Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! – Idén Magyarország adott otthont a Színházi Olimpiának

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. július 01.

Görögország, Japán, Oroszország, Törökország, Dél-Korea, Kína, Lengyelország, India, Oroszország és Japán közös rendezése után idén Magyarországon rendezték meg a Színházi Olimpiát, immár tizedik alkalommal. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, a beregszászi teátrum főrendezőjét bízta meg a fantasztikus, ezreket megmozgató kulturális program megszervezésével.

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! – Idén Magyarország adott otthont a Színházi Olimpiának

– A magyarországi olimpia 58 ország 400 társulatát legalább 7500 részvevőjét fogadta, mintegy 750 előadás volt látható Budapesten, illetve Magyarország több mint 100 helyszínén – fejtette ki a budapesti záróeseményen a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadán Vidnyánszky Attila. – Maradtak még események, így a nyári színházak, ősszel a Miskolci Színház 200. évfordulójának méltatása, de ma itt valami véget ér: az a nagy menetelés, ami március elejétől mostanáig tartott, s bizony van mire visszatekinteni. A magyar színházi élet egész keresztmetszetét érintően, a pajta színházaktól az amatőrökön át a diákszínjátszókig, egészen a nagy nemzeti státuszú teátrumokig, minden műfajban ünnep volt ez a javából – hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette, amikor 2019-ben eldőlt, hogy Magyarország rendezheti az olimpiát, és felsorakozhat a nagy kultúrnemzetek közé ilyen szempontból is, még nem volt sem koronavírus, sem pedig háború Ukrajnában.

– Ezért is vagyok nagyon hálás mindenkinek, aki segített, és hitt benne, hogy mindezen szörnyű események ellenére megrendezhettük az olimpiát, köszönöm a döntéshozóknak, hogy lehetőséget biztosítottak, személyesen miniszterelnök úr támogatását, hiszen bátran mondhatom, hogy színháztörténelmet írtunk. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt hónapokban együttműködések, szakmai kapcsolatok, felejthetetlen események, a jövőt érintő kezdeményezések valósultak meg. És minden fölé odatettük Madách Imre örök érvényű gondolatait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Sok ezer résztvevő viszi most el a magyar színház, a magyar kultúra, Magyarország jó hírét – zárta szavait Vidnyánszky Attila.

A fantasztikus előadás után Vidnyánszky Attila lapunknak elmondta: – Ez a színházi világ legnagyobb eseménye, ezért nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a tizedik, jubileumi alkalmat Magyarország rendezhette, ugyanis mi vagyunk a legkisebb ország azok közül, melyek eddig megszervezték. Az, hogy az elmúlt hónapok alatt 750 előadás bonyolódott le az egész ország területén, fantasztikus dolog. Rengeteg külhoni területről is érkezett színház, mert azt találtam ki, hogy minden magyarországi színház hívhat magához egy határon túli teátrumot. Ebből adódóan soha ennyi külhoni területen működő színház nem volt itt, mint most. A beregszászinak például egy sor előadása volt. Meggyőződésem, hogy ez az egész program a jövőnek szólt, rengeteg fiatal látta az előadásokat, ami reményre, és további munkára ad okot és erőt.

Az előadás utáni éjszaka a sziget hatalmas fái között a Szentivánéji álom varázslatos világába invitálta a közönséget magyar színházi és cirkuszművészek közreműködésével.

A Nemzeti Színház felajánlásának köszönhetően a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) több tagja is részt vehetett a zárógálán. Az előadás után a jelen lévő tagokat Vidnyánszky Attila is köszöntötte, s további, hasonló meghívásukról biztosította az egyesületet.

Mi a Színházi Olimpia?

A hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében 1995-ben Görögországban életre hívott színházi találkozó. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz, német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. A 2023-as magyarországi olimpia a Színházi Olimpiák történetének 10. eseménye.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI