Írta: Széles Szabolcs | Forrás: szon.hu | 2012. február 09.
A Mátészalkán élő Siska Tiborról nyugodtan el lehet mondani, hogy egy univerzális ember. A Szatmár Táncegyüttes egyik alapító tagjaként fontosnak tartja a népi hagyományok ápolását, melyet a Tunyogmatolcsi Ifjúsági Néptánccsoport összefogásával, és a botfaragás művészetével már hosszú ideje kihangsúlyoz. Az 1984-es esztendőben kezdődött kötődéses kapcsolata a botokkal.
Ebben az évben találkozott Horpácsik Jánossal, aki ennek a népművészetnek a helyi mestereként ténykedett, sőt egyben néptáncos is volt. Tibornak a tánc ezen formája vonzalommá fejlődött, ráadásul járása közben ismerkedett meg magával a bottal, mely örökös társként kapcsolódik a mozgáskultúrához. 1999-ben már komolyabb szinten foglalkozott a dorongokkal, így készítésének tanulására adta a fejét. Beiratkozott Nádudvarra, a kismesterségek szakiskolájába. Később pedig Debrecenbe járt, ahol játszóház és szakoktatói vizsgát tett sikeresen. Szerencséjére választott útján szakemberekkel, tehetséges faragókkal tudott találkozni, akiknek segítségével sok motívumot sikerült begyűjtenie, megtanulnia. Otthonában az igazi brillírozás a díszítéssel, illetve ezek ötvözésével indulhatott el. A mentor meg van győződve a monogram kulcsfontosságáról, hiszen a választott husáng megjegyzése teheti azt csak igazán egyedivé. Jelenleg ólmosbotokat készít, melyet régen a fiatalemberek legénybotként neveztek. Valaha az ifjak ezzel jártak udvarolni a szívük választottjához, s maga a „tárgy” biztonságérzetet nyújtott számukra. Ma már inkább eszmei értékként tűnik fel házakban, de akadnak még olyanok, akik szívesen magukhoz veszik sétálás közben. A külcsín a fűtött botokkal tovább fokozódott nála, amiket tökéletesítés előtt a tűzben edz, voltaképpen ezzel keményebbé, szilajabbá téve az áhított fát. Állítása szerint a rovátkázás, illetve a szálvágás nehezebb feladatnak bizonyul, mert egy silány mintaválasztás, vagy egy rossz mozdulat döntően befolyásolhatja a nyers alapanyagot.
„A hagyományokat ápolva olyan eszközöket kell készíteni, amiket nem csak 200 évvel ezelőtt használtak az emberek, hanem akár ma is alkalmazni tudnak.”- konstatálta gondolatát a botkészítő. A régi szerelem ma már életstílusként kíséri a táncost mindenhová. Ezek mellett foglalkozik még: tojásfestéssel, gyertyamártással, bőrfonással, vesszőzéssel, tetejébe a gyerekeknek régies népi játékokat kreál. Minduntalan megpróbál valami egyedit létrehozni a saját szakterületén. Nem mindig találkoznak az anyagok, de amikor sikeresen valósít meg egy új ötletet, az plusz erővel tölti fel. Sokáig tárolja termékeit, de ajándék formájában gyakran új gazdákhoz kerülnek azok. Úgy véli, hogy egy településen belül 50-60 fiatalnak a hagyományőrzése fertőző erővel tudna hatni a többiekre, mellyel életre kelnének mesterségek, míg mások fennmaradhatnának. Az üzenet egyértelmű: legények ideje botot ragadni!
Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...
Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.
Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...
