a művekben egyszerre jelenik meg Kárpátalja szeretete, a Kárpátok varázsa és a szépségről való elmélkedés igénye.

A főkonzul köszönetet mondott Jevhen Repkinnek, a művész fiának, aki édesapja 2013-ban bekövetkezett halála óta gondozza és népszerűsíti az életművet, valamint a kiállítás rendelkezésére bocsátotta a festményeket. Külön megköszönte Meskó Jánosnak is, hogy kezdeményezőként és szervezőként hozzájárult a tárlat megvalósításához.

A megnyitón felszólalt Jevhen Tiscsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás kulturális főosztályának vezetője is, aki a tárlatot személyes felfedezésként írta le. Mint mondta, Repkin munkái nem egyszerűen „tetszenek” vagy „nem tetszenek” a nézőnek, inkább megállítják, gondolkodásra késztetik, párbeszédet kezdenek vele. Különösen a téli tájképeket emelte ki, amelyek hideg évszakot ábrázolnak, mégis meleg, harmonikus és emberközeli hangulatot sugároznak.

Naum Repkin zsidó származású volt, így a megnyitót megtisztelte jelenlétével Mendel Wilhelm, Ungvár és Kárpátalja főrabbija is. A rabbi a művek lelki, spirituális olvasatára irányította a figyelmet. Szavai szerint az ember, amikor Istent keresi, felfelé tekint – a magasság, a hegyek, az ég felé. Repkin festészetében ezt a belső emelkedést, a lélek csendes keresését látta meg: azt a törekvést, hogy a szépségen és a művészeten keresztül az ember közelebb kerüljön Istenhez és egymáshoz.

Úgy fogalmazott, a művész emlékét azzal őrizhetjük meg méltón, ha mi magunk is jobbá válunk mások iránt.

Ivan Zavidnyak, Ungvár alpolgármestere a művész emberi és közéleti szerepét emelte ki. Felidézte, hogy Naum Repkin sokat tett Ungvárért, vezető beosztásokban dolgozott, részt vett a városi infrastruktúra fejlesztésében, és mindig fontosnak tartotta az emberi kapcsolatok építését.

Nemcsak festő volt, hanem közösségi ember is: olyan személyiség, aki a város életében, a kultúrában és a jótékonyságban egyaránt nyomot hagyott, alkotásai bevételéből gyermekek külföldi utazását, fejlődését és tapasztalatszerzését is támogatta.

Olena Prihogyko művészettörténész Repkint a múzeumi szakma régi barátjaként idézte fel, kedves, jóindulatú, rendkívül figyelmes emberként. Elmondta, hogy a festő felnőttként fordult komolyan a képzőművészet felé, de erős esztétikai érzéke és a szépség iránti mély fogékonysága hamar saját alkotói útra vezette. Tanulása nem akadémiai, zárt műtermi folyamat volt: a kárpátaljai mesterekkel közös plein air alkalmakon figyelte meg a természet változásait, a fény mozgását, a színek egymásra épülését.

Prihogyko szerint Repkin képeiben nincs sötét drámaiság vagy tragikus pátosz. Művei világosak, barátságosak, derűsek, még akkor is, amikor téli tájat vagy elcsendesedő városi részletet ábrázolnak.

A mostani tárlat számára azért is jelentett felfedezést, mert a közönség Repkint városi tájképfestőként, „urbanistaként” is láthatja. Ungvári látképei nemcsak művészi értékük miatt fontosak, hanem kordokumentumként is: olyan épületeket, utcákat, városi hangulatokat őriznek, amelyek közül több mára eltűnt vagy átalakult.

A megnyitó zárásaként Jevhen Repkin, a művész fia mondott köszönetet a főkonzulátusnak, a szervezőknek, a családnak, a barátoknak és mindazoknak, akik jelenlétükkel is ápolják édesapja emlékét. Szavaiból egy rendkívüli munkabírású, fegyelmezett és bőkezű ember portréja rajzolódott ki: olyan alkotóé, aki nem vesztegette az időt, aki a munkában, az emberi kapcsolatokban, az alkotásban és a segítségnyújtásban teljesedett ki. Jevhen Repkin hangsúlyozta: a család és a Naum Repkin nevét viselő alapítvány feladata, hogy a művek ne elzártan maradjanak meg, hanem újra és újra találkozhassanak a közönséggel.