Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőrizte, Kovászó erőssége magánvár volt, a szerednyei várat pedig a templomos lovagok emelték. Merüljünk el történetükben…

Nagyszőlős erőssége az 1241–1242-es tatárjárást követő várépítési hullám során épült fel a XIII. század második felében, mint királyi vár. Az Árpád-ház fiágon való kihalását (1301) követő interregnum idején azonban az egyik oligarcha família, a Borsa család kaparintotta meg azt, s Borsa Beke 1307 és 1308 folyamán jelentősen meg is erődítette. Borsa Kopasz azonban más kiskirályokkal együtt összeesküvést szőtt az oligarchák ellen fellépő Károly Róbert ellen, így a királyi hadak lecsaptak a Borsákra, s 1317-ben a Jánki Tamás által vezetett sereg az Ugocsa-várat is megostromolta, bevette és teljesen lerombolta. 1399-ben aztán Luxemburgi Zsigmond engedélyt adott a Perényieknek arra, hogy újjáépítsék az erődítményt, ők pedig fel is húzták a négyszögletes alaprajzú, sarok- és kapubástyákkal megerősített külsőtornyos szép kis lovagvár falait. Magyarország 1542-ben bekövetkezett három részre szakadása után aztán az erősség a Habsburgok által uralt Királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség ütközőzónájába került, Perényi Ferenc pedig átpártolt János Zsigmond fejedelemhez, ezért I. Ferdinánd császár-király csapatai 1556–1557 folyamán megostromolták és bevették a várat. Az erdélyiek azonban visszacsaptak, hullámzó harcok követték egymást az erődítményért, majd I. Ferdinánd és János Zsigmond hadvezérei végül megegyeztek abban, hogy senkié sem legyen a vitatott vár, s azt 1558-ban felrobbantották.

Az alaprajza után Nyalábvárnak nevezett királyházi erősséget IV. (Kun) László építtette fel az 1200-as évek utolsó harmadában. Korai történelme megegyezett az Ugocsa-váréval. Eredetileg szintén királyi vár volt, a XIV. század eleji interregnum alatt azonban a Borsák szerezték meg, lázadásuk elfojtása során pedig Károly Róbert egyik serege 1312-ben foglalta el az erődítményt, mely ismét királyi kézbe került. Luxemburgi Zsigmond 1378-ban a Drágffyaknak, majd 1405-ben a Perényieknek adományozta az erősséget. Az utóbbi főúri família gótikus várpalotával ékesítette a várat, s a lovagi kultúra egyik központjává tette azt. A palotát később reneszánsz stílusban átépítették. 1514-ben, a Dózsa-parasztháború során a felkelők be akarták venni a várat, ám az őrség visszaverte az ostromlókat. Az 1530-as évek elején pedig az erősség bevonult a magyar irodalomtörténetbe. Perényiné Frangepán Katalin ugyanis fia nevelőjének hívta meg Nyalábvárba Komjáthy Benedek pozsonyi kanonokot, aki itt fordította magyarra Pál apostol leveleit, melyeket 1533-ban Krakkóban nyomtattak ki. Az 1660-as években kibontakozott Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvés leverése után azonban I. Lipót császár 1672-ben más magyarországi magánvárakkal együtt leromboltatta az erősséget, hogy azok ne válhassanak a Habsburg-ellenes szervezkedések támaszpontjaivá, s a Nyalábvárból is csak romok maradtak.

A Borzsa alsó szakaszánál, egy kisebb magaslaton romladoznak Kovászó várának csekély falmaradványai. Az erősséget szintén az 1241–1242-es tatárjárás utáni várépítési hullám idején építették fel, ám mindvégig magánvár volt. A XIV. és a XV. században előbb a Nagymihályi, majd a kusali Jakcsi család birtokolta. Alaprajza háromszöget formáz. Egyik sarkán húzták fel az erősség magját, a kerek lakótornyot, majd ehhez kapcsolták a dombtető vonalát követő erődfalakat. Az 1400-as évek végén birtokvita pattant ki a vár körül a Jakcsi és a Báthory família között, ami fegyveres összecsapás-sorozathoz vezetett, mely végül a Jakcsiak győzelmével végződött: sikerült végérvényesen visszafoglalniuk az erősséget. A XVI. század második felében aztán Matuznai (vagy Matuznay) Pálé lett a kis vár, melynek ura rablólovagként fosztogatta a vidéket, s miután János Zsigmond oldalára állt, Schwendi Lázár felső-magyarországi császári-királyi főkapitány 1564-ben megostromolta, bevette és lerombolta az erősséget.

Ugyancsak a Borzsa mentén, de a folyó felsőbb folyásánál, a Baranyka-patak által patkó alakban körülfolyt meredek Király-hegyen szintén az első tatárjárás után, de még 1265 előtt építették fel Szuhabaranka lovagvárát, mely a folyóvölgyet ellenőrizte. 1264–1265-ben IV. Béla és fia, István ifjabb király (a leendő V. István) belháborúja idején az uralkodó hívei csellel elfoglalták az erősséget, István hadvezére, a Csák nembeli Péter azonban véres ostrommal visszavette azt ura számára. IV. (Kun) László uralkodása alatt pedig a király ellen fellázadt főurak kezébe került az erősség, és bár az uralkodó megostromoltatta, a védők visszaverték az ostromot. Ezt követően rablólovagok uralták, a magánkézben lévő rablóvárak felszámolásáról intézkedő 1291-es törvény alapján pedig a királyi hadak bevették és lerombolták az erődítményt, melyet 1321-ben már csak romként említenek.

Ungvár és Munkács között félúton, Szerednyén állnak Kárpátalja egyetlen sík vidéki és egyben legősibb kővárának a romjai. Az erősséget a XII. században építették fel a templomos lovagok, s egyedülálló módon meg is őrizte a legkorábbi középkori európai kővártípus, a lakótorony (donjon) jellegzetességeit. A vizesárkokkal és sáncokkal övezett, csaknem négyzet alaprajzú (18,6 x 16,5 méteres), 2,5–3 m falvastagságú várrom ma is mintegy 20 méter magas, és eredetileg három- vagy négyszintes lehetett, a kapu pedig az 1. emeleten nyílt, ahová felhúzható csapóhídon vagy létrán lehetett feljutni. A templomos lovagrend XIV. századi feloszlatása után az erősség a johannita lovagrendé, majd a Pálóczi családé lett, a mohácsi vész után pedig a Dobó família birtokába került. 1572-ben itt hunyt el Dobó István, Eger 1552-es hős megvédője. A Dobók kibővítették az erődítményt, négyszögletes kőfalat húztak fel a lakótorony köré négy kisebb saroktoronnyal, körülötte pedig még egy vizesárkot és egy sáncot alakítottak ki. A vár több ostromot is megélt. 1605-ben a Bocskai-szabadságharc idején, majd 1644-ben I. Rákóczi György Habsburg-ellenes hadjárata során is elfoglalták a császáriaktól. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt súlyos és váltakozó kimenetelű ostromokat élt meg a vár, mely a harcok során akkora pusztításokat szenvedett, hogy a szabadságharc végére elvesztette katonai jelentőségét. Azóta rom. Ám mint a többi kárpátaljai várrom, köveiben őrzi az ezeréves magyar történelmet…