Magyarság Háza-díjjal tüntették ki Ivaskovics Józsefet

Írta: | Forrás: MTI | 2021. december 19.

Tízen vehették át a Magyarság-háza díjat Budapesten, december 18-án – tudatta a Magyar Távirati Iroda. A kitüntetettek között van Ivaskovics József kárpátaljai verséneklő is.

A Magyarság Háza-díjat az intézmény tizedik évfordulója apropóján adták át a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismeréseket első ízben adták át.

Magyarság Háza-díjjal tüntették ki Ivaskovics Józsefet

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója elmondta: a díjazottak híven reprezentálják a külvilág felé az intézmény első tíz évét, amit a hagyomány és a modernitás kettősével, egymást inspiráló szimbiózisával jellemezhetünk.

Mint mondta, az intézményt 2011-ben hozták létre a magyar kormány támogatásával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel. Az utóbbi években önálló, nonprofit gazdaságit társaság lett. A Magyarság Háza célja, hogy az összmagyarság közötti kapcsolatokat, valamint a pozitív magyarságképet erősítse, továbbá támogassa a szülőföldön való boldogulást, amit kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal kívánnak elérni.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy felelősségünk van abban, hogy a kultúrát tovább tudjuk-e adni utódainknak. A kultúra ápolásának érdekében kiemelt feladatnak tekinti „a kultúra közvetítését, megismertetését, átadását, valamint a közösségek közötti kapcsolatok kialakítását, ápolását”.  Szavai szerint a Magyarság Háza a nemzetpolitika kiemelkedő sarokköve.

A Magyarság Háza-díj kitüntetettjei 2021-ben:

  • Écsi Gyöngy mesemondó, énekes, református lelkész (Felvidék, Szlovákia)
  • Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium megalkotója (Erdély, Románia)
  • Gazsó Orsolya filmkészítő (Vajdaság, Szerbia)
  • Ivaskovics József verséneklő (Kárpátalja, Ukrajna)
  • Kovács Koppány rockzenész (Felvidék, Szlovákia)
  • Leidemann Szilvia karnagy, csembalóművész, zenekutató (Argentína)
  • Németh Csaba tanár (Magyarország)
  • Pál Péter színész, énekes, költő, zeneszerző (Muravidék, Szlovénia)
  • Petrás Mária keramikusművész, népdalénekes (Moldva, Románia)
  • Ruzsicska Ilonka mesemondó, óvónő (Drávaszög, Horvátország)

A díjakat Csibi Krisztina és Potápi Árpád János adták át.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI