Márton István művei a Magyar Melódiák előadásában

Száz éve egy többnemzetiségű kisközösségben látott napvilágot az őstehetséggel megáldott magyar zeneszerző – Márton István. Az évforduló tiszteletére a Magyar Melódiák Kamaraegyüttes emlékkoncerttel méltatta az érdemes művész, kivételes pedagógus és páratlan zeneszerző munkásságát Ungváron.

– Zádor Dezső mellett Márton István volt Kárpátalja egyetlen hivatásos zeneszerzője. Olyan emberről beszélünk, akinek érdemei elévülhetetlenek. Márton István élete 1963-tól összefonódott a Kárpátaljai Megyei Filharmóniával is. Az intézmény művészeti vezetője, illetve a Kárpátaljai Megyei Népi Kórus (ma már Érdemes Akadémiai) karmestere volt. Aztán 1975-ben kinevezték a Magyar Melódiák művészeti vezetőjévé. Márton újjászervezte és felvirágoztatta az együttest. A munkássága középpontjában az állt, hogy minél több művet és feldolgozást készítsen a zenekar számára, hogy bővíthessék repertoárjukat. A kamaraegyüttes is az ő bölcs, hozzáértő vezetésével szerzett jó hírnevet – jegyezte meg Havata Diana, Ukrajna Érdemes Művésze, a Magyar Melódiák jelenlegi művészeti vezetője. – Mi őrizzük és ápoljuk a neves zeneszerző örökségét. Koncertjeiken a mai napig számos Márton-feldolgozás csendül fel, amit a közönség is nagyon szeret. A mai műsorban sem volt ez másképp, minden népdalt, hangszeres művet és operettrészletet Márton feldolgozásban adtunk elő.

A Három kuruc tánc, a Megy a kislány Lucskára című dal, illetve az egyéb kárpátaljai népdalfeldolgozások sokak arcára csaltak mosolyt. Igazi magyaros hangulatot teremtett Halusz István éneklése, míg Olekszandr Szadvarij és Miroszlava Svakh-Pekar szólisták előadása alátámasztotta, hogy a Márton-művek valóban sokszínűek. Hazsó Katalin és Havata Diana Márton István Altatódalát adta elő zongorán és csellón, míg Olekszandra Antalovci, az ungvári zenei szakképző második évfolyamos diákja egy románcot adott elő Márton kedvenc hangszerén, a zongorán. A csárdásokat Torbics Andrea és Valerij Popovics ropta.

A zeneszerző szülőföld iránti szeretete, magyar lelkülete és érzései tükröződnek a dallamos, egyszerű, modern zenéjében. Bár magyarságával nem hivalkodott soha, de bármit komponált, műveinek hangulata, harmóniai fordulatai, ritmusképletei magyar gyökerűek voltak. Több mint négyszáz szerzeménye – nagyformátumú vagy kamarazenei előadási darabok, dalok, nóták, népdalfeldolgozások, operett- és filmzenéi – egyaránt jelentős, tudhatjuk meg Boniszlavszky Tibor …és a hegyek is hallották című, Márton István életét bemutató kismonográfiájából.

Zeneszerzői tevékenységét tekintette hivatásának, célja a helyi zenei élet fellendítése volt, de pedagógusi munkássága is eredményesnek bizonyult, amit neves tanítványai bizonyítanak.

Jó mestere volt, hiszen Zádor Dezsőnél tanulhatott. Márton felnőtt fejjel vágott bele a tanulásba, mivel a világháború miatt meghiúsult a zenei szakképzése. Hiába vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, a hadköteles ifjú behívót kapott, így Budapest helyett Miskolcra kellett mennie a toborzóközpontba. Háromnapi élelemmel indult útnak biciklivel, ám útközben kirabolták, még a cipőjét is elvették, így visszafordult.

Amire hazaért, az orosz csapatok már elfoglalták Munkácsot.

A katonai szolgálattól a zene mentette meg, mivel a szovjet katonáknak nagyon tetszett ahogy a „garmoskán” (tangóharmonikán) játszott. Az úgynevezett háromnapos munkától, a „malenykij robottól” is úgy menekült meg, hogy a szomszédságukban elszállásolt tiszt, „miután megismerte a tehetséges „muzikant”-ot, aki olyan lenyűgözően tudta cifrázni garmoskáján a Katyusát, megígérte, hogy segít felmenteni őt a kötelezettség alól. És valóban segített. Egy fiktív diákigazolványt állíttatott ki a részére, mint a munkácsi tanítóképző növendékének. Ennek a papírnak az alapján menekült meg István a háromnapos kényszermunka poklából, ahonnan legtöbben, ha túlélték, öt-tíz év múlva megtörten, megrendült egészséggel kerültek haza.” – fogalmazott a zeneszerző életrajzi művében Boniszlavszky Tibor.

A zeneszerző kiemelkedő tevékenységéről és tehetségéről rengeteget lehetne beszélni. A Kárpái Igaz Szó rovatvezetője, Barát Mihály több interjút is készített a zeneszerzővel, ám 50. születésnapja alkalmából egy-egy kevésbé ismert mozzanatot tárt fel Márton életéből. Az interjú 1993. november 23-án, a zeneszerző születésnapja előtt egy nappal jelent meg a lapban. Az interjúban Márton úgy fogalmaz: a zenére nagyon is nagy szükség van, még a nyomorúságos és kilátástalan helyzetben is.

„Sőt, azt hiszem, a zene lehet a mentőöv ahhoz, hogy bizonytalan, tántorgó, kusza világunkban megpróbáljuk megtalálni a harmóniát, a lelki egyensúlyunkat.”

Nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniség volt. Nagyon szerette a humort. Anekdotáit, tréfás történeteit, vicceit előszeretettel mesélte barátainak, ismerőseinek. Egyik szavajárása volt Mártonnak: „Hát igen”, és a másik: „Jó lesz minden, gyerekek”. Mártonnak több okból sem volt könnyű dolga, mégis helytállt és alkotott.

Vigyük magunkkal most az ő pozitív hozzáállását és biztatását ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben mi is kitartsunk!