A több mint két évtizeddel ezelőtt alakult, s némi kihagyás után tavaly újraindult Munkácsi Magyar Egylet rendszeresen szervez igényes, tartalmas alkalmakat. A korábbi évtizedekben olyan neves emberekkel szerveztek találkozót, mint Erőss Zsolt, Balczó András, Katona Tamás, Dévay Nagy Kamilla, hogy csak néhányat említsünk. Most, a háborús helyzetben nehezebb külföldi vendégeket hívni, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a környezetünkben élő jelességeket szólítják meg, akiket érdemes megismerni, akik példaként szolgálnak.
Idén Popovics Béla munkácsi lokálpatrióta, pedagógus Művelődéstörténeti barangolások című sorozatával szerzett már két alkalommal is felejthetetlen perceket az alkalmaknak otthont adó Munkácsy Mihály Magyar Házba érkező érdeklődő közönségnek. És Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész is megosztotta a nagyvilágban tett utazásai kapcsán, illetve a nemzetközi művésztelepeken szerzett élményeit. Ami igazán példaértékű: a Munkácsi Magyar Egylet programsorozatára önként jelentkeznek az előadók, s mint azt Popovics Páltól, az egylet egyik alapítójától megtudtuk, már több további alkalomnak is megvan a témája és előadója.
Az év zárásaként egy igazán emlékezetes előadásra került sor: a nagydobronyi Balogh Marianna és a munkácsi Popovics Emese, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két kárpátaljai hallgatója csodálatos, citerával és kobozzal kísért karácsonyi népénekekkel és egyházi énekekkel, zenei, verses összeállítással lepte meg a nagyérdeműt, hirdetve az Emberfia, a Megváltó érkezését. A „Megjövendölve volt régen” című népzenei és egyházi műsor lélekemelő pillanatokat hozott az ünnepi időszakba. És ezt az előadást Nagydobronyba, a református templomba is elvitték.
„Büszkék vagyunk, hogy ilyen kincseink vannak, s biztosak vagyunk, hogy lányaink hírét viszik a kis kárpátaljai magyar közösségünknek a nagyvilágban” – vallotta Popovics Pál. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta: az, hogy a két ünnep között ilyen sokan eljöttek az alkalomra, megtöltötték a Magyar Ház dísztermét, jelzi: kellenek az ilyen alkalmak, hogy az immáron szórványban élő munkácsi magyarok – de a környező települések itthon maradt népe is találkozzon – összejöjjenek, együtt örvendezzenek, együtt ünnepeljenek. Az embereknek igényük van arra, hogy néha kilépjenek a kinti szürkeségből, a letargiából, hogy a szépet és a jót osszák meg egymással. „Itt – látva, hogy megtöltöttük a termet – örülhetünk annak, hogy vagyunk, sokan vagyunk. Reméljük, hogy ez a szörnyű háborús helyzet mihamarabb véget ér, s azok is bekapcsolódhatnak majd az itthoni közösségi életbe, akik most nem tudnak hazajönni” – fogalmazta meg óhaját Popovics Pál.
Úgy legyen! Balogh Mariannának és Popovics Emesének pedig köszönjük a felemelő érzést, a felejthetetlen élményt.
