Megyei magyar népdaléneklési verseny Beregszászon

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. április 04.

A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolában 2017 óta szervezik meg a Pacsirta megyei népdaléneklési versenyt. A világjárvány, majd a háború miatti kihagyás után április 3-án immáron ötödik alkalommal került sor a seregszemlére, melyre elsősorban a vidék művészeti iskoláiból érkeztek a fiatal, jókedvű tehetségek. A helyi viseletbe öltözött dobronyi lányok már a nemes vetélkedés előtt, vidám éneklés mellett, táncra is perdültek az udvaron, bizonyítva: a népzene, a néptánc bizony a vérükben van...

Megyei magyar népdaléneklési verseny Beregszászon

A Beregszászi Művészeti Iskola dísztermében a résztvevőket elsőként Bobály István, a rendezvénynek otthont adó intézmény igazgatója üdvözölte, aki – kiemelve a népdalkincs őrzésének és átadásának fontosságát – abbéli örömének adott hangot, hogy e rangos eseménynek iskolájuk adhat otthont.

Nehéz időkben is szükség van az örökségünk ápolására, a népdal pedig erőt ad, fogalmazott köszöntőjében Babják Edit, a Beregszászi kistérség oktatási, kulturális és ifjúsági osztály vezetője, majd eredményes szereplést kívánt a résztvevőknek, illetve köszönetet mondott a felkészítő tanárok áldozatos munkájáért.

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados – évezredes – használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket” – idézte köszöntőjében Kodály Zoltánt Fülöp Andrea, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki a néphagyomány, a népi kultúra megtartó erejét hangsúlyozta. A néphagyomány megőrzése „a nemzet fennmaradásnak és fejlődésének a feltétele”, mondta. A továbbiakban a magyar népzenekincs gazdagságára is felhívta a figyelmet: a Zenetudományi Intézetben több mint 300 ezer népdalt jegyeztek le. Ezek szerzőit nem ismerjük, legtöbbjük szájhagyomány útján maradt ránk, s ezt a kincset nekünk tovább kell őriznünk és tovább kell adnunk, hangsúlyozta Fülöp Andrea, aki a külképviselet által felajánlott különdíjakat is átadta.

A köszöntéseket követően aztán előbb a szólóénekesek, majd az énekegyüttesek adták elő produkciójukat. A zsűri – Hanna Drohalcsuk, a megye kulturális szervezési-módszertani központjának megbízott igazgatója, Hleba Szvitlanа, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzs tanára, Tazinger Andrij, a Kárpátaljai Megyei Művészeti Akadémia tanára és Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatója – a verseny nagydíját Selko Evelinnek (Ungvár) ítélte. A szólóénekesek „A” kategóriájának nyertese Budz Zsófia (Ungvár) és Horvát Júlia (Verbőc), második lett Fekesházi Zsófia (Tarnóc) és Deák Brigitta (Gut). A „B” kategóriában Pinte Fruzsina (Nagydobrony) első, Barta Zsófia (Bátyú), Deák Orsolya, Kláriková Zsófia és Molnár Lea (Beregszász) pedig harmadik helyezést ért el. A „C” kategóriában Molnár Cintia (Nagyberegi Református Líceum) lett az első, a második Deák Dorina (Beregszász). Az énekegyüttesek előadását két kategóriában értékelte a zsűri. Az „A” kategóriában első helyezett lett a „Dalos madárkák” (Verbőci Művészeti Iskola), a második helyen szintén a verbőci iskola Gyöngyvirág és Pacsirta énekegyüttese végzett, illetve második helyezett lett Nagydobronyból a Molnár Iringó, Balog Lejla és Hidi Dénes alkotta trió is. Ebben a kategóriában a harmadik helyen a házigazdák Csicsergő együttese végzett. A „B” kategóriában első helyen az Ungvári Művészeti Iskola Eszterlánc együttese és a Nagydobronyi Művészeti Iskola Pinte Fruzsina, Szanyi Rebeka, Hadar Lara, Sándor Alexandra, Barta Franciska és Szanyi Lídia Aliz alkotta formáció végzett. Második lett a Bátyúi Művészeti Iskola Csalogány együttes, illetve a Beregszászi Kodály Művészeti Iskola Kikerics és Szivárvány énekegyüttese.

Valamennyiüknek gratulálunk!

Hírek

  • Ezrek köszöntötték a nyári napfordulót a Stonehenge ősi kövei között

    Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban. A déli Wiltshire megyében található neolitikus emlékműnél a látványosságra összegyűltek megünnepelték az év leghosszabb napját.

  • Kezdődik a csillagászati nyár

    Ma, június 21-én kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Hozzátették: ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentét...

  • Az idő örök körforgására, az ember és a természet kapcsolatára reflektáló alkotások születtek a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

    A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetb...

  • Úrnapja – az Oltáriszentség ünnepe

    A katolikus egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úr szent Testének és Vérének ünnepét, amely ebben az évben június 19-re, csütörtökre esett. Az ünnep latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini, népi nevén Úrnapja.

Események

Copyright © 2025 KMMI