Moszkvában hódított a Csárdáskirálynő

Írta: Tudósító | Forrás: MNO | 2013. február 08.

Nagyszabású operettest keretében közösen léptek fel hazai művészek orosz társaikkal a P. I. Csajkovszkij Moszkvai Állami Konzervatóriumban. A koncerten ismert magyar melódiákat is hallhatott a közönség. A nemrég felújított konzervatórium több ezer nézőt befogadó koncerttermében először tartottak ilyen különleges előadást, amelyet Kálmán Imre emlékének szenteltek magyar és orosz operettművészek fellépésével – mondta az MTI-nek a késő estébe nyúlt koncertet követően az operettest ötletgazdája, Kszenyija Zsarko, a Moszkvai Operettszínház vezető karmestere.

Moszkvában hódított a Csárdáskirálynő

A koncerten több neves magyar operettszerzőtől, köztük Huszka Jenőtől is hallhatott ismert melódiákat a moszkvai közönség. Peller Károly Pjotr Boriszenkóval, a Moszkvai Operettszínház szólistájával adta elő bravúros tánccal, vastaps kíséretében a Csárdáskirálynőből a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád” kezdetű dalt. Nem kevésbé bravúrosra sikeredett a Cirkuszhercegnőből az „Induljunk, van egy hely”, vagyis ahogy a művészek hívják, a „székes szám”, amelyet ezúttal kétszer kellett megismételni a közönség előtt a karmester kérésére. Szendi Szilvi ezt az akrobatikus produkciót Oszvald Marikától örökölte, és mint elmondta: ezt minden szubrettnek kötelező tudnia otthon, a Budapesti Operettszínházban.

A konzervatóriumi operettestet a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központja támogatta. Baranyi András igazgató örömmel állapította meg, hogy annak a kiváló partnerségnek köszönhetően, amelyet Kszenyija Zsarkóval és a moszkvai konzervatóriummal kialakítottak, kétezer ember ünnepelhette a magyar és orosz operettművészek műsorát.

Az igazgató azt is elmondta, hogy Peller Károly Moszkvából Nyizsnyij Novgorodba utazik tovább, ahol a február 7-én kezdődő Magyar Napok keretében sorra kerülő operettesten Bordás Barbara lesz a partnere.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI