Mesekörutat szervezett a KMKSZ

Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2023. december 15.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal együttműködve mesekörutat szervezett az 1‒4. osztályos tanulók számára. Ursula Jones bölcs és szellemes ‒ A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című ‒ tündérmeséjét a beregszászi színház művészei vidékünk 11 településén mutatták be.

Mesekörutat szervezett a KMKSZ

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója kérdésünkre elmondta: „Számunkra nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a gyermekek megfelelő nevelésére. Erről szól a színházi nevelési programunk. Különösen fontos, hogy hadiállapot idején odafigyeljünk a gyermekek lelki egészségére. Ezt a programot kifejezetten az alsósok számára találtuk ki. A tavasszal bemutatandó 13 hattyú című előadással viszont az általános iskolásokat szeretnénk megszólítani.”

Az első helyszín a Barkaszói Líceum volt. Hanna Zajec, az intézmény igazgatója elmondta: „Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen rendezvény valósulhatott meg az iskolánkban. Jó dolog az ilyen együttműködés, a tanulóink már nagyon várták az előadást.”

Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke szerint a programra nagy szükség van, mivel közelebb hozza a gyermekek számára a színházi előadás műfaját. „Nagyon nagy élmény volt a gyerekek számára. Köszönöm, hogy elvarázsolták a gyermekeket, és ezáltal is megismerkedhettek a színház világával. Nagyon hálásak vagyunk ezért az előadásért.”

A Benei Gimnázium kis­iskolásai is nagyon élvezték az előadást, és aktívan részt vettek az azt követő interaktív játékban, amelynek célja a mese mondanivalójának megvitatása volt. Vass Magdolna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze kiemelte: „A gyerekekkel való játék mintegy kiegészíti az előadást. Nagyon ügyesek és figyelmesek voltak. Nagyon szerettünk itt is játszani. A gyermekeknek mindig külön öröm játszani. Az előadás végén megbeszéljük a látottakat, és ez azért izgalmas, mert ők maguk is néha olyat tudnak tanítani nekünk, amire mi nem is gondoltunk volna.”

Técsőn A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című tündérmese előadására a Hollósy Simon Líceumban került sor. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke kihangsúlyozta: „A többnemzetiségű szórványban különös jelentőséggel bír egy ilyen programsorozat. A várakozás szép ideje van, várjuk Krisztus születését, és valahogy a lelkünket is fel kell ehhez emelni. Nagyon jó, hogy a színház által erre lehetőség van. Fontos a szórvány számára, hogy a színház ide is eljutott. Mivel mi szórványban vagyunk, itt többnyelvű gyermeksereg van, nagyon jó, ha eljönnek ide olyan emberek, akik elmondják anyanyelven a művészet közvetítése által, ami talán bennük is motoszkál.”

A kárpátaljai mesekörút utolsó helyszíne a téglási Tündérkert Óvoda volt. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színházi nevelési programja keretein belül a tavaszi időszakban az általános iskolások számára tervez mesekörutat a 13 hattyú című előadásával.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI