Mesélő Felvidék, regélő Kárpátalja – A Magyar Népmese Napjának programjai

Írta: Hagyományok Háza sajtószolgálata | Forrás: | 2024. szeptember 27.

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepli Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítik.

Mesélő Felvidék, regélő Kárpátalja – A Magyar Népmese Napjának programjai

Második alkalommal rendezik Kárpátalján szeptember 27-én a Magyar Népmese Napját. A munkácsi Munkácsi Mihály Magyar Ház biztosítja a helyszínt, s ezúttal is a munkácsi iskola és a környék gyerekei gyűlnek össze mintegy százan.

„Ez már szórványvidék, ezért nagyon fontos, hogy a magyar szó minél többször elhangozzon – méltatja az esemény jelentőségét Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja vezetője. – A magyar kultúra méltó bemutatására törekedve a meseprogramhoz táncházat, kézműves-foglalkozást, népi énektanítást, tánctanítást, hangszerbemutatót kapcsoltunk.”

A szeptember 27-ei programsorozat egy korábban meghirdetett népmese-rajzpályázat megtekintésével és értékelésével kezdődik. A kis alkotók a mesék szereplőit mutatják be sok szeretettel és fantáziával. Ezután a jelenlevőknek igazi színpadi csemegében lesz részük: a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház A kiskondás című interaktív népmese előadásába kapcsolódhatnak be.

A kézműves-foglalkozások mind a gyerekeknek, mind a szülőknek mindig élményt jelentenek, a középpontban itt is a mesefigurák állnak. Természetesen táncház zárja a hosszúnak ígérkező napot.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2024. október 1-jén és 4-én három helyszínen szervez rendezvénysorozatot. Meseestre az első napon Bátkán, 4-én pedig Kéménden várják az érdeklődőket. Ezek a felnőtteknek szóló rendezvények az egykori társas összejöveteleken elhangzó mesemondást, történetmesélést megidézve a hagyományos élőszavas mesemondói stílust követve kínálnak betekintést a magyar mesekincs műfajaiba. 1-jén, a délelőtt folyamán az Ipolyszakállosi Alapiskolába és Óvodába látogatnak el a felkért mesemondók.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2024. október 1-jén és 4-én három helyszínen szervez rendezvénysorozatot. Meseestre az első napon Bátkán, 4-én pedig Kéménden várják az érdeklődőket. Ezek a felnőtteknek szóló rendezvények az egykori társas összejöveteleken elhangzó mesemondást, történetmesélést megidézve a hagyományos élőszavas mesemondói stílust követve kínálnak betekintést a magyar mesekincs műfajaiba. 1-jén, a délelőtt folyamán az Ipolyszakállosi Alapiskolába és Óvodába látogatnak el a felkért mesemondók.

A délelőttöket iskolában tartjuk, ahol a mesemondók osztályról osztályra haladnak. A kései meseestek pedig a nagyközönségnek szólnak. Minden mesét szívesen fogad a publikum, de talán a tréfás mesék a legnépszerűbbek, hiszen a felnőtt közönség egy kis nevetésre, összekacsintásra vágyik. Két neves mesemondó, Agócs Gergely és Szénási Veronika lép fel, de velük mesélnek azok a fiatal tehetségek is, akik az Ipolyi Arnold Népmesemondó versenyeken bontogatták szárnyaikat.”

Hírek

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

Események

Copyright © 2025 KMMI