Megelevenedő néphagyomány – A húsvéti ünnepkör szokásai a Nagyberegi Tájházban

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. április 07.

Mi, kárpátaljai magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk még nem kell az alapoktól elkezdve újratanulni népszokásaink jelentős részét. Mert azok, ha másképpen nem, ott élnek a szülők, a nagyaszülők emlékezetében, s így az ünnepek táján mindenképpen szó esik róluk, szerencsés esetben pedig azokat újból átéli a család, az egész közösség. Mint ahogy történt ez húsvét nagyhetén a Nagyberegi Tájházban, ahol a Pro Cultura Subcarpathica munkatársainak segítségével az ünnepkör szokásaival ismerkedtek az idelátogató iskolások. 

Megelevenedő néphagyomány – A húsvéti ünnepkör szokásai a Nagyberegi Tájházban

A Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Gimnázium harmadik osztályos tanulói Gál Adél programfelelőssel bejárva a több mint százéves épületet, paraszti elődeink mindennapjaiba nyerhettek bepillantást, majd a hímestojás készítésének különböző módszereivel ismerkedtek: a hagymahéjban főtt tojásokra szike segítségével hagyományos motívumokat karcoltak, majd kiccével (írókával) viaszos mintákat rajzoltak a tojásokra, s azt szórták be aranyporral. Közben a konyhában a tűzhely mellett is sürgölődtek néhányan. 

Ők Olasz Piroska, a tájház szakácsa irányítása mellett a feltámadás ünnepének egyik jellegzetes ételét, a sárgatúrót készítették el. 

 Az ünneplőbe öltözött lányok a tornácon – kosarukban az imént elkészített hímes tojásokkal – várták, hogy a kapuban megjelenjenek az ünnepi alkalomhoz öltözött locsolók. 

A leginkább várt esemény ezután következett. Az ünneplőbe öltözött lányok a tornácon – kosarukban az imént elkészített hímes tojásokkal – várták, hogy a kapuban megjelenjenek az ünnepi alkalomhoz öltözött locsolók. A csapat fiú meg is érkezett nemsokára, s ők ezúttal nem csupán kölnivízzel locsolták meg a lányokat, hanem – a régi szokásoknak megfelelően – kútvízzel is. Természetesen a locsolóversek sem maradtak el. Dicséret illeti a szülőket, a pedagógusokat, no és nem utolsó sorban a legényeket, hogy a megfelelő locsolóversek kiválasztására, megtanulására komoly gondot fordítottak. A legényektől megtudtuk: húsvét hétfőn közülük kölnivel felszerelkezve sokan felkeresik majd a közelebbi-távolabbi lányos házakat, nehogy az ott élők közül bárki is elhervadjon. 

Ezen a napon a szórványból, pontosabban P. Frangepán Katalin Gimnázium Szerednyei Elemi Iskolájából is érkeztek kisiskolások. Ők a sárgatúró elkészítése mellett a rátétes (berzselés) módszerrel készült hímes tojások készítését sajátították el. A különleges formájú leveleket, amelyek a tojás díszítéséhez szükségesek, maguk szedték a tájház portáján kialakított botanikus kertben. 

A program a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, illetve a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI