Kovács Abigél Mezőváriban, zenész családba született. Az első négy osztályt a helyi iskolában végezte, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban tanult. Édesapja tizenegy évvel ezelőtt alapította a BorzsaVári Zenekart, melyben a család apraja-nagyja részt vállal. Abigél például énekel.
– Annak idején nem az éneklést, hanem a táncolást választottam, 2021 szeptemberében néptánc tagozaton kezdtem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban. Sajnos volt egy balesetem, ami miatt nem folytathattam a táncot, így váltottam népi ének szakra. Úgy hiszem, Isten akarta így. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult – kezdte beszélgetésünket Abigél.
Az ifjú népdalénekes elmondta, az új tanintézményben nem voltak egyszerűek az első napok, hetek, de hamar beilleszkedett.
– Az iskola négyéves, a negyedik év végén érettségi vizsgát kell tenni, aztán jöhet az ötödik év, amikor is OKJ-s bizonyítványt kaphatunk. Én is szeretném ezt megszerezni, majd megpróbálkozom az egyetemmel. Ezután haza szeretnék jönni. Természetesen az énekléssel akarok foglalkozni, de az óvodapedagógia is közel áll hozzám.
Abigél elmondta, az édesanyja volt az, aki már egészen pici korában megszerettette vele a néptáncot és a népi énekeket.
– Tulajdonképpen a színpadon nőttem fel: négyéves korom óta énekelek, táncolok. Akkor volt az első fellépésem a családommal. A szüleim elmondták, milyen aranyos, bátor és ügyes voltam. Határozottan emlékszem arra, hogy az első Által mennék én a Tiszán népdalversenyen elnyertem a legfiatalabb versenyzőnek szánt különdíjat. Nagyon izgultam, viszont amikor kihirdették az eredményt, hihetetlenül boldog voltam.
– Most már évek óta a BorzsaVárival lépsz színpadra. Milyen érzés?
– A családi zenekarban egymás minden rezzenését, tekintetét ismerjük, tehát annyira nem izgulok. Viszont ha más együttessel lépek színpadra, izgulok, hogy minden jó legyen, megfeleljek, érzem, hogy nem az összeszokott csapatról van szó.
– Az elmúlt évek nem tettek jót a művészetnek, a fellépéseknek, hiszen előbb jött a járvány, most pedig a háború nyomja rá bélyegét a mindennapjainkra. Ti hogyan élitek ezt meg?
– A legelső, ami eszembe jut erről, hogy a bátyám, Dani nincs velünk, ezért a zenekarunk is csak olyan fellépéseket vállal el, amelyeket meg tudunk oldani prímás nélkül. Ennek ellenére nagyon mozgalmas nyaram ígérkezik. 2020-ban a Trianon emlékévében István a király iskolába megy címmel énekversenyt szerveztek, ezzel a tanintézetekben szerették volna népszerűsíteni a rockoperát. A sok-sok szavazatnak is köszönhetően az első helyet nyertem el, így én kaptam meg az egyik főszerepet, Rékát alakíthatom. Aztán egy időre sajnos a Covid miatt ez háttérbe szorult, ám tavaly szeptemberben már volt egy fellépésünk Budapesten. A Papp László Sportarénában legalább ötezer ember előtt szerepeltünk. Mi egy-egy éneket adtunk elő, aztán a „nagyok” játszották el a teljes művet. Szerencsére ez a projekt idén nyáron tovább folytatódik, végre teljesen „összerakjuk” a rockoperát, amit bemutató, díjátadó követ, majd turné, és remények szerint nagyon sok fellépés.
– Szerintem minden tizenéves lány erről álmodik: turné, fellépések, ezrek tapsa, hírnév. Ám ebbe is bele lehet fáradni. Te mivel kapcsolódsz ki? Van hobbid?
– Nagyon boldog vagyok, hogy az Úr erre az útra terelt, ennyi lehetőséget ad nekem. Különlegesnek érzem magam, és nagyon hálás vagyok azért, hogy mindezt végigcsinálhatom. Kikapcsolódni itthon szoktam. Szívesen segítek anyukámnak a konyhában, a házi teendőkben. Szeretek sütni-főzni, a kertben tevékenykedni, délutánonként pedig a legszívesebben a barátaimmal töltöm az időt.