Mese, kézműves foglalkozás, táncház – Népmese napi programok Mezőváriban

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. október 05.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő mesebeli kincseket!” – írták a Magyar Olvasástársaság tagjai, akik kezdeményezték a népmese napjának méltatását, s amelyet 2005 óta ünneplünk Benedek Elek születésnapján.

Mese, kézműves foglalkozás, táncház – Népmese napi programok Mezőváriban

Idén Kárpátalján is igen sok iskolában, művelődési intézményben tartottak matinét, mesemondó versenyt, vagy mesenapot, feledtetve a háború okozta szorongást, s remélve, hogy akárcsak a mesék csodálatos világában – ahol vannak segítőtársak, ahol a küzdelemnek van értelme, ahol a legkisebb királyfi és a szegénylegény is győzhet –, a mi életünkben is hamarosan minden jóra fordul. 

Mezőváriban a Hagyományok Háza Hálózat (HHH) kárpátaljai kirendeltsége a házigazdákkal közösen szervezett színes és gazdag programokkal teli napot. A helyszínt az EgyHáz a Nemzetért közösségi tér biztosította, hol elsőként a házigazdák nevében Kovács Erika üdvözölte a résztvevőket, hangsúlyozta a hagyományápolás fontosságát, a népmese, a népzene jobbító hatását életünkre. A népmese olyan történet, amiben mindenért meg kell harcolni, ahol semmi sem magától jó, a hős azért jár végig hosszú és akadályokkal tűzdelt utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül a világot, fogalmazott a Becske Adrienn (Visk), a HHH kárpátaljai kirendeltségének koordinátora. Aki elmondta, hogy a Hagyományok Háza a tiszta forrásból merített, élőszavas mesemondást igyekszik népszerűsíteni. Ennek szép példájaként Czerovszki Antal mesemondó (Püspökhatvan) Az égig érő paszuly mesét mondta el igencsak élvezetesen, olyannyira, hogy a legvirgoncabb legénykék is szájtátva hallgatták.  

Ezt követően izgalmas vetélkedőre került sor, melynek során népmesékben, népdalokban, mondókákban stb. való jártasságukat kellett bizonyítani a résztvevőknek, majd az udvaron népi játékokat próbálhattak ki a mezővári, a benei, a csomai, a sárosoroszi gyerekek. Meg aztán korongozhattak, agyagozhattak Biláncsik Szergejjel, Czerovszki Saroltával gyertyát mártogathattak, Becske Adriennel pálcikababát készíthettek, kipróbálhatták a kötélverést Gerzsenyi-Ködöböcz Ilonával – „műhelyéből” ugrálókötelek kerültek ki –, Czerovszki Antallal pedig fakardot fabrikálhattak. S mindezeket természetesen ki is próbálták: a legénykék elszántan csatáztak, a leánykák vidáman ugráltak. 

Közben kiállították a korábban meghirdetett rajzpályázatra érkezett munkákat is. A leadott szavazatok alapján – minden gyerek és felnőtt voksolhatott – választották ki a legsikeresebb rajzokat, s azok készítői csodaszép mesekönyvet vehettek át. Persze senki sem ment haza üres kézzel! A sok szép élmény mellé édességet is csomagoltak a szervezők. Akik természetesen finom ebédről is gondoskodtak. Az egész napos program pedig egy vidám hangulatú táncházzal ért véget, ahol a BorzsaVári népi zenekar húzta a talpalávalót.

Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége szakmai partnerségével, a Csoóri Sándor Alap támogatásával előző nap a Latorca-parti városban, a Munkácsy Mihály Magyar Házban szervezett hasonló alkalmat. 

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI