Megemlékezés Trianonról

Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. június 10.

A trianoni békediktátum évfordulóján az ungvári Kálvária temetőben került sor megemlékezésre és koszorúzásra Posch Alajos mártír újságíró sírjánál. Az Ungvárra bevonuló cseh katonák egy Petőfi téri tömegrendezvényen szurkálták halálra. Az Őrvidéken (ma Ausztria – a szerk.) született Posch Alajos köztisztviselőként került az Ung-parti városba, ahol tanult szakmája, a pénzügy mellett újságírással is foglalkozott.

Megemlékezés Trianonról

Még javában folytak a tárgyalások Magyarország további sorsáról, amikor 1919. január 20-án Ciaffi olasz ezredes vezetésével a csehszlovák hadsereg – mint bejelentették, elsősorban rendfenntartási céllal – elfoglalta Ungvárt. Március 7-én, Tomas G. Masaryk köztársasági elnök születésnapja alkalmából katonai ünnepségre került sor Ungváron a Petőfi téren, amelyen valaki a csehszlovák himnusz elhangzása közben gúnyolódni kezdett. A legionáriusokat elragadta az indulat, és dühüket a tömegben álló, mosolygós újságírón töltötték ki. Mint később a város katonai parancsnoka által elrendelt kivizsgálás során kiderült, nem ő gúnyolódott, hanem egy mellette lévő beteg, nyomorék ember. Ez azonban nem mentette meg Posch Alajost a vértanúságtól. A vizsgálat során kiderült, hogy 28 halálos szúrást ejtettek rajta a katonai szuronyok, nem is beszélve a számtalan zúzódásról. Lapzárta után a főtérre "kiruccanó" újságíró rossz időben volt rossz helyen, s ez lett a veszte...

A tisztelet és a kegyelet koszorúit a Vitézi Rend kárpátaljai törzskapitánysága és a Magyar Értelmiségek Kárpátaljai Közössége nevében Jávorszky István, Dupka György és Dupka Nándor helyezték el.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI